Connect with us

Szerbia

A szerb elnök a „magyar testvérekkel aratott közös győzelmeket” is megünnepelte

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Vučić elnök hozzácsapta a VMSZ eredményeit a haladók számaihoz, mintha a Vajdasági Magyar Szövetség a Szerb Haladó Párt fiókszervezete lenne. Ezt persze úgy is lehet magyarázni, hogy a Szerb Haladó Párt megbízható partnerként számít a VMSZ-re, így biztosan szebb a leányzó fekvése

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A haladók székházában már este tízkor pezsgőt bontottak a győzelemre, szerinte a magyar testvérekkel közösen nyertek a magyar településeken is
A haladók székházában már este tízkor pezsgőt bontott a győzelemre Miloš Vučević, volt torta is, így ünnepelték például, hogy a "magyar testvérekkel" közös győzelmet arattak a legfőbb magyar településeken (Forrás: szerb elnöki Instagram)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Szerb Haladó Párt már jóval este tíz óra előtt „totális győzelmet” hirdetett egész Szerbiában, Topolya, Zenta, Magyarkanizsa és Tutin kivételével, ahol Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt névleges elnöke szerint csak a választói testület struktúrája miatt veszítettek.

A három vajdasági városban túlnyomórészt magyarok élnek, Tutint pedig 92%-ban bosnyákok lakják. Nem sokkal később megjelent a televízió kamerái előtt a szerb elnök is, aki a róla elnevezett koalíció „totális győzelmét” ünnepelte, és a haladók számaihoz hozzácsapta a „magyar testvérek” eredményeit is több jelentős részben magyar lakosságú vajdasági településen, például Topolyán, Óbecsén és Szabadkán. Vasárnap részleges helyhatósági választásokat tartottak Szerbia 89 városában, egyebek között Belgrádban is, ahol a részvételi arány több, mint 10 százalékkal csökkent a legutóbbi, decemberi választásokhoz képest, ami egyes ellenzéki pártok bojkottjának tudható be. A választási napot sok szabálytalanság, valamint a politikai szereplők közötti számos vádaskodás és dulakodás jellemezte.


A választási csalások sorolásába ezúttal nem kezdünk, mert meggyőződésünk szerint ami eddig kiderült, az csak a jéghegy csúcsa, és a mostani szavazás, mint korábban már megállapítottuk, a decemberben történtek repríze, aminek következtében az ellenzék Belgrádban rosszabbul járt, mintha elfogadta volna a decemberi eredményeket.

Egy sorban a „magyar testvérekkel”

Már tartott a sajtótájékoztató, amikor Aleksandar Vučić menet közben megkapta az eredményeket, így a szeme gyorsan megakadt a névsor elején lévő Topolyán (szerbül Bačka Topola), és azonnal el is kezdte elemezni az ottani eredményt.

– Topolyán nekünk 37 százalékunk van, a Vajdasági Magyar Szövetségnek pedig 51 százaléka, tekintettel erre együtt 88 százalékunk van

– mondta a szerb elnök, aki aztán kitért arra is, hogy a 60 százalékban szlovák lakosságú Bácspetrőcön a haladók 61 százalékot kaptak, majd Óbecsét kezdte elemezni.

– Óbecsén a haladóké a szavazatok 57 százaléka, és ne feledjük, a vajdasági magyarok 24 százalékot kaptak, így Óbecsén 81 százalékunk van a magyar testvéreinkkel együtt

– adta össze a két párt eredményét Vučić, aki ezt megelőzően szólt a szabadkai eredményekről is, ahol a haladók „hihetetlen módon elképzelhetetlenül csodálatos” eredményt értek el azzal, hogy közel 50 százalékot szereztek. Az általa ebben az esetben partnerként említett VMSZ ugyanakkor csak 27 százalékkal szomorkodhat, így ketten együtt 77 százalékkal rendelkeznek, amit a slepp tapssal és kisebb ujjongással fogadott.

A szerb elnök fenti szavaiból kiderül, hogy Vučić hozzácsapta a VMSZ eredményeit a haladók számaihoz, mintha a Vajdasági Magyar Szövetség a Szerb Haladó Párt fiókszervezete lenne. Ezt persze úgy is lehet magyarázni, hogy a Szerb Haladó Párt biztos partnerként számít a VMSZ-re, így szebb a leányzó fekvése.

A számokból az is felsejlik, hogy a haladók igencsak ráerősítettek Szabadkára, és így végképp szertefoszlatták azokat az álmokat, amelyekben egy pillanatra talán Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke is hitt, amikor a Magyar Nemzetnek adott hétvégi interjújában arról beszélt, hogy „nem esélytelen a polgármesteri szék, ha a VMSZ által képviselt lokálpatrióta opció szimpatikus lesz mások számára is”.

A számok azt mutatják, hogy ez az opció mások számára egyáltalán nem szimpatikus, és ezek után félő, hogy a magyarok már csak a történelemkönyvekben olvashatnak arról, hogy Szabadkának valaha voltak magyar polgármesterei, miután a Vajdasági Magyar Szövetség csúfos vereséget szenvedett Stevan Bakić “migránsvadász” polgármestertől, aki ezáltal zavartalanul folytathatja tovább Szabadka balkanizálását.

Decemberben is Vučević bontotta a pezsgőt

Decemberben is Vučević bontotta a pezsgőt, ez egy testhezálló feladat számára

Az ellenzék még inkább megosztott lett

A részvételi arány lényegében csak Belgrádban volt jóval kisebb, mint az előző választásokon, országosan 50 százalék fölötti számokat mértek, ami magasabb, mint négy évvel ezelőtt, igazán tehát csak Belgrád teljesített alul, ami azzal magyarázható, hogy ott koncentrálódik a szavazást bojkottáló pártok tábora.

A választási bizottság (Republička Izborna Komisija, RIK) adatai alapján a belgrádi választásokon a részvételi arány 46,6 százalék volt nem sokkal a zárás előtt, ami 11,5 százalékkal alacsonyabb, mint decemberben. A CRTA megfigyelő missziója szerint ez 200-250 ezerrel kevesebb szavazót jelent, mint fél évvel ezelőtt.

Radomir Lazović, a Zöld-Baloldali Front társelnöke szerint a választási részvétel mellett döntő ellenzékiek két fronton küzdöttek, ha úgy tetszik, harcoltak – az egyiken a Szerb Haladó Párt ellen, a másikon pedig a korábbi koalíciós partnereikkel szemben.

Az ellenzék egy része, mint például a Szabadság és Igazságosság Pártja (Dragan Đilas), a Szerbiai Új Demokrata Párt (Miloš Jovanović) és a Szerbia Központ (Zdravko Ponoš) bojkottra szólított fel. A választások előtti hetekben Belgrád és Újvidék utcáin is megjelentek bojkottot szorgalmazó graffitik és szórólapok, de nem világos, ki áll ezek mögött, az ellenzék azt gyanítja, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS).

Újvidék ebből a szempontból azért fontos, mert ott az ellenzék együtt indult, ezért a városban a választások napján is kiélezett volt a feszültség, itt jelentősebb incidensek is voltak, amikor ellenzéki részről választási csalásokat véltek felfedezni.

A nisi eredmények

A niši közgyűlés igencsak tarkára sikeredett, a kérdés az, hogy marad-e a haladók 30 mandátuma, vagy valahonnan csak összekaparnak még egyet, mondjuk a koalíciós tárgyalások során (Forrás: Blic)

A BALK-on többször is említettük, hogy a másik neuralgikus pont Niš, ahol Miloš Vučević fent idézett kijelentése igencsak inog, a nem hivatalos eredmények szerint ugyanis a haladók 50 százalék alatt végeztek, így csak 30 mandátumuk van a 61 tagú közgyűlésben.

Külön érdekesség, hogy a második helyen nem az ellenzéki pártok állnak, hanem a Dragan Milić helyi szívsebész köré tömörülő polgári csoport, amely 16 széket mondhat magáénak, ha csak az éjszaka nem korrigálódott valamilyen módon az eredmény. Milić úgy nyilatkozott, hogy Niš az első szabad város Szerbiában, a Szerb Haladó Párt viszont a maga sajátos módján máris bejelentette, hogy megkezdi a koalíciós tárgyalásokat.

Nyilatkozat: A cikkben szereplő információk a választási eredményekkel és a politikai eseményekkel kapcsolatosak, a megállapítások és következtetések a szerző véleményét tükrözik. A további választási részletekért és információkért kérjük, olvassa el a hivatalos közleményeket

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap