Albánia
Az albán ellenzék Törökországon keresztül akarja megbuktatni Edi Rama kormányát

Az albán ellenzéki Demokrata Párt vezetője, Sali Berisha megbeszélésen látta vendégül a török Maltepe város ellenzéki polgármesterét, Ali Kılıçet az Isztambulban tett látogatása során. Maltepe a sok milliós Isztambul keleti városrésze, a Márvány-tenger ázsiai partvidékén. A találkozó annak jegyében jött létre, hogy az albán ellenzék Törökországon keresztül szeretné megbuktatni az Albániát vezető szocialista Edi Rama kormányát.
Albán-török ellenzéki paktum
Kılıç, aki a Török Köztársasági Néppárt egyik erőssége, és annak az ellenzéki koalíciónak a tagja, amely Recep Tayyip Erdoğan legerősebb kihívóját adja majd, elismerését fejezte ki az albán „fődemokrata” Berisha és a vezetése álló párt iránt, mondván, hogy Albániában elsősorban rá és pártjára lehet számítani a kormánnyal szembeni küzdelem során.
– Együttműködésre van szükség a két ország demokratikus ellenzéke között a saját autokratikus rendszereikkel ellen vívott harcban
– mondta Kılıç, aki szerint a török-albán ellenzéki egység vezethet el a győzelem napjához, amikor Törökországban véget vetnek Erdoğan húsz éve tartó országlásának.
Kapcsolódó cikk
BÓKCSATA: Törökország magához kötné Albániát, amelyet Koszovóval együtt már korábban a szívébe zárt
Berisha ugyanakkor szolidaritását fejezte ki az ellenzék vezetőjének számító isztambuli polgármester, Ekrem bebörtönzésével kapcsolatban, elítélve a török bíróság politikai döntését, amellyel İmamoğlut több, mint két évre csukták le.
Berisha azt hangoztatta, hogy a török ellenzék megtestesíti Törökország alapítójának, Kemal Atatürk nyugatbarát demokratikus eszméit, a szabadság és a hatalmi ágak szétválasztásának elveit, amelyekért az albán Demokrata Párt is küzd.
Kılıç úgy vélte, hogy Berisha ugyanazok az elveket képviseli, mint a török ellenzéki vezetők, és annak ellenére ezekért harcol, hogy Albániának is tekintélyelvű kormánya van.
– Albániában is ugyanaz a helyzet, mint Törökországban. A választásokat itt is ott is törvénysértésekkel, kábítószer-kereskedelemmel és maffiatevékenységgel szerzett pénzekkel, bűnözésen és kábítószerrel vásárolták meg, és vásárolják újra és újra
– mondta Kılıç, aki szakmáját tekintve újságíró, hosszú évek óta Németországban él, ahol a Milliyet nagy török lap tudósítójaként dolgozott, de tudósított a romániai, jugoszláviai és az afganisztáni konfliktusokról is. Évek óta az Alevi Szakszervezetek Európai Szövetségének elnöke. Jelenleg a Köztársasági Néppárt külső koordinátora.
Május 14-e történelmi nap lesz?
Törökországban, akárcsak Albániában, május 14-én tartják a választásokat, és Berisha arról tájékoztatta „török barátját, miszerint felszólította a törökországi albánokat, hogy szavazzanak az ottani demokratikus ellenzékre. Albániában ezen a napon önkormányzati, Törökországban pedig parlamenti és elnökválasztást tartanak.
Kapcsolódó cikk
Berisha, aki évtizedekkel ezelőtt Soros György támogatását élvezte, most azt mondta, hogy Albánia nehéz politikai és gazdasági helyzetben van, de külön problémát okoz az ország számára a Soros György által szított „nemzetközi korrupció”.
– Dolgozzunk keményen, és változtassuk május 14-ét Törökország és Albánia győzelmi napjává
– szólított fel szónokiasan Berisha a találkozó végén, megjegyezve még, hogy a Rama- Erdoğan együttműködés a szultán és a vazallusok közötti kapcsolathoz hasonlít, és csak az ő hatalmukat szolgálja.
Berishának elképzelése lényegében az az elképzelése, hogy amennyiben az albán kormánnyal és Edi Ramaval kiváló kapcsolatokat ápoló Erdoğan és pártja, a Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) veszít a törökországi választásokon, akkor támogató hiányában az Albániában kormányzó Szocialista Párt és Edi Rama is könnyebben megbuktatható, leváltható.
Egy szomorú évforduló
Sali Berishának a közösségi médiákban mostanság közzé tett, kissé teátrális üzeneteit azonban beárnyékolja egy igen szomorú, az ő nevéhez és pártjához köthető évforduló.
2011. január 21-e egy szomorkás pénteki nap volt, jellemzően szürke fővárosi délután, amilyet a tél csak Tiranában tud produkálni. Hideg volt, a nap egyáltalán nem sütött ki. Ami akkor történt, az a legtragikusabb nappá tette azt a január 21-ét a modernkori albán történelemben, olyannyira, hogy a hatása a mai napig hullámokat ver!
Akkor Sali Berisha és pártja volt kormányon, a belügyminiszteri posztot pedig Lulzim Basha, jelenlegi demokrata ellenlábasa töltötte be.
Azon a napon kormányellenes tüntetés bontakozott ki, amely egyre hevesebbé vált. Az egész délután 2 óra körül kezdődött, amikor az Albánia minden részéről összegyűlt tüntetők a miniszterelnöki hivatal elé vonultak.
A tömeg skandálásba kezdett az akkori miniszterelnök, Sali Berisha ellen. Az incidensek során a tüntetők megpróbáltak bejutni a miniszterelnöki irodába.
Eleinte a szokásos tömegoszlatási eszközöket alkalmazta az épületet őrző karhatalmi gárda, de nem sokkal később éles töltényeket használtak, ennek következtében négy ember meghalt, és többen megsebesültek, köztük újságírók is.
Mint ahogy ez hasonló esetekben szokás, a lövéseket leadó rendőröket és a közvetlen parancsnokaikat ítélték el, az áldozatok hozzátartozói azonban nem hiszik el, hogy ők az egyedüli felelősök, Lulzim Basha belügyminiszter például rádión irányította a karhatalmat, ezért Albániában a mai napig sokan a tények feltárását követelik.
Ők aligha fognak Berishára és az ellenzékre szavazni.

Albánia
BARÁTSÁG: Amerikai segítséggel fejlődik az albániai infrastruktúra és az energiaipar

Az Egyesült Államok infrastrukturális és energiaipari nagyprojektekben jelenik meg Albániában. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara évkönyvében közzétett legújabb adatok szerint az elmúlt két évben jelentősen növekedett az amerikai befektetések száma a balkáni országban. A jelentős növekedés alatt azt kell érteni, hogy a befektetések száma több mint kétszeresére nőtt, ami az éves átlagos befektetések értékét mintegy 100 millió dollárról 250 millió dollárra emelte! A beruházási állomány 2020. év végén 89 millió euró volt, 2021-ben már elérte a 161 millió eurós értéket, a legfrissebb adatok szerint pedig tavaly decemberben az amerikai működőtőke-befektetések állománya 221 millió eurót tett ki Albániában.
Többszörös növekedés
Az amerikai kamara jelentése hangsúlyozta, hogy Albánia gazdasági növekedése és a gazdasági reformok jelentős mértékben hozzájárultak az amerikai érdeklődés növekedéséhez. A megfogalmazás szerint Albánia lendületesen fejlődő gazdasága vonzó befektetési lehetőségeket kínál az amerikai vállalatoknak, különösen az infrastruktúra, az energia és a turizmus terén.
De kik és mi áll az albániai amerikai „befektetések” megtöbbszöröződése mögött?
Bechtel Corporation
A Bechtel amerikai mérnöki, beszerzési, építőipari és projektmenedzsment cég, 2022-ben az Egyesült Államok második legnagyobb építőipari vállalata volt.
Belinda Balluku albán miniszterelnök-helyettes, infrastrukturális és energiaügyi miniszter bejelentette, hogy 2023. novemberében megnyitják a Skavica Erőmű építési területét.
A Drin folyón épülő vízerőmű projektje a becslések szerint körülbelül félmilliárd euróba kerül majd, és az erőmű várhatóan öt év alatt készül el.

Andrew Patterson, a Bechtel nagyprojekt-fejlesztési vezetője Ergys Verdho, az albán elektromos művek KESH vezérigazgatója a Skavica-gát aláírási ünnepségén 2021-ben (Forrás: Bechtel)
Ez a kommunizmus 1991-es bukása óta Albánia legnagyobb építkezése, az előkészítő munkálatainak megkezdése pedig egybeesik azzal, hogy a nyugat-balkáni régió – Európa és a Nyugat mellett – megpróbálja csökkenteni az orosz gázimporttól való függőségét.
A skavicai erőmű várhatóan 20 százalékkal növeli Albánia energiatermelését annak reményében, hogy az ország a tiszta energia exportőrévé válik.
A Bechtelt az albán kormány kérte fel, hogy készítsen tanulmányokat és tegyen javaslatokat a gát és az erőmű megépítésére.
A virginiai székhelyű cég egyik tagja volt annak a konzorciumnak, amely az 1930-as években Nevada és Arizona határán megépítette a Hoover-gátat a Colorado folyón. Ez hozzájárult Amerika délnyugati részének benépesedéséhez, a gát még ma is 20 millió ember (két Magyarország) áramellátását biztosítja.
Az albániai projekt megvalósításához szükséges munkálatok első szakasza – a geotechnikai tanulmány, valamint az építési útvonalak és a társadalmi hatások felmérése – még tavaly, október 2-án megkezdődött az infrastrukturális és energiaügyi miniszter, valamint Yuri Kim amerikai nagykövet jelenlétében.
Hill International
Az ismert amerikai építőipari cég, a Hill International 2016-ban megbízást kapott a TAP-gázvezeték (azeri-brit gázvezeték) megépítésére.

Edi Rama albán miniszterelnök és Belinda Balluku energiaügyi miniszter a Llogara-alagút építkezét tekinti meg (Forrás: Hill International)
Raouf S. Ghali, a Hill International vállalat operatív irodájának vezetője szerint a projektben való részvételük nagy hatással lesz a dél-európai gázellátás biztosítására.
A Hill már most is jelen van Albániában, ahol egy 155 millió eurós projekt keretében felügyeleti szolgáltatásokat nyújt a Llogara-hágó alatt átvezető alagút építésében, amivel javítja a Jón-tenger partvidéke és a Vlora nemzetközi repülőtér megközelíthetőségét.
Lockheed Martin
Albánia 32 millió dolláros szerződést írt alá a Lockheed Martin nemzeti légtérrendszerének korszerűsítésére, ez a szerződés volt a legnagyobb megállapodás, amelyet az albán polgári repülési főigazgatóság egy amerikai vállalattal kötött.
A szerződés megkötését január 9-én jelentették be a washingtoni albán nagykövetségen tartott fogadáson.
Később az albán védelmi minisztérium és az amerikai hadiipari óriás megállapodást ír alá az Integrált Tengerészeti Felügyeleti Rendszer (SIVHD) irányításáról.
A szerződést Olta Xhaçka akkori albán védelmi miniszter jelenlétében a haditengerészeti erők helyettes főnöke, Artur Meçollari kapitány és a Lockheed Martin cég képviselője, Michael Stonernek írta alá.
Excelerate Energy
Az Excelerate vezérigazgatója, Steven Kobos egy interjújában elárulta, hogy cége várhatóan úszó erőműveket szállít Albániába. Az olajmilliárdos szerint ez egy jó energiaprojekt Albánia számára.

LNG-terminál épül Vlorában (Forrás: Excelerate Energy)
Az Excelerate olyan hajókat biztosít majd, amelyek áramot termelnek, és megerősítik a villamosenergia-hálózatot Albániában, ehhez 384 millió dolláros ajánlatot tettek tavaly áprilisban, a nyereség egy részét pedig a tervek szerint a vlorai LNG-projektre fordítják.
Az úszó erőműről szóló megállapodásra hivatkozva Kobos azt reméli, hogy ez lehetőséget teremt a földgázszállításra és a cseppfolyós gáz értékesítésére Európában.
Tavaly júliusban vált ismertté az Excelerate Energy terve, amely szerint Vlorában LNG-terminál épül, és egyetértési nyilatkozat is született a terminálon keresztül „befolyó” gáz értékesítéséről.
A vezeték várhatóan összekapcsolódik a dél-európai gázfolyosó meglévő földgáz-infrastruktúrájával.
Politikai előnyök
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara rámutatott arra, hogy az albániai növekedést a tiranai kormány gazdasági reformjai teszik lehetővé, amelyek célja a gazdaság modernizálása és az üzleti környezet javítása. Az ország adóreformot vezetett be, javította az üzleti környezetet és az infrastruktúrát, valamint az elvárásokhoz igazította a jogi környezetet.
A kamara jelentése szerint az amerikai befektetők úgy vélik, hogy Albánia az egyik legígéretesebb befektetési piac Európában, és a jövőben komoly amerikai jelenlétet terveznek.
Albánia számára fontos, hogy az infrastruktúra és az energia terén történő befektetések jelentős előrelépést eredményeznek az ország modernizálása szempontjából, és hozzájárulnak Albánia és a régió versenyképességének javításához.
Ugyanakkor olitikai előnyt is jelent a kormányzó Szocialista Párt (PS) és annak vezetői számára az amerikai befektetések növekedése.
Az Egyesült Államok az elmúlt években már jelentős támogatást nyújtott Albániának, többek között az energia terén és a biztonsági ágazatban, és ezek a támogatások igen csak növelték a regnáló politikai vezetők imidzsét.
-
English5 nap telt el azóta
Hungary to participate in 11 Serbian hydroelectric power plants, causing a significant uproar in Serbia
-
B A Balkanac5 nap telt el azóta
Lábakelt Piroska és az ő színes társasága
-
Szerb Köztársaság6 nap telt el azóta
Dodik szerint Putyin nem a háború barátja, a szerbeknek ad templomot és konzulátust
-
Szerbia3 nap telt el azóta
VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát