Meghalt Fethullah Gülen – de a harc folytatódik ellene

Október 20-án Pennsylvaniában meghalt Fethullah Gülen, a róla elnevezett mozgalom vezetője (amit törökül Hizmetnek vagy Cemaatnak neveztek korábban, 2016 óta pedig FETÖ néven terroristaszervezetként tartanak számon). A török államfő azzal kommentálta a hírt, hogy a „főáruló” becstelenül halt meg, és kijelentette, hogy folytatják a szervezet elleni küzdelmet. A több mint két évtizede Amerikában élő vallási vezető 83 (vagy 86) éves korában szív- és érrendszeri betegségben távozott az élők sorából. A kelet-törökországi Erzurum mellett született hitszónok először Edirnében, majd Izmirben kezdte megszervezni vallási mozgalmát, amely egy időben Törökország legbefolyásosabb vallási közösségévé nőtte ki magát.

A mérsékelt iszlámot képviselte

Gülen 1999-ben volt kénytelen elhagyni hazáját, amikor rá nézve felettébb kényes videófelvételek kerültek a török televíziócsatornákhoz, amelyeken arról beszélt, hogy be kell épülni az igazságszolgáltatásba és a közigazgatásba, amíg elég erősek nem lesznek ahhoz, hogy átvegyék az irányítást.

Az ilyen nyilatkozatok megdöbbentették a közvéleményt, különösen azért, mert az előző évtizedek során a mozgalom meglehetősen pozitív képet alakított ki magáról. Gülen, aki a nurdzsu mozgalom karizmatikus alapítójának, Bediüzzaman Said Nursinak (1877–1960) a tanításaiból inspirálódott, mérsékelt iszlámot hirdetett, és támogatta a vallások közötti párbeszédet – 1998-ban például II. János Pál pápával is találkozott.

Fethullah Gülen és II. János Pál pápa

Az 1970-es évektől fokozatosan épülő mozgalma az 1990-es évekre már komoly erőforrásokkal rendelkezett: saját bankkal, az ország legnagyobb példányszámban eladott napilapjával, egy televíziócsatornával és több száz oktatási intézménnyel Törökországban és azon kívül is. A Gülen-mozgalom ezekben az években jó kapcsolatot ápolt különböző török állami vezetőkkel – szinte politikai oldaltól függetlenül.

Divatos kifejezéssel élve a „török soft power” eszközévé is vált a mozgalom. A szekuláris Törökországból érkezve, mérsékelt iszlámot és minőségi oktatást képviselve a Balkánon és Közép-Ázsiában is jó szívvel fogadták őket az 1990-es években.

Az utóbbi régióban – sokan úgy gondolják – az Egyesült Államok támogatásával vetették meg a lábukat. De befolyásuk a Balkánon is gyorsan nőtt: Albániában például a muszlim vallási oktatást a gülenisták szervezték meg. Törökország 2000-es évek közepétől tartó intenzív afrikai nyitását is a mozgalomhoz tartozó üzleti körök szorgalmazták, ahogy az első török iskolákat is ők alapították a Szaharától délre.

Gülen 1999-es „egészségügyi kezelésre” történő távozása Pennsylvaniába révén megmenekült a letartóztatástól, azonban az ellene indított eljárástól nem, így 2000-ben elítélték a kormány megbuktatására tett törekvései miatt. A mozgalom azonban nem vesztette el befolyását, noha a török társadalom széles rétegei szemében „gyanússá” vált.

A törés 2013-ban következett be

Az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2002-es győzelme és Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnökké választása (2003) után javultak a mozgalom kilátásai: Gülent 2008-ban felmentették.

A Fethullah Gülen letartóztatásáért és szektájának betiltásáért tüntetők 2000-ben, az isztambuli Istiklal utcában (Forrás: X platform)

Ekkoriban kezdődött az ún. Ergenekon-per, amelyhez 2010-ben a Balyoz-per csatlakozott: a több éven keresztül zajló perekben kormánykritikus újságírók, tanárok, értelmiségiek, katonák százait tartóztatták le kormányellenes tevékenységgel, a kormány megbuktatására tett törekvések vádjával.

Ugyan már ekkor is felmerült, hogy a letartóztatások mögött a gülenista mozgalom állhat, a politika akkor még nem foglalkozott ezzel. A kormánykritikus hangok elhalkulása minden esetre könnyítette a kormánypárt helyzetét a kemalista vétóhatalmak (alkotmánybíróság, fegyveres erők, egyes médiacsoportok) elleni politikai küzdelemben.

A mozgalom és a kormánypárt közötti törés 2013-ban következett be (ekkorra már az említett perekben is megszülettek a döntések). Az év végén kirobbant korrupciós botrányok keretében számos kormányközeli üzletembert vettek őrizetbe a hatóságok (köztük három miniszter fiát, sőt Erdoğan egyik fiának neve is felmerült az ügyekben).

A botrány és a nyomában kialakuló válság során a kormányzat az érintett ügyészek és rendőrök áthelyezésével vagy elbocsátásával igyekezett úrrá lenni a helyzeten, illetve erősíteni az igazságszolgáltatás feletti kontrollt.

A belpolitikai harcból a kormányzat került ki győztesen: a következő években a Gülen-mozgalomhoz tartozó nagyobb vállalatcsoportok élére államilag kinevezett megbízottak kerültek; 2016 tavaszán pedig a hatóságok átvették a kontrollt a Zaman napilap felett is. Ebben a helyzetben következett be 2016. július 15-én az a puccskísérlet, amely ugyan egy éjszaka alatt összeomlott, de annál nagyobb hatással volt az országra.

A kormányzat a már terrorszervezetként nyilvántartott (FETÖ) Gülen-mozgalmat tette felelőssé az eseményekért – amit Gülen természetesen visszautasított. A török diplomácia hiába mozgatott meg minden szálat, az Egyesült Államok nem látta bizonyítottnak Gülen részvételét a puccskísérlet előkészítésében. Ezt kihasználva a szektavezér tovább folytatta tevékenységét visszavonulva a pennsylvaniai birtokon, bár egyre kevesebb videókommentárral.

Gülen halála után nagy kérdés, hogy mi fog történni a szervezetével. A 2016-os puccsot követően jelentősen meggyengült: Törökországban elveszítette iskoláit, egyetemeit, médiabirodalmát és az ezek mögött álló céghálót is. Bár gülenisták továbbra is vannak az országban, letartóztatások folytatódnak ellenük – igaz, már jóval kisebb lendülettel, mint a puccs utáni időszakban.

Kapcsolódó cikk

MÉG MINDIG TISZTOGATNAK: Erdoğan harca a gülenistákkal a Balkánon (és Magyarországon)

A mozgalom Törökországon kívüli hálózata is meggyengült: a török kormány kérésére a baráti afrikai és közép-ázsiai államok viszonylag gyorsan átadták az állami Maarif Vakfinak a gülenista iskolákat. Mi több, számos gülenistát kiadtak Ankarának; a török hatóságokkal való együttműködésre Koszovóban és Albániában is volt példa.

A gülenista iskolákat a Balkánon is üldözték: Albániában számos intézményt bezártak az előző évek során. Természetesen Amerikában és Nyugat-Európában nem ment ilyen könnyen, ott csak párhuzamos intézményrendszer kiépítésére futotta a török állam befolyásából.

A Gülen-mozgalom elleni harc, ahogy a török kormányzat is jelezte, folytatódni fog. Gülen halála után azonban a mozgalmon belül is új harc indulhat meg a vezetésért.