Connect with us

Szerbia

Állampárti rendszer alakult ki Szerbiában, ahol vasárnap a decemberi választások reprízét tartják

A belgrádi helyhatósági választásokkal kapcsolatos hosszú távú megfigyelések szerint a kormányzat ismételten számos vörösvonalat lépet át a politikai pontokért folytatott küzdelemben, beleértve az óvodások bevonását a kampányba, akiket ahelyett, hogy színházba mentek volna, egy olyan gyűlésre vittek, amely választási kampánnyá fajult. Egyes információk szerint a kormányzat információkat gyűjtött a szociálisan kiszolgáltatott és a jelentős közüzemi tartozással rendelkező személyekről, akiknek a megcélozása szintén illegális befolyásra utal

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A CRTA sajtótájékoztatója a belgrádi Média Központban, ahol állampárti tevékenység is emlegetésére is sor került (Forrás: CRTA)
A CRTA sajtótájékoztatója a belgrádi Média Központban, ahol állampárti tevékenység is emlegetésére is sor került (Forrás: CRTA)
Cikk meghallgatása

A CRTA (Centar za istraživanje, transparentnost i odgovornost) átláthatósági kutatóintézet előzetes jelentése szerint a vasárnap sorra kerülő helyhatósági választások a 2023 decemberében kezdődött választási folyamat meghosszabbítását jelentik, miután nem kerültek végrehajtásra az ODIHR ajánlásai a választói névjegyzék független felülvizsgálatával kapcsolatban. A megfigyelők szerint a választási kampány első részében elmosódott a határ az állam és a kormánypárt között, a második felében pedig fokozódott a közintézményekben dolgozókra nehezedő nyomás, akiket arra kényszerítettek, hogy munkaidőben részt vegyenek a kormánypárt választási tevékenységében. A megfigyeléseket a CRTA ugyan csak Belgrádban végezte, de azok az egész Szerbiára vonatkoztatva is megállják a helyüket.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Alcímek

A választói névjegyzék manipulálása

A CRTA hosszú távú választási megfigyelésének első összegzésében megállapította, hogy a mostani belgrádi helyhatósági választások kampányának első részét az állam és a kormánypárt közötti határvonal eltörlése jellemezte, miközben a bojkott kérdésének megítélésében törésvonal keletkezett az úgynevezett Európa-barát ellenzéki tömörülésben, amely – mint tudjuk – szét is esett, amit néhányan a szerb elnöki manipulációk eredményének tekintenek, de ezt csak mi tettük hozzá.

Az előzetes jelentés hangsúlyozza, hogy a június 2-ára kiírt választások esetében nem lehet elvonatkoztatni a súlyosan kompromittált decemberi választásoktól, amelyeket illegális és illegitim „választási mérnökösködés” (izborni inženjering) jellemzett, ami leginkább a szavazók tömeges utaztatásában és a választói névjegyzék manipulálásában nyilvánult meg.

A CRTA szerint a vasárnapra tervezett helyhatósági választások a 2023. decemberi választások folytatását jelentik anélkül, hogy az ODIHR elsődleges ajánlása alapján lezajlott volna a választói névjegyzék független felülvizsgálata.

– Decemberhez képest nincs javulás az állami intézmények által teremtett körülmények és intézkedések tekintetében

– jelentette ki Raša Nedeljkov, a CRTA választási megfigyelő csoportjának a vezetője.

Nedeljkov megjegyezte, hogy a decemberi választások utáni időszakban újabb gyanúk merültek fel a választói nyilvántartás állapotát illetően, elsősorban az államigazgatási és önkormányzati minisztérium által közölt ellentmondásos információk miatt, ezért megalapozott a félelem a jelöltállítási folyamattal kapcsolatban is.

Május 11-éig nyolc választási listát hirdettek ki, és az összegyűjtött 43 ezer támogatói nyilatkozat háromnegyedét a közjegyzők helyett az önkormányzati hivatalokban hitelesítették.

Ez a tény annál is inkább aggodalomra ad okot, hogy decemberben az aláírások hamisítása éppen az önkormányzati hivatalokban történt.

A választási aláírásgyűjtések során is számos visszaélést és aláírás-hamisítást dokumentáltak. A korábbi kampányokkal kapcsolatban senkit sem vontak felelősségre, ami tovább rontja a mostani és a következő választások hitelességét.

A szavazók zsarolása

A CRTA jelentése részletesen dokumentálta a választók zsarolásának és megfélemlítésének különböző eseteit. A kormánypártok gyakran kihasználják a szavazók nehéz anyagi helyzetét, hogy előnyhöz jussanak.

Az állami szektorban dolgozókat gyakran kényszerítik arra, hogy részt vegyenek a kormányzati kampányokban, amelyeket „ajtótól ajtóig” szerveznek meg.

Emellett olyan eseteket is dokumentáltak, amikor állami intézmények munkavállalóit szervezetten szállították Belgrádba, hogy részt vegyenek a kampányban, vagy éppen a kampánygyűléseken.

A jelentés szerint kisgyermekeket és szüleiket is manipulálták; például óvodás gyerekeket vittek el egy politikai rendezvényre azzal az ígérettel, hogy színházi előadást nézhetnek meg, ami – ha jobban belegondolunk – nem is áll messze az igazságtól.

A jelentés kiemeli a „büntetlenség fenoménjét”, amely a kliensrendszer és a politikai patronázs normává válását eredményezi. Azok, akik állami munkahelyet kaptak, kötelességüknek érzik, hogy visszaadják a szívességet a pártnak, ami ismételten a pártállam létrejöttére utal.

Az állampárt központi figurája

Tovább növeli a kételyeket, hogy Aleksandar Vučić ismét központi figura a Szerb Haladó Párt választási kampányában, és bár nem jelölt a választásokon, minden nap megszólalt a kampány során.

Az sem túlzottan bizalomkeltő, hogy a választási kampányban a nemzeti sorskérdéseket favorizálják, miközben elvben helyi képviselőket választanak, és a mostani választásoknak a helyi közösség számára fontos témákról kellene szólniuk, ám ezek erősen háttérbe szorulnak.

A kampány országos parlamenti vagy elnökválasztás benyomását kelti, nem pedig egy helyi megmérettetését, a kampány ilyen tartalmát és hangvételét pedig a kormány kényszerítette ki, hozzájárulva az állam és a párt közötti határ további elmosásához

– vetette fel Tamara Branković, a CRTA helyettes vezetője.

Ehhez hozzá tartozik az is, hogy a kormánypárti vezetők a nemzeti és az állami szimbólumokkal is manipulálnak. Gondoljunk csak a nemzeti lobogóval történő visszaélésre az ENSZ Közgyűlés Srebrenicáról szóló ülésén, amelyet élő tévéközvetítésben lehetett követni. Ez egy igazi választási kabaré volt, amihez csak a szerb elnök hűtőszekrényből történő előlépése mérhető egy korábbi választás időszakból.

A CRTA megfigyelői azt is rögzítették, hogy fokozódott a nyomás a közszféra dolgozóira, akiket munkaidőben más városokból – főleg Vajdaságból – Belgrádba utaztattak, hogy részt vegyenek a kormánypárt választási tevékenységeiben.

Folytatódik a politikai szereplők rendkívül egyenlőtlen médiamegjelenése is, az országos lefedettségű televíziók híradóiban a kormánypárt képviselői ugyanis az idő 91%-át töltik ki, miközben a ritka megjelenésekben és említésekben az ellenzéket főként negatív kontextusban mutatják be.

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke továbbra is központi figura a médiában és a Szerb Haladó Párt (SNS) kampányában, az őt és a „harcostársait” bemutató plakátokkal pedig tele Belgrád, ellenzéki billboardot keresve is nehezen találni.

Mindeközben mindennaposak a haladók médiaszereplései és Vučić elnök felszólalásai a külön erre a célra szervezett és az élő televíziós közvetítés mellett zajló nagygyűléseken, a cikk megjelenésének időpontjában éppen Nišben szónokolt, ahol a haladók nem állnak túl jól.

A választási feltételekről szóló parlamenti párbeszéddel kapcsolatban ugyanakkor nem világos, hogy az eddig elfogadott megoldások vonatkoznak-e már a vasárnapi megmérettetésre is, vagy csak füstfüggönyként szolgálnak annak elfedésére, hogy az illetékes intézmények nem tettek semmit a korábbi választási folyamat során tapasztalt jogsértésekkel, vagyis csalásokkal kapcsolatos felelősség megállapítására.

Nyilatkozat: Ez az írás a CRTA jelentésén és sajtótájékoztatóján alapul, amely a szerbiai állampárti rendszer kialakulását és a választási manipulációk részleteit tárgyalja. A teljes jelentés letöltéséhez kattints ide!


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Az olvasás folytatása


Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7