Darwin mosolya és a Kék bársony, Isabellával

Vajon tudjuk-e, hogy a fülcimpához és az előreugró orrhoz hasonlóan fajunk ajka is egyedülálló? Ilyen ajakkal (ha nem is dajakkal), egyik főemlős sem rendelkezik. Ajkuk természetesen van a többieknek úgyszintén, de ilyen mértékben nem fordul belülről kifelé, és nem üt el ilyen szembeötlő módon az arc (durván: pofa) többi részétől. Akár színében, akár dudorodásában. Ha a csimpánz Mick Jaggert utánozza példának okáért, tehát erősen csücsörít, ki tudja fordítani az ajkát, ám ez csak rövid ideig tart, s a csimpánz hamarosan visszanyeri lapos ajkú arckifejezését.

---

Catherine Barrier festménye (Forrás: Art Gallery) Ez a kép sokkal kifejezőbb

Más kérdés ugyanakkor – pontosan nem tudjuk –, hogy milyen mértékben támaszkodott a csimpánz csücsörítésére a The Rolling Stones frontembere. Mindenesetre ezért is, meg másért is, a továbbiakban itt Jaggert félre! Az a fontos ebben a dologban, hogy a csimpánz szemében mi, emberek, szüntelenül csücsörítünk, ami ő-majomságában sajátos derűt kelt. Neki olyan, mintha vigyorognánk szüntelen, akár a tökkelütöttek. Persze, ha nem mutatunk kifejezett dühöt, amit az állat egyéb módokon is érzékelni tud, azonban hadd ne menjük bővebben ebbe se bele. Mert meglepő felvezetésnek tán ennyi is elég, mindössze azzal a röpke megállapítással megtoldva, hogy a fentieket szakavatott etológusok állítják – ahogy például a híres Desmond Morris A CSUPASZ MAJOM c. könyvében (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989).

Folytatásban arra térnénk ki, amit itt a magunk módján mi is szerényen megzengetni, szépen szólva: megsüvegelni kívánnánk. Mégpedig hogy a hírek szerint Belgrádban, az ottani TAVASZI JÁTÉKFESZTIVÁL késleltetett záró darabjaként – tehát amolyan utójátékaként – nagy sikerrel bemutatták Isabella Rossellini DARWIN MOSOLYA című monodrámáját. A neves színésznő maga adta elő saját szerzeményét, amellyel eleddig már ugyancsak nagy sikerrel szerepelt világszerte. Mégpedig a színházkedvelők apraja-nagyja messze szóló, tapsviharba torkolló örömére.

Minden jel szerint tehát nem maradt e mosoly visszhangtalan a szerb fővárosban se. Azt írták róla, hogy közvetlen, megnyerő modorával, végtelen természetességgel párosuló, ragyogó humorával Rossellini pozitív energiával töltötte fel nézőit. Reményt és derűt sugárzott ezekben a nyomasztó, vészterhes időkben. Hamisítatlan mosolyt varázsolt az arcokra ezzel a megható előadással, amely összefüggést teremt emberek, állatok nem utolsósorban a művészeti ágak között, és – a minőségi szórakoztatás evidenciáján túl – rengeteg elgondolkodnivalót hagy hátra. Következésképp lehet agyalni rajta bőven, összefüggésben Charles Darwin tanaival az emberi és állati érzelemkifejezésről, amiről Isabella nem mellékesen mesterfokozatú dolgozatot írt.

– Amikor nevetünk, vagy éppen komolykodunk, a testbeszéd nagyjából egyetemes – fejtette ki ebből az alkalomból a színésznő, aki nem rég filmes életműdíjban részesült Olaszországban, aztán azzal folytatta, hogy az egész mégsem ilyen egyszerű. Maga Darwin azzal is foglalkozott az állatvilágon túl, hogy miként alakultak ki az egyes kultúrákat jellemző specifikus gesztusok. Közülük mutatott párat, ami szerinte tipikusan az olaszoké, s amivel ugyancsak derűt váltott ki.

Később mesélt a szüleiről. Édesanyjáról, a legendás hollywoodi csillagról, Ingrid Bergmanról, akit mi elsősorban a híres Casablanca c. filmből ismerhetünk (de tkp. tucat másikból is), meg az édesapjáról, az olasz neorealizmus mesteréről: Roberto Rosselliniről. – Tőle tudjuk, ugye, hogy Róma nyílt város.

Magáról elmondta Isabella, hogy amikor modellkedése mintegy összeroppant a felpakolódó évek terhe alatt, elkezdett etológiát tanulni. Különös tekintettel emberek és állatok viselkedésének törvényszerű összefüggéseire, amiből sajátos ötletei származtak. Olyanok, amelyek mind a színház, mind a film területén kamatoztathatók, plusz a színész számára új, buzdító örömforrást jelenthetnek. Ennek egy részét igyekezett Belgrádban bemutatni. Végén a maga részéről köszönetet mondott a világban ugyancsak sokat mozgó, táncos léptű Mihail Barisnyikovnak, aki összehozta őt a belgrádi fesztivál kulcsfiguráival.

Kapcsolódó cikk

KAPTÁR: Szlovéniában a méhek csillapítják a stresszt

---

– Akkor így hát hála, drága Mihail! Szpászíbá neked is!

Nem kell különösebben jártasnak lenni a film világában ahhoz, hogy ismerősen csengjen a fülünkben David Lynch rendező neve. Például az ő munkásságához kötődik a nyolcvanas évek egyik legvisszhangosabb kultikus, a szürrealizmus és horror mesteri elegyítésével készült amerikai filmje, a KÉK BÁRSONY. Az egész hátborzongató, már-már bestiális kalamajkát az indítja be ott, hogy a főszereplő, egy fiatalember rábukkan egy levágott fülre, majd természetes kíváncsiságának engedve elindul megkeresni a gazdáját. Vagy egyáltalában fogalmat alkotni arról, hogy mi történhetett. Elindul, s onnan nincs visszaút. Rövidesen már a saját életéért kell küzdenie ebben a sajátos STRUGGLE FOR LIFE-ban, amelynek Kyle MacLachlan mellett Isabella Rossellininek jutott a legfontosabb – megjegyzendő: jócskán erotikus – szerep, hogy onnantól kezdve vastagon jegyeztessék az ő neve is.

Azonban lévén erősen intellektuális beállítottságú, Isabella sokat elmélkedett ezen, meg mindenen, emberség és állatiasság gyakorta megtévesztő és összetéveszthető fogalmán. Nem egyszerűen sütkérezni akart a dicsőség fényében, hanem meg akarta alkotni a saját dolgait is a filmszerepek mellett, és nem is maradt rest. Sokoldalú tevékenységének ismertetését már nem szuszakolnánk ide bele. Csupán felhívnánk szíves figyelmüket a nagy alkotókedvű művésznő sajátos „ismeretterjesztő” kisfilmjeire, például a Zöldpornó sorozatra, GREEN PORNO, amely egyik részében a méhecskék szexuális életével foglalkozik. Készült a serdültebb korosztály számára, s benne is megpillantható, mindenképp: Darwin egyedi mosolya.

P. S. A csupasz majom nem téveszthető össze a Csupasz pisztollyal, bár kétségtelen, hogy az összefüggések vitathatatlanok.