Szamaras Simeontól a Cápás Mikulásig és azon is túl (szentek bizonyságául?)

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Azokon a régi teleken a Tisza-parti tanyán általában farkasordító hideg volt. A nádat zörgette a szél, a közeli holtág felszíne csontkeménnyé fagyott, tükörsimán messze kanyarodott a tájban a fekete jég. Ugyanez a nádat zörgető szél szeszélyesen felkapta a hópaplant, szétcibálta, majd vitte magával egy darabig a foszlányait, hogy kedve szerint valahol elejtse, jókora torlaszokat építve. Miközben lenyomta a füstöt a kéményből az ember orrába, és jól megborzolta a fagyoskodó kakas tollait.

– Bizony, így volt ez – mesélte a minap a fővárosi MU Színházban a neki jutó időtöredékben bizonyos B. A. – Tette ezt abban a beszélgetős műsorban, amelynek ötlete táncos-koreográfus Cserepes Gyulánk fejéből pattant ki, több „mesemondót” is mozgásba hozott, és központosításában arról szólt, hogy tulajdonképpen létezik-e Mikulás? Vagy ki hogyan élte meg a dolgot, hogy utána hozzászólások következzenek mind az előadók, mind a közönség részéről.

B. A. úr MÚ-ban, a képen még Artner Sisso kolléganő a Narancsból (Fotó: Cserepes)

Nos, a szóban forgó tanya egykor Becse közelében létezett, amikor volt ott még rendes tanyavilág. Márpedig a „rendes” itt azt jelenti, hogy nem ilyen mai, hétvégi tanyákkal teletűzdelt, ahova gazdáik időnként kimennek sok lóerős autóikkal egy kicsit rilekszelni, közben nézik a tévét, számítógépes játékokkal igyekeznek agyonütni az időt, meg hasonlókkal. Azokhoz a tanyákhoz kátyús földút vezetett, a vizet kútból húzták, áramról pedig szó sem lehetett. És dolgoztak ott keményen. Ott élni, halni kellett.

Mesés kedvű, gyermekkorában arrafele unokatesójával huzamosabb időket töltő B. A. nagyszülei egy ilyen tanyán laktak. (Az úgynevezett Mézesben /Medenyacsa-Medenacs/, melynek peremén a közelmúltban egy jelentős találkozó zajlott a szabad sajtó témájára – Kontrapunkt címmel /!/) Úgy lehetett odajutni, hogy a becsei sörgyárnál átkelt az ember a Holt-Tiszán, aztán sokáig bandukolt jobbra a főág felé, de nem ment egészen odáig, hanem a szövetkezetnél lefordult balra. Nem messze attól a helytől, ahol egyszer valamilyen mélyfúrás alkalmával egy vicsorgó-mosolygó pannon őscápa maradványaira leltek. Lekanyarodott, aztán ment még kb. egy kilométert.

Történetünk szempontjából fontos, hogy egy idősebb férfiú volt a szövetkezet őre. Bizonyos Simon, Simo bácsi, aki egyébként szerb volt, de Zenta környékén nőtt fel, így szerbül nem is nagyon tudott, ám nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy benne egyszerre többféle legendárium létezett, s nagyon színesen tudott beszélni.

Kapcsolódó cikk

MIKULÁSDERBI: Čapljinában idén is szamárháton versenyeztek a Mikulások

Karácsonyi télvíz idején gyakran átjött hozzánk ez a Simo bácsi, akit nagyanyánk Szamaras Simeonnak nevezett, mert a férfi szamárháton járt. Ájncozni szoktunk volt olyankor. Huszonegyezni. Kukoricaszemekbe kártyáztunk, miközben Simo bácsi vitte a prímet. Főleg egy kis pálinka után. Egyszer aztán, amikor a Jézuska-Télapó-Mikulás háromságának érdekfeszítő, színes témájára került sor, Simo bácsi elmondta, hogy volt neki egy valaha élt őse, aki nagyon szegény volt. Volt annak, volt annak: három szép nagylánya, s ettől kezdett főni a feje. Ugyanis az egyiket már férjhez kellett volna adni, a másikat iskolába küldeni a városba, meg a harmadikkal is valamit tenni, miközben a ház is össze akart már dőlni. Nagy kétségbeesésében és szomorúságában ez az ember megvette élete első szelvényét, s láss csodát! Elsőre megütötte a főnyereményt a Mikulás-lottón. (Úgy látszik, ott mindenki idősebb számára világos volt, hogy mi az, így csak bólogattunk.) Hálából aztán Sv. Nikola lett az új házuk szentje, s még bőven maradt a lányokra meg a feleségre is. Aztán itt a vége, fuss el véle! (?)

Simo bácsi, aki amúgy súlyosan dohányzott, akkor csendre intett mindenkit, majd a tárt ablak felé nézett. Úgy tett, mint aki erősen koncentrál. Ismét felemelte a mutatóujját. Kisvártatva a várakozást elunta szamár ordítozni kezdett odakinn a jászolnál. Valószínűleg a csendből azt a következtetést vonta le, hogy a bulinak vége, nemsokára lehet menni, s tulajdonképpen ezt üdvözölte kitörő örömmel. Persze, Simo nem magyarázta el soha, hogy pontosan hogyan, esetleg miféle telepátiával csinálják, csinálták ők ezt. Homályban maradt, mint megannyi más.

Mára már csak ketten vannak életben ebből a történetből – fejezte be meséjét fátyolos tekintettel a mesélő. – Mármint hogy szerinte csak ő: meg az a bődületesen neveletlen szamár.

(Itt csörögve megszólal a beszéd hosszúságát ellenőrző VEKKER + ISZONYATOS SZAMÁRBŐGÉS valahonnan – TAPS – fokozatosan elhalkul. CSEND.)

Végezetül annyit még: a minap karácsonykor láthattuk-hallhattuk, hogy Finnországban bevett szokása szerint – Télapó vörös Mikulás-köntösében, hófehér szakállával, temérdek ajándékával, hála Istennek! – elstartolt Joulupukki, a finn Mikulás. Hogy rénszarvas húzta szánján eljusson gyorsan Japánig, meg például Brazíliáig. Akár egy cápás akváriumig, amilyenben ő ott – eléggé bizarr módon – meg szokott fürödni. Táncolni a cápákkal, aztán röpíti a rén és a szán azon is túlra. Égen vagy földön, mindegy, fő a haladás. – És éppen itt, ebben rejlik az ő fantasztikus teljesítménye! (Mikulás bátyónak.)

Nota bene! Egzakt eszükkel rakéták útját is precízen meghatározni képes tudósok viccből kiszámították, hogy a pontosság tükrében hogyan is festene ez az évi teendő. Bizonyára van, aki ismeri, de elképzelhető, hogy többen nem. Mindenesetre tanulságos valami.

A Mikulásnak 0,001 másodperce van minden egyes háznál arra, hogy a karácsonyfa alá tegye az ajándékokat

Nos, a mosolyra képes tudósok szerint, ugye, a földön két milliárd 18 éven aluli gyerek van. De minthogy a Mikulás nem törődik a hindu, zsidó és a buddhista gyerekekkel, ahogy a mohamedánokkal biztosan nem, így a munka 15 százalékára csökken, ami 378 milliót tesz ki. Háztartásonként 3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent. Fel kell tételeznünk, hogy mindenhol akad legalább egy rendes gyerek. Aztán: a Mikulásnak – hála a különböző időzónáknak és a föld forgásának – 24 helyett 31 óra áll rendelkezésére az ajándékok kihordására (ha pl. azt feltételezzük, hogy keletről nyugat felé halad). Ebből az következik, hogy 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Azt jelenti ez, hogy 0,001 másodperce van minden egyes háznál, hogy lepakoljon. Beugorjon a kéményen, megtöltse a zoknikat, a többi ajándékot szétszórja a fa alatt, visszamásszon a kéményen keresztül és felpattanjon a szánra. Mármost, ha feltételezzük, hogy szóban forgó 91,8 millió otthon egyenletesen helyezkedik el a föld felszínén (ami persze nem így van), akkor két ház között a távolság 1,2 km, a teljes út pedig 117 millió km, nem számolva azokkal a kitérőkkel, amiket még a Mikulásnak is meg kell ejtenie. – Aztán folytatódik ez még hosszan így a tamáskodó tudósok részéről, azonban mi ezen a ponton, ha biztos vesztünkre is, de kiugrunk ebből a szánból.

VIDÁM ÚJ ESZTENDŐT!