Connect with us

B A Balkanac

Kozákolló: vág, vég (Sándorunk 200, a Petőfi)

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Petőfi Sándor
Sándorunk akkor is az egyik legnagyobb magyar hős, ha gyalogszlovák vagy gyalogszerb volt
Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Hallgasd meg ezt a cikket!

Amikor azt hisszük, hogy valamiről, valakiről mindent tudunk, könnyen kiderülhet, hogy tévedésben élünk. E sorok írója pl. puszta véletlenségből a minap itt, a Petőfi centenárium írásai között találkozott azzal, amely arról szól, hogy leghíresebb költőnket – akinek hírneve egészen Kínáig eljutott, meg a “Márs bolygóig” akár, nem dzsidások szúrták le, hanem félelmetes ollójukkal a segesvári ütközetben harcoló kozákok. Mármost nem mintha ez bármit is változtatna immár a dolgok állásán, azonban mindenképp érdekes feltételezés. – Persze, valójában ez is csak egy a sok közül.

Petőfi Sándor

Azon a történeten alapszik, amelyet a romániai Rugonfalván élő idős Jeddi Tamás mesélt el még a kétezresek elején újságíróknak. Ő a dédapjára hivatkozott, aki anno látta Petőfit Fehéregyházánál – ugyanis az egy napig tartó véres, magyar vereséggel végződő csata Segesvár és Fehéregyháza között zajlott –, látta őt, ismerős cingár alakját egy udvarban a sütőkemence tetején ülni. Ott azon a kakasülőn sebesen jegyzetelni. A szemtanú állítása szerint a költőn nem volt egyenruha, kihajtott ingnyakkal írt valamit. Mentét viselt, kard nem volt a kezében, csak az az egyetlen fegyvere: a pennája.

Állítása szerint Sándor az elsöprő kozák roham elől is egymagában menekült, ahogy előtte, mert egyébként minden segítséget önfejűen visszautasított. Így aztán futott, amíg szusszal bírta, amikor már nem maradt más hátra. Futott: lótlan és szótlan. Az úgynevezett buni eltérőig szaladt, ott egy pillanatra megállt kifújni magát (kiköpni a tüdejét akár), majd az erdő felé vette az irányt, oda azonban már nem tudott eljutni. Az eltérőtől mintegy százötven méterre leszúrták az őt beérő kozákok. Magyarul beszélő román szemtanúk állították később, hogy az elveszejtői ún. kozákollóval végeztek vele. Az egy félelmetes fegyver, amit talpukon viseltek a harcosok, és ahogy beledöfték az ellenfél lovába vagy magába az ellenfélbe, az olló szétnyílt, azzal az elért belső szerveket teljesen szétroncsolta. Petőfinket jobb oldalán érte a szúrás, mellette hatalmas vértócsa vöröslött, iratcsomó meg egy szíjas bőrtáska hevert valamivel távolabb tőle. A táskát átkutatták a kozákok, az iratokat pedig értéktelennek (a verseket ízléstelen klapanciának?) ítélve: sebtében szanaszét dobálták.

Petőfi Sándor közszereplő

Petőfi Sándor közszereplő a Facebookon

Ennyi történt emberi szem láttára. A testről tudjuk jól, hogy eltűnt, mielőtt bárki rendesebben megvizsgálhatta volna. Jegyzőkönyvbe vette volna a kozákolló okozta szörnyű sérülést. A fegyverét, amely puskapor nélkül, ám hajmeresztő hatásában némiképp a mai dumdum golyóéra emlékeztet. A dumdumot ugyan utóbb betiltották, de kérem szépen, betiltották rég-rég a taposóaknákat is, aztán mi van? Egykori Jugoszlávia némely területén pl. ma sem tanácsos autóval megállni, majd beszaladni a bokrok közé.
Szenvedélyes poétánk halálát utóbb többen is megénekelték, köztük a Cseh Tamás/Bereményi Géza kettős. Ők azt kérdezték dalban, vajon a menekülő költő visszafordult-e abban az utolsó pillanatban farkasszemet nézni a halállal? A kérdés elénekelve is nyitott maradt. Mi meg itt azon töprengünk, vajon mi az anyám tyúkjáért kellett ilyen elszántan üldözőbe venni egy civil menekülőt, hacsak nem az volt, hogy egyszerűen nem sikerült időben kikerülnie az akció hatósugarából.

Item.

A Petőfi-versek legnevesebb megzenésítői közé tartozott – nem árt tudni pluszban – a szerb anyanyelvű, pomázi születésű, Szentendréhez kötődő Vujicsics Tihamér zeneszerző is, akinek élete ugyancsak tragikus végbe torkollott. Már jócskán emerre az időben, a hetvenes évek derekán, azon a végzetes damaszkuszi úton. Sokat írtak Tihamérról, akiről nehéz eldönteni, hogy muzsikusként több hangszeren tudott-e játszani remekül, mint ahány nyelven beszélt flottul. Vujicsics a magyar Rákóczi induló gyökereit kutatni repült Teheránba, amikor Damaszkusznál a teli utasgép lezuhant. Hárman élték túl, Tihamér nem volt közöttük. A katasztrófát állítólag a pilóta hibája okozta, ám később egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a repülőt lelőtték. Egész pontosan itt sem derült ki soha, hogy mi történt, pedig még szemtanú is akadt, aki látta a rakéta húzta csíkot.

Van egy angyali felvétel, amelyen Hofi Géza egykori kedvenc céltáblája, Harangozó Terike énekli A falu végén kurta kocsma elegy változatát, felében szerbül, fúvós hangszeren kíséri többek között Vujicsics Tihamér. Érdemes legalább belehallgatni. Ugyancsak egy szusszanás erejéig, mielőtt lassan befejeznénk.

Íme!

Nos, ugye: a tudomány jelenlegi állása szerint Petőfi Sándorunk édesapja Petrovics volt, egy szlovák származású férfiú, nem pediglen szerb. Nem vagyunk névszakértők, de a mi fülünk számára máshonnan ismerős ez a név, nem a Felvidékről. Ugye a fő érv a kutatók részéről, hogy az apa evangélikus vallású nyájhoz tartozott, ami a felvidéki szlovákokra utal, ellenben Tihamér édestestvére, Vujicsics Sztoján önéletírását olvasva belebotlunk abba, hogy volt olyan szakasz az életében, amikor bezzeg – szerb társaival együtt – sokáig evangélikus templomba járt, mert olyat tudott találni használható közelségben. – Ergo, erre alapozva nem egy abszolúte szilárd lábakon álló valami a szlovák származás.

Petőfi Sándor

A barguzini Petőfi sírja (Forrás: HVG)

Végére annyit, hogy sok Petőfi-szobor létezik Magyarországon. A fentebb elmondottak ismeretében is értelemszerűen bajban van az, aki folyó évünk valamelyik napján virágot szeretne vinni a költő “igazi sírjára”. Ezen igyekezett volna tán segíteni gazdag Morvai Ferenc “kazánkirály” a maga Petőfi-szakértőivel, akik azt az elképzelést hangoztatták, hogy Petőfi nem halt meg az ütközetben – már milyen izé, olló, dzsida vagy egyéb! –, hanem foglyul ejtették, aztán a szibériai Barguzinba cipelték orosz kezek, és ő később ott lehelte ki örökforrongó lelkét. Ott is temették el, jóval később Morvaiék exhumálták, majd sikerült kalandos úton hazacsempészniük a maradványokat. Bár bebizonyosodni látszott, hogy tévedés van a dologban, MEGAMORV-ék féltitokban mintegy – a szemet hunyó hatóságoktól nem zavartan – eltemették a csontokat a fővárosi Fiume úti sírkertben. Ám így, aki ott akarja leróni kegyeletét, annak számítania kell arra, nagy valószínűség szerint egy szerencsétlen, megbolygatott barguzini nő sírhelyét koszorúzza. – De hát hogy nő? Kérem. Mit számít az végeredményben ezekben az LMBTQ, transgender és ki tudja még, milyen időkben? Nyugodtan gondoljunk csak bele, részrehajlás nélkül.

Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Meteorológia



Követés a Facebookon

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Három nap legjava