Szlovénia
Szlovén biztos veheti át a bővítési tárcát Várhelyitől, gyanakodva fogadják-e a Balkánon?
Különösen fontos kérdés, hogy a nyugat-balkáni országokban hogyan fogadják az új bővítési biztost, nem tekintenek-e rá majd gyanakodva az ellene felhozott vádak miatt. Ezt nevezhetjük igazi karaktergyilkosságnak, ha együttműködött Kos az UDBÁ-val, ha nem – a gyanú ugyanis örökre fennmarad, ami árnyékot vethet rá a bővítési poszt betöltése közben
A szlovén kormány szeptember 19-én, csütörtökön végül benyújtotta a Marta Kos európai biztosnak történő jelöléséhez szükséges dokumentumokat, ezzel eltávolítva az akadályt az Európai Parlament előtti megerősítési folyamat elől – jelentették be a szlovén és uniós források. Az Euractiv értesülései szerint ez a lépés lehetővé teszi, hogy az Európai Parlament megkezdje a bizottsági meghallgatások szervezését, amelyeken a jelöltekről szavaznak is. Kos hivatalos jelölését a szlovén nemzeti parlamentben kialakult vita akadályozta, amely arról szólt, hogy a szlovén jelöltnek köze volt a jugoszláv kommunista titkosszolgálathoz, ami késleltette a jelölési eljárást. Ez a késedelem veszélyeztette az Európai Parlament ellenőrzési folyamatait, amelyek csak akkor indulhatnak be, ha az összes jelöltet hivatalosan “benevezték” a tagállamok. Most, hogy minden szükséges dokumentum beérkezett, az uniós intézmények megkezdhetik az eljárást, ami lehetővé teszi az Európai Parlament számára, hogy megszervezze a bizottsági meghallgatásokat.
Marta Kos lehet Várhelyi utódja
A ljubljanai kormány a szlovén parlament EU-ügyi bizottságának jogilag megkövetelt – de nem kötelező érvényű – véleményének kiadását követően nyújtotta be a Marta Kos jelöléséhez szükséges dokumentumokat. A bizottság azt követően adta ki a véleményét, hogy meghallgatta a jelöltet.
Mivel a bizottság véleményét követően a szlovén kormány sikeresen benyújtotta Kos jelölését, ez arra utal, hogy – tekintettel a koalíciós többségre – a bizottsági álláspont nem volt akadályozó jellegű, vagyis nem volt negatív. A Janez Janša vezette ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) bírálta Kos jelölését, és további információkat követelt korábbi tevékenységeivel kapcsolatban, főleg ami a volt jugoszláv titkos szolgálattal (UDBA) történt kapcsolatára utaló vádakat illeti, így a bizottsági vélemény nem volt egyhangú sem.
Az összes jelölés beérkezése után az Európai Bizottságnak be kell nyújtania minden jelölt érdekeltségi nyilatkozatát az Európai Parlament számára. Az „érdekeltségi nyilatkozat” az Európai Bizottság által megkövetelt dokumentum, amelyben a jelöltek részletesen bemutatják pénzügyi- és üzleti érdekeltségeiket, valamint minden olyan személyes vagy szakmai kapcsolatukat, amely összeférhetetlenséget okozhat a biztosként végzett munkájuk során.
Miután ezeknek a dokumentumoknak a bemutatása megtörténik, a parlamenti bizottságok elnökei találkoznak annak megvitatására, hogy mely bizottságok ellenőrzik az egyes jelölteket, közös kérdéseket fogalmaznak meg, és kialakítják a meghallgatások menetrendjét.
Ezek a tárgyalások több napot is igénybe vehetnek, különösen annak fényében, hogy Ursula von der Leyen javaslatai alapján néhány biztos portfóliója között nehezen felismerhetők a különbségek.
A bizottsági elnökök ezt követően javaslatot tesznek az Európai Parlamentben működő politikai csoportok vezetőinek, akik megerősítik a bizottsági meghallgatások elosztását, a közös kérdéseket és a menetrendet. Az Euractiv jelentése szerint az első meghallgatásokra mindezek után – valamikor október közepén kerülhet sor.
A Kos elleni vádak gyanakvást kelthetnek a Balkánon
Robert Golob szlovén miniszterelnök szeptember 9-én jelölte Marta Kost EU-biztosnak, majd Ursula von der Leyen szeptember 17-én választotta őt az EU bővítési politikájának vezetésére. Azonban, Kos hivatalos jelölésére csak szeptember 19-én került sor, mivel a szlovén parlament EU-ügyi bizottságának menetrendje az ellenzéki Szlovén Demokrata Párt kezében van.
Az SDS további információkat akart kapni arról, hogy mi vezetett a korábbi szlovén biztosjelölt, Tomaž Vesel visszalépéséhez, aki szeptember 6-án vonult vissza a von der Leyen-nel való nézeteltéréseire hivatkozva. Janšáék különösen azt a levelet akarták látni, amelyet von der Leyen szeptember 5-én küldött Golobnak, egy nappal Vesel visszalépése előtt.
Von der Leyen a múlt kedden megosztotta a levelet, amelyben kétségeit fejezte ki Vesel alkalmasságával kapcsolatban, és kijelentette, hogy nem tudja támogatni jelölését az EU Tanácsában.
Kapcsolódó cikk
Az SDS vezetője és volt miniszterelnöke, Janez Janša az X-en írt bejegyzésében arra utalt, hogy Kos már a háttérben készült arra, hogy az új jelölt legyen. Ez összefüggésbe hozható azzal az eléggé általánosan elterjedt nézettel, hogy von der Leyen a nemek közötti egyensúly elérésére irányuló szélesebb körű törekvés részeként női jelöltet kért Szlovéniától.
Janez Janša azt is kifogásolta, hogy az utolsó pillanatban történt változtatás csökkentette az időt arra, hogy Kos múltját alaposan megvizsgálják, amit ő „sötét múltnak” nevezett.
Romana Tomc, az Orbán Viktorhoz közeli volt szlovén miniszterelnök pártjának uniós parlamenti képviselője, néhány nappal korábban egy sor vádat fogalmazott meg Marta Kos szlovén biztosjelölt ellen. Az Euronewsnak adott nyilatkozatában Tomc azzal vádolta meg Kost, hogy együttműködött a rosszhírű jugoszláv titkosszolgálattal, az 1991-ben feloszlatott UDBÁ-val.
– El tudja képzelni, hogy Németországban valaki olyan jelöltet állít, akinek köze volt a STASI-hoz?
– tette fel a retorikai kérdést Romana Tomc, aki az UDBA alattomosságát valószínűleg azért éppen a STASI-val szemléltette, hogy az a német von der Leyen számára is érthető legyen.
Kos tagadta az összes vádat, azt mondta, hogy soha nem volt az UDBA munkatársa. Ez persze nem jelenti azt, hogy az uniós parlamenti meghallgatás során Kosnak nem kell foglalkoznia ismét ezzel a váddal.
Különösen fontos kérdés, hogy a nyugat-balkáni országokban hogyan fogadják az új bővítési biztost, nem tekintenek-e rá majd gyanakodva az ellene felhozott vádak miatt. Ezt nevezhetjük igazi karaktergyilkosságnak, – ha együttműködött Kos az UDBÁ-val, ha nem – a gyanú ugyanis örökre fennmarad, ami árnyékot vethet rá a bővítési poszt betöltése közben.
- Szerbia5 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Bosznia4 nap telt el azóta
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
- Szerbia3 nap telt el azóta
A vajdasági magyar fiatalok elhagynák Szerbiát a sorkatonai szolgálat miatt?
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Kelta Odüsszeia meg Mi magunk + pia a köcsögben (útirajz fecni)