Törökország a BRICS felé kacsintgat

Szeptember elején Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin elnök tanácsadója megerősítette: Törökország teljes jogú tagságot kért a Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika által a 2000-es évek végén alapított kormányközi platformhoz, a BRICS-hez. Az orosz híradás szerint a szervezet a kérést a BRICS októberi csúcstalálkozója előtt megvizsgálja. Az október 22-24. között tartandó eseményt az oroszországi Kazanyban rendezik, amelyre feltehetően Recep Tayyip Erdoğan török elnök is ellátogat. Az orosz bejelentés latolgatásokra adott okot – ugyan a kormánypárt alelnöke jelezte, hogy nyitottak a szövetség felé, de egyelőre konkrét lépések nem történtek az ügyben. Tehát a BRICS-tagság most még inkább tűnik orosz kommunikációs akciónak, de a török külpolitika logikájából fakadóan egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy Törökország is csatlakozzon a gyorsan bővülő szervezethez.

Tovább bővül a BRICS?

A BRICS idén januárban ugyanis négy új tagot köszönthetett a soraiban: az Egyesült Arab Emírségeket, Egyiptomot, Etiópiát és Iránt, s bár a tervek szerint Szaúd-Arábia is belépett volna, egyelőre még kivár a történelmi döntéssel, ugyanakkor képviselői részt vettek meghívottként az idei üléseken.

Kapcsolódó cikk

Egyiptomi elnök Törökországban: új fejezet a török “normalizációs” külpolitikában

Ha ez nem lenne elég, az ún. Globális Dél számos országa is jelezte csatlakozási szándékát, októberben akár Malajzia és Thaiföld is felvételt nyerhet, illetve Azerbajdzsán részéről is napirenden van a belépés. Nota bene, Szerbiában is felmerült tavaly a BRICS-hez való csatlakozás igénye, még akkor is, ha ennek (egyelőre) komoly politikai támogatottsága nincs.

Nos, Törökország számára a BRICS-tagság már csak földrajzi szükségszerűségből is következik. Legfontosabb nem nyugati partnerei alapítók voltak, vagy ebben az évben léptek be, esetleg szintén tervezik a csatlakozást.

Az utóbbi évek normalizációs külpolitikai törekvései révén sikerült megtalálni a modus vivendit Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel és ezen a héten Egyiptommal is, miközben a szomszédos Irán vagy a kicsit távolabbi Oroszország energiakereskedelemtől kezdve geopolitikai küzdelmeken át partner, vagy legalábbis szemmel tartandó hatalom.

Az amerikai külpolitika egyre több országot kényszerít a BRICS-szövetségbe – véli Steve Hanke, a Johns Hopkins egyetem professzora (Forrás: X platform)

Az esetleges belépés Ankara számára tehát egy újabb egyeztetési fórummal szolgálna olyan országokkal, amelyekkel kénytelen-kelletlen amúgy is együtt kell működnie a vezetésnek.

A geopolitikai egyeztetésekhez képest a tagságot akár aprópénzre is válthatja a török kormányzat: az utóbbi évek pénzügyi válságából (elszálló infláció és megroppanó hazai valuta, felerősítve a tavalyi energiaválság által eredményezett magas energiaárakkal, ami még rosszabb helyzetbe hozta az országot) való kilábalásban jelentős segítséget nyújtott az orosz és az öböl menti támogatás, a gázszámla eltolt kifizetésétől kezdve a jegybanki tartalékokat erősítő swap-megállapodásokig.

Ráadásul az öböl menti arab államokkal való kiegyezés fellendítette a kereskedelmet és nem utolsósorban a török fegyvereladásokat – Ankara most valami hasonlót akar elérni Egyiptommal is.

Ez geopolitikai szükségszerűség?

Röviden: a BRICS pontosan azokat az országokat léptette és lépteti be, amelyekkel Törökország egyre szorosabb gazdasági kapcsolatokat épített ki, és amelyekre továbbra is szüksége lesz, különösen a problémás nyugati szövetségesei ellenében, akik a demokrácia és emberi alapjogok állandó kritikája mellett a (fegyverkereskedelmi) szankcióktól sem rettennek vissza.

A török kormányzat ugyan Finnország és Svédország NATO-csatlakozása kapcsán képes volt példát statuálni és feloldani a két ország szankcióit, érdemi javulásra nem számíthat.

Bizakodni Trump győzelmében persze lehet, hiszen az előző amerikai elnökkel Erdoğan relatíve jó kapcsolatot sikerült kialakítani, de azért Ankarában nem felejtik el, hogy az amerikai elnök egyszer kis híján bedöntötte a lírát 2018-ban egy amerikai lelkipásztor szabadon bocsátása érdekében, és hogy pont ő volt az, aki véget érő mandátumának utolsó intézkedései között aláírta a Törökországot sújtó amerikai szankciókat.

Az amúgy is a különböző blokkok és szövetségi rendszerek között lavírozó, egyensúlyozni próbáló török kormányzat számára tehát logikus lenne a BRICS-tagság, ahogy nyáron a külügyminiszter, Hakan Fidan kínai útja alkalmával megjegyezte: „Természetesen szeretnénk (csatlakozni). Miért ne tennénk?”

A gond a fogadó felekkel lehet. Oroszország ugyan szemlátomást támogatónak tűnik, Kínát már kevésbé lehet ezzel vádolni, bár a nyáron a török diplomácia igyekezett javítani a kapcsolatokat a keleti nagyhatalommal. Példának okáért Törökország Recep Tayyip Erdoğan többszöri bejelentése ellenére sem tudott csatlakozni a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (csak az elég harmatosnak számító dialógus partneri státuszt kapta meg), s ezt az elemzők Kína ellenkezésére vezetik vissza.

Kapcsolódó cikk

Ha Orbánnak szabad, akkor Vulinnak is szabad, a szerb politikus találkozott Putyinnal

Peking egyrészt a NATO trójai falovának tartja Törökországot, másrészt pedig az ujgurokat érintő török kritikákat sem veszi jó néven. A kis-ázsiai államnak viszont szüksége van a finanszírozásra és befektetésekre, amelyeket, ha nyugati szövetségeseitől nem kap meg, akkor Kínától és más keleti partnereitől próbál majd megszerezni, ahogy az előző években erre néhány példát már láttunk.

A BRICS belpolitikailag ráadásul könnyen eladható projekt: a lakosság jelentős része amúgy sem szívleli az Egyesült Államokat, és sokkal kevésbé tekint veszélyforrásként a keleti hatalmakra, mint mondjuk a NATO legtöbb állama.

Innentől kezdve a BRICS-tagság vagy annak lebegtetése kényelmes politikai napirendképző is lehet belpolitikai szempontból. Külpolitikailag már annál kényelmetlenebb, mivel nem várható, hogy a nyugati szövetségesek jó szemmel nézzék, így egy újabb szög kerülhet a török-nyugati kapcsolatok koporsójába. Persze a temetéstől nem kell félni: nem várható hosszabb távon sem olyan jó keleti ajánlat, amely az országot kirobbantaná a NATO jelentette biztonságból és az EU gazdasági öleléséből.