Ladik Kati Bajorhonban: mese a telepi kecsketej varázserejéről és a véres szemű nácikról

Mottógyakorító: „Mivel a költészetben vagyunk a legsebezhetőbbek,
teljes szívünket, lelkünket és minden porcikánkat bele kell adnunk.”

Ha kissé távolabbról kanyarodunk rá – a magunk módján is sebezhetően, tetejébe zuhanékonyan, tőlünk telhető lelki érzékenységgel – erre a témára, elmondhatjuk, hogy a müncheni Művészetek Háza, a híres Haus der Kunst számított valaha az első olyan jelentős projektnek, amely a nácikhoz kötődött. Foghíjasan ugyan, de tudott dolog, hogy az alapkövét maga Adolf Hitler fektette le, ennek a sarkos, tetőtől-talpig kőből összerakott, robusztus épületnek, amely a totalitárius klasszicizmus élő példája, azonban mára eme „dehonesztáló dolog” csaknem teljesen a múlt homályába veszett.

Bombák, buldózerek – azok az igazi Nagy Vörösek úgyszint’ – elkerülték egykor az építményt, mert erről szólt a történelmi fordulat, majd akarat és rendelet. Amerikai tisztek tanyáztak benne, hogy a későbbiekben aztán sokáig – egyes szektoraiban legalábbis – a háború alatt elpusztult müncheni művészeti galériák megmaradt anyagának őrzésére és bemutatására használják. Manapság a Haus der Kunstnak nincs állandó kiállítása, ugyanakkor nagyon jelentős időszaki rendezvényekben bővelkedik.

A Land Artra való fókuszáláson túl olyan újabb kori szerzők egyéni bemutatásában jeleskedik, amilyen pl. Anish Kapoor, Georg Baselitz, Louise Bourgeois és mások. – Nem utolsósorban az újvidéki telepi kecsketejből egykor irigylésre méltó erőt szippantó, nagy fesztávolságú szárnyakat növesztő, apróbb ugrások után visszatarthatatlanul szárnyra kapó, nagyokat alkotó Ladik Katalin művésznőnk.

A mi világító bőrű, sötéthajú feltalálónőnk, aki köztudottan a több ezer voltos, hétfejű varrógépet is feltalálta, pedánsan levédte, újabban pedig egészen Münchenig vezényelte a saját kis jelképes-metaforikus buldózereit.

Simább megfogalmazásban arról lenne itt szó – upsz! –, hogy Ooooooooooooo-pus címmel az életmű egészét átfogó kiállítása nyílt meg a nyáron Ladiknak ebben a cúgos-visszhangos bajor Kunsztvárban. Ezzel kapcsolatban a magyar Punkt.hu online-on PHONOPOETICA – KÉP ÉS HANGTAN. VÁLOGATÁS LADIK KATALIN ELSŐ NÉMETORSZÁGI ÉLETMŰKIÁLLÍTÁSÁNAK KÉPEIBŐL címmel kapunk egy szép, tartalmas összefoglalót. Jó részében vizuális bemutatót a jeles eseményről, amit ezennel az Önök szíves figyelmébe ajánlunk. – Egyébként itt olvasható az írásunk elején mottóként használt idézet is, miként Jeneses Ádám cikkíró rendkívül megtisztelő minősítése ugyancsak, miszerint L. K. a vizuális költészet és performansz közép-kelet-európai kulcsfigurája, aki a saját bevallása szerint elsősorban költő. Bármely műfajban alkot, mindig a költészet határait igyekszik kibővíteni. Bármilyen anyagot használ is a munkáiban, mindig költői üzenetet igyekszik közvetíteni.

– A hangommal – mondja trillázva és nyelvét pergetve Kati – hangköltészetet hozok létre, vizuális munkáimmal és kollázsaimmal képverseket, a testemmel pedig multimediális, költői performanszot, amelyben az átalakulás és a változás állandó lételemem.

Ladik arról is beszél ugyanitt, amit gyakorta meg tud említeni a színészi pályafutásával összefüggésben, ha nem is annyira a postáskisasszonyéval, hogy hát alapvetően az az elvárás (elsősorban hölgyekkel szemben), hogy csinosak legyenek, de ő mer csúnya is lenni.

Kapcsolódó cikk

Idővitorla és Tortarakéta a Kassákban (Ladik Kati nyolcvanadik évére)

(Mellékelve itt egy link, amelynek segítségével kitűnő interjú érhető el Ladik Katalin művésznővel, egyebek közt erre a témára (készítette Bakos Petra).

Sok más érdekes és hasznos tudnivaló mellett itt található, hogy az elmúlt évek, évtizedek fotóperformanszai, kollázsai, kottái mellett két új, e tárlatra létrehozott mű is szerepel ugyanott, a Kunstban: az Alice in Codeland (Alice Kódországban) című multimédiás előadás elemeiből építkező installáció, valamint a hanggal és költeménnyel kiegészülő plasztikai partitúra, a Matilda’s Dream (Matilda Álma).

Végül (csakis németül):

ACHTUNG, ACHTUNG! Kérem szépen, ha jól belepedálozunk, még megnézhetjük a szóban forgó Ladik-kiállítást, amely szeptember tizedikéig látogatható. Ottan, ugye, Münchenben. (Balladai ezüstbiciklinken vagy a parázna söprűnkön, kinek hogyan tetszik.)