A szerb Informer portál helyszíni riportja szerint a diszkó tulajdonosa egy föld alá rejtett, körülbelül 10 tonna dízelolajat rejtő tartályt birtokolt. A helyi lakosok maguk vezették...
Vladan Kuzmanović professzor szerint az Expo megépítésére elfogadott lex specialisban szereplő intézkedéseket le kell állítani, mert ez Szerbia történetének legrosszabb törvénye. Ráadásul az állam ennek a...
Az Újvidékre elgyalogló belgrádi egyetemistákért taxisok hada - 200-300, ellenzéki források szerint 670 taxisofőr indult Belgrádból, és egyebek között Valjevóból és Pancsovából, hogy ingyenesen szállítsák vissza...
Vučić úgy nyilatkozott, hogy őt a nép "tisztességesen és nagy többséggel" választotta meg azzal a megbízatással, hogy ne engedjen az utca nyomásának
Az itt elmondottak alapján érthetővé válik, hogy a szerb kormányzat miért nem mutogat a kivitelező kínai konzorciumra - ez egyszer sem merült fel eddig - és...
Goran Vesić képtelen volt első nekifutásból venni az akadály, ezért csak holnap mond le, talán még arra számít, hogy felülről egy kéz kirángatja a gyér hajánál...
A szerbiai közlekedési, építészeti és infrastrukturális miniszter a tegnapi újvidéki tragédia után közölte, hogy az általa vezetett tárca követeli az ország összes pályaudvarának rendkívüli ellenőrzését. Goran...