Connect with us

Horvátország

Ideális horvát idegenforgalmi idény, 4%-kal több turista, 4%-kal nagyobb bevétel

Horvátországot idén négy százalékkal több turista látogatta meg, a vendégéjszakák száma pedig egy százalékkal növekedett, a tavalyi év azonos időszakához képest. A várható éves bevétel az előrejelzések szerint négy százalékkal magasabb lesz, mintegy 15,2 milliárd euró

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Kristjan Staničić és Tonči Glavina megvonta az idei horvátországi turisztikai szezon mérlegét
Kristjan Staničić és Tonči Glavina megvonta az idei horvátországi turisztikai szezon mérlegét (Forrás: X platform, Tonči Glavina)
Cikk meghallgatása

Nem is olyan régen számoltunk be Tonči Glavina idegenforgalmi és sportminiszter interjújáról, amelyben szépen megkérte a médiákat, hogy ne irkáljanak hülyeségeket, mert az idegenforgalmi idény nemhogy sikeres, hanem már szinte túl sikeres. Ma (hétfő) az idegenforgalmi miniszter konkrét statisztikai adatokkal rukkolt elő, amelyek értelmében az idei idegenforgalmi év – legalábbis ennek első nyolc hónapja – szinte ideális eredménnyel zárult. Horvátországot így idén négy százalékkal több turista látogatta meg, a vendégéjszakák száma pedig egy százalékkal növekedett, a tavalyi év azonos időszakához képest. A várható éves bevétel az előrejelzések szerint négy százalékkal magasabb lesz, mintegy 15,2 milliárd euró.

Már az előszezon jó volt

Az idegenforgalmi idény mérlegének bemutatásakor Glavina és Kristjan Staničić, a Horvát Idegenforgalmi Közösség (CNTB) igazgatója rámutattak arra, hogy nagyon jó volt az előszezon, és azt is elárulták, hogy kiváló utószezonra számítanak. Megjegyezve, hogy a külföldi turisták horvátországi látogatásán alapuló, 2024-re vonatkozó éves bevétel a Horvát Nemzeti Bank (HNB) előrejelzése szerint “még az említetteknél is jobb lehet”.

Az idegenforgalmi miniszter kifejtette, hogy az augusztus végi négy százalékos növekedés azt jelenti, hogy idén mintegy 110 ezerrel többen jártak, mint a tavaly, azaz a 3,85 milliós Horvátország idén körülbelül 16,8 millió vendéget fogadott, akik 89,5 millió vendégéjszakát töltöttek az országban.

Glavina bemutatta a turisztikai fogyasztásra vonatkozó adatokat is, azaz a turizmus és vendéglátás eredményeire. A fiskalizációs adatok azt mutatják, hogy idén 299,7 millió számla került feldolgozásra, öt százalékkal több, mint tavaly, több mint 5,4 milliárd euró forgalmat eredményezve.

Csak augusztusban 31,6 millió vendégéjszaka volt, és 4,9 millió turista, vagyis öt százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt, ennek köszönhetően a fiskalizáció 54,6 millió számlát, azaz 3,9 százalékkal többet mutat, illetve 1,47 milliárd euróval, azaz 9,2 százalékkal nagyobb forgalmat, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában.

Az összes közlekedési adat szintén növekedést mutat. Glavina és Staničić kiemelték, hogy a légi forgalom mintegy 20 százalékos volt a növekedés. Ez különösen a szezon előtti látogatások, és a távoli piacokról érkezők esetében fontos, ezen a téren idén jelentős növekedés tapasztalható a tavalyi évhez képest, különösen az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Kína és Dél-Korea esetében.

Bajban lenne az, akinek meg kellene számolnia, hogy vajon hány turista van a képen

Bajban lenne az, akinek meg kellene számolnia, hogy vajon hány turista van a Stradunon

Mindenkinek igaza volt

A statisztikai adatok rámutattak arra is, hogy az idegenforgalmi idény egyes szelvényekre nézve valóban gyengébb volt, mint a tavalyi.

– Néhányan megjegyezték, hogy az idény nem hozta meg a várt eredményeket. Úgy gondoljuk, hogy ez részben az alacsonyabb kihasználtság eredménye, amelyet a kínálat kereslethez viszonyított hiperinflációja okozott, ami mind a szálláshelyek szolgáltatásaira, mind a vendéglátóhelyekre vonatkozik, így ott kisebb a megvalósított forgalom

– mondta Glavina. Az idegenforgalmi miniszter szavai mögött az az egyszerű igazság rejlik, hogy az idén először forgott fenn a „több eszkimó, mint fóka” esete, és mindazok, akik arra számítottak, hogy egy másik zoológia hasonlattal élve, idén is ugyanúgy nyírják a báránykákat, mint eddig, nos, azok keserűen csalódtak.

Ezek egyrészt arra számítottak, hogy a találomra megemelt árakat a külföldiek ugyanúgy kifizetik, mint eddig, másrészt pedig a vendéglátóiparban váratlanul előtérbe került a szolgáltatások minősége.

Eddig a turisták nem látszottak nagyon törődni a slampos pincérekkel, csigalassúságú kiszolgálással, aminek az volt a magyarázata, hogy minden sokkal olcsóbb volt, mint Nyugaton. Mivel az árak időközben kiegyenlítődtek, illetve itt-ott kicsit meg is haladták a turistákat kibocsátó államokban tapasztalható árakat, az emberek természetesen minőséget is kezdtek követelni a pénzükért.

A minisztérium példaként augusztus 8-át emelte ki, amikor a szállodák kihasználtsága 95 százalékos volt, szemben a magánszálláshelyek 72 százalékos kihasználtságával. Ugyanakkor azonban az idegenforgalmi miniszter azt is hozzátette, hogy az éves idény szintjén ez a szám esetükben még ennél is alacsonyabb, mindössze 62 százalék volt.

– Ugyanakkor idén a családi szálláshelyeken 25 ezer új ágy jelent meg a piacon, ami fenntarthatatlanná teszi a rendszert

– mondta Tonči Glavina. Ezért szavai szerint, a kormány egy olyan operatív terv elfogadásán dolgozik, amely hozzájárul egy fenntartható rendszer létrehozásához. Ehhez nem lesz elegendő az idegenforgalmi törvény módosítása, hanem a pénzügyi és területrendezési politikák segítségére is szükség lesz.

– Ezek lesznek az épületüzemeltetési törvény és az ingatlanadó bevezetésének céljai, amelyek várhatóan rendet teremtenek a nem kereskedelmi szálláshely-szolgáltatási szektorban is

– mondta Glavina az idei turisztikai idény eredményeit elemezve, és a következő idénnyel kapcsolatos lépéseket felvázolva.

Szerző

  • Kalapis Rókus

    1958-ban születtem, Újvidéken, 1988-tól Horvátországban élek. Akárcsak Balkanac kolléga, én is szeretek írni, csak nem annyira. A körmölésen túl videókat készítek, zenélek és szenvedélyesen vonzódom a gasztronómiához.

    View all posts
Az olvasás folytatása


Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Cukorkabolt

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!