Egyiptomi elnök Törökországban: új fejezet a török “normalizációs” külpolitikában

A héten Abdel Fattah el-Sziszi, Egyiptom államfője Törökországba látogatott, ahol Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnökkel találkozott. A sajtóban „történelmi látogatásként” értékelt találkozó valóban a török diplomáciai erőfeszítéseket dicséri, hogy több év munka után sikerült rendezni, vagy legalábbis normalizálni a török-egyiptomi kapcsolatokat. S persze egyúttal azt is jelzi, hogy a török államfő mennyire képes akár 180 fokos fordulatot tenni a külpolitikában, ha érdekei úgy kívánják.

Mégis csak kell nekik Sziszi

De miért olyan nagy eredmény a látogatás? A török-egyiptomi kapcsolatok az arab tavasz elején, a Muszlim Testvériség hatalomra jutása idején kezdtek igazán szorossá válni. A szintén iszlamista hátterű török vezetés meglátta a stratégiai lehetőséget az egyiptomi hatalmi változásban, s igyekezett minden támogatást megadni a hatalmat megszerző iszlamista mozgalomnak, abban bízva, hogy egy ideológiailag közel álló egyiptomi vezetéssel mind gazdasági, mind geopolitikai előnyhöz és befolyáshoz juthat.

Érthető, hogy a 2013 júliusában Sziszi vezetésével végrehajtott katonai hatalomátvétel leforrázta a török kormányzatot, amelynek azt is végig kellett néznie, ahogy a Rabia téren szétverik a Muszlim Testvériség békés tüntetőit, az államfőt, az azóta börtönben elhunyt Mohamed Morszit letartóztatják, és az addigi török külpolitikai építkezést a nemlétbe taszítják.

Elvileg ugyan egy pragmatikus hozzáállással menedzselni lehetett volna az egyiptomi változásokat, Erdoğan azonban nagyon komoly kritikákat fogalmazott meg Sziszi ellen, ami finoman szólva is befagyasztotta a nem is oly régen szép napokat látott török-egyiptomi kapcsolatokat.

Az egyiptomi katonai hatalomátvétel elleni protestálás hamarosan a török belpolitika integráns része lett: mivel a Rabia neve négyet jelent, hamarosan Erdoğan és hívei a különböző kampányokon négy ujjukat felmutatva “tettek hitet a demokrácia mellett” és az egyiptomi vezetés ellen.

Az idő folyamán ugyan a négy ujj kapott hazai politikai értelmezést is – „egy nemzet, egy állam, egy zászló, egy haza” szlogen formájában –, de érthető módon a kétoldalú kapcsolatokban nem lehetett rendezést elvárni. Annál inkább sem, mert az Egyiptomban betiltott Muszlim Testvériség egyik, ha nem a legfontosabb menedékhelyévé vált Törökország.

A két ország közötti kapcsolatok megromlása folytatódott 2019-2020-ban, amikor Törökország beavatkozott az Egyiptommal határos Líbiában zajló polgárháborúba, méghozzá pontosan Kairó ellenfeleit támogatva.

Szerződés az, nem hal. A “nagy horgászok” halakat mutogatnak, a “nagy politikusok” szerződéseket” (Forrás: X platform, Recep Tayyip Erdoğan)

A török katonai segítség, drónok és szíriai segédcsapatok az új szövetségest, a Tripoliban lévő Nemzeti Egységkormányt 2020 elején az utolsó pillanatban mentették meg, s gyors ellentámadásuknak az ország keleti része felé Egyiptom parancsolt megálljt.

Mivel Tripolival egy tengeri határok delimitációjáról szóló memorandumot is sikerült Ankarának aláírni még 2019 végén, elbirtokolva a görög és ciprusi felségvizek és különleges gazdasági övezetek jó részét, Athén 2020 nyarán a készséges Kairóval kötött hasonló tengeri határokról szóló egyezményt – ezzel is felbőszítve a török kormányzatot.

Törökország izolációba kormányozta magát

Mivel ezen évek asszertív török külpolitikája felemás eredményt, beleértve az ország izolációját hozta a Kelet-Mediterráneumban, Erdoğan a belső gazdasági és külpolitikai kényszerek miatt úgy döntött, hogy 2021-től normalizálja a szomszédságával a kapcsolatokat.

2024 09 08 182856

Kapcsolódó cikk

HULLÁMVASÚT: Izraeli védelmi miniszter látogatása Törökországban

Ennek eredményeképp egymást érték a korábban nem várt látogatások és egyezségek – a nem mellesleg Egyiptom pénzügyi támogatóiként is megjelenő – Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában. Sőt, ahogy a balk.hu korábban megírta, 2022-ben még Izraellel is rendezte kapcsolatát, legalábbis a körülményekhez képest.

Egyiptom sokkal keményebb diónak bizonyult. A normalizációhoz elengedhetetlen volt a Muszlim Testvériség kritikájának lecsavarása és számos tag eltávolítása az országból – a mind kényelmetlenebbé váló helyzet miatt pedig egyre többen tették át székhelyüket máshova, főleg az Egyesült Királyságba.

Az erőfeszítések és háttértárgyalások kezdték meghozni a gyümölcseiket: a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság alatt Erdoğan és Sziszi közötti kézfogás már az enyhülés jeleit mutatta. A háttértalálkozók és alkudozások eredményeképp végül Erdoğan idén februárban Egyiptomba látogatott, ahol számos szerződés aláírása mellett megpróbálta újraindítani a kapcsolatokat – nem eredmény nélkül.

Sziszi mostani látogatása pedig ezt a folyamatot igyekszik szentesíteni, különösen annak tekintetében, hogy közös kormányülést is tartottak a jeles alkalomból.

Mire számíthatnak a felek?

Nos, a gazdasági nyitáson kívül nem várható, hogy a geopolitikai ellentéteiket félre tudják tenni. Ez utóbbit jelezte a közös sajtótájékoztatón, hogy Sziszi kijelentette: azt szeretné, hogy Líbiában legyenek választások, és az országból a külföldi fegyveres erők vonuljanak ki.

Ez biztos kellemetlenül érinti a török kormányzatot, amely Líbia nyugati részén katonai bázist is létesített, s hosszú távon tervezi ottani jelenlétet. Az azonban mindkét fél számára világos, hogy egy stabil líbiai helyzet elérése érdekében a két hatalom közötti megegyezés szükséges.

Együttműködésre pedig van tér: a szíriai és szudáni polgárháborútól kezdve Szomáliáig és gázkereskedelemig, arról nem is beszélve, hogy török cégek szeretnének teret nyerni az egyiptomi piacon is.

Két tájkép, két zászló, két elnök és kétségek

A jelenlegi kereskedelem volumenét meg akarják duplázni, s 15 milliárd dollárra növelni. Bár hivatalosan ezúttal nem merült fel, de Egyiptom – ahogy legfontosabb arab szövetségesei, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek már megtették – érdeklődik a török drónok iránt; pár hónappal ezelőtt egyiptomi delegáció kereste fel a legnagyobb török dróngyártókat.

Hiába hoztak azonban tető alá közel 20 szerződést a felek, és egyeztek meg abban, hogy a háborúnak véget kell vetni Gázában, nem valószínű, hogy érdemi közeledés lenne geopolitikai kérdésekben.

Ankara hiába szeretné elérni, hogy Kairó fordítson hátat Athénnak és Nicosiának a Kelet-Mediterráneumban, ez egyelőre nem várható. De legalább most már a két középhatalom vezetője beszélő viszonyban van, a török diplomácia pedig minden erejével ráfordulhat Szíriára, hogy hasonló normalizáció induljon Damaszkusz és Ankara között is.