Connect with us

B A Balkanac

A Sátán bombasztikus megáldásáról, továbbá Csajkovszkij volt emlékhelyéről, nejéről és egyebekről – Monty Pythonékkal

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

ALDAS A SATANRA
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Utóbbi társaság Gyalog galopp c. filmjében jelenik meg egy fantasztikus fegyver, az Antiochiai Szent Kézigránát, amelyet a Szent Grált kereső Artúr király vet be Caerbannog gyilkos nyula ellen. Ez a gránát – külön szócikkében foglalkozik vele a tömeglexikon Wikipédia – leginkább országalmára emlékeztet gömb alakjával, tetején egy kereszttel, s a szent ereklyék közé tartozik. Féltve őrzik, végül bevetésre, azaz elhajításra kerül mégis, mert másképp nem tudják eltakarítani a Caerbannog-üreg bejáratát őrző hosszúfülű vadállatot. (Lásd még: Karinthy: nyúl és ember, ember és nyúl!)

Totál abszurd, hogy az egyik jelenetben bizonyos Szent Attila is megjelenik, aki isten segítségét kéri a közös ügyben, mondván:

– Ó, Uram, add áldásodat a Te kézigránátodra, mellyel ellenségeidet ficlikké tépheted nagy kegyelmedben.

Úgy látszik végül is, hogy a megszólított Úr kegyes, mert hiába számol össze-vissza Artúr az elhajítás előtt, mivel tán háromig se tud rendesen, nem robban fel a gránát a kezében, a vérengző nyúl pedig megdöglik. Győznek a pozitív hősök, kanyarodik a mese tovább, amerre már nem követjük. Mert tréfát félre: az egyik – sajna napjainkban is felettébb időszerű – hír arról szólt-szól, miszerint orosz papok ebben a legújabb, a többitől egyébként nem esztelenebb háborúban megáldották a Sátánt. Azaz a Sátán néven ismert orosz interkontinentális ballisztikus rakétát, mely atomfegyverek hordozására alkalmas. Valaki ezt közzétette minálunk magyarul a világhálón is (a Mandiner egyik cikkírója) a köv. töprengő kommentárral, mármint arról, hogy miként hangozhatott a fohász:

– Légy sikeres, te rakéta, és ölj meg annyi embert, tégy lakhatatlanná annyi földet és folyót, pusztíts el annyi nőt és csecsemőt, amennyit csak lehet! Szakítsd rá az eget rettegő civil milliókra, akik ne találjanak menedéket előled se pincében, se bunkerben! Hozz halált és pusztulást mindenkire, akit a mi bölcs vezetőnk nem szeret! Jézus Krisztus nevében: ámen.

Nos, e nyúlfarknyi, itt csak töredékében idézett cikk szerzője a jelenleg a neten uralkodó, mindent megengedő szellemi és erkölcsi nullszintnek megfelelően le lett zsidózva meg buzizva rögtön. Azzal az ellenérvvel földbe dorongolva, hogy milyen ostobán járatlan v. részrehajló a dologban, hiszen az amerikaiak is Békecsinálóra keresztelték az egyik atomrakétájukat. Nos, emezen cikkecske szerzője meg emitt nem látja, hogy az éppen papok ceremóniájával történt-e ugyanúgy messzi Amerikában, ám nem is lényeges. Lényeg az, hogy mindkettő – lett légyen orosz vagy amerikai – így egyaránt súlyosan ignoránsnak mutatkozik pont Krisztus lényével és tanaival szemben – ha akarjuk: megmásító, hamisító –, s ezzel önnön igaz vallásosságát kérdőjelezi meg. Elsősorban saját papjainak a legitimitását vonja kétségbe, tulajdonképpen teszi hazuggá, semmissé őket. Ha úgy vesszük, pogány istentagadóvá változtat mindenkit, aki ilyesmiben részt vesz. Különben innen, vagy jórészt ebből a gondolatkörből épül Szent Attila tragikomikus alakja Pythonéknál, és nem mellékesen talán épp ezért is vannak jelen jó ideje olyan hangok a magyar történelemszemléletben, amelyek a hunok véreskezű királyát más színben szeretnék láttatni. Ez persze, megint egy innen rút pattanásként messzire kinöveszthető téma, és fogjuk is vissza, ha lehet. – Mindenesetre Monty Pythonék erre a fentebb vázolt abszurdumra játszottak rá, miközben a Monti-csárdás megint csak más. Azonban ha már bombánál és muzsikánál tartunk… Kultúránál? Tréfánál…?

Item. Semmi szüksége nem volt az orosz hadseregnek szenteltvízzel megspriccelgetett atomrakétára, sokkal kisebb is megtette volna, hogy szétlőjék, ahogy szét is lőtték eredményesen egyik fő nemzeti ikonjuk, Pjotr Csajkovszkij egykori, újabb idők pusztításáig emléktáblás átmeneti lakhelyét Ukrajnában. Nyilván nem szerepelt a tiltott célpontok listáján, ha egyáltalán létezik olyan – vastag falú bunkerével a hátuk mögött. Ám amennyiben valaki úgy érezné, hogy e sorok galád írója csupa angyali lénynek látja az ukrán oldalon felsorakozókat, bizonyíthatóan téved, a dolog némi utánjárással könnyen ellenőrizhető. Ellenben tényleg az van itt, konkrétan ebben a Csajkovszkij-ügyben, hogy az ukránok vétlenek. Legalábbis feltételezhető róluk, miként az kellő jogi nyakatekerenciával megfogalmazható: „az ártatlanság gyanúja fennáll” (Lomnici Zoltán főjogász). Mindenesetre nagyon nyomorúságos dolog, hogy ebben a szövegkörnyezetben tűnhet fel manapság a világ egyik legnagyobb zeneszerzőjének szent neve és munkássága.

Figyelemreméltó még egyébiránt az, hogy aki ebben a sztoriban jól tudottan homoszexuális orientációjú személy (tehát a manapság elterjedt terminus technicus szerint csupán egy „rohadt buzi”, dacára az utóbbi időkben a „melegfronton” lezajlott összes áttörésnek), az éppen maga Csajkovszkij. Volt, persze, ugyanakkor volt neki felesége, aki úgy tűnik, nagyon szerette úgy is, amilyen. Mindenesetre kitartóan ragaszkodott hozzá. Furcsa, ellentmondásos (dialektikus?) világ, amely világot most éppen ez az egyik felszentelt, iszonyatos péniszlövedék fenyegeti az evidens, egyházilag megerősíteni próbált faszmutogatás ősi kényszerével. (Hogy legyünk mi is stílszerűek, ámen.)

P. S. A Csajkovszkij felesége egyébként az idei cannes-i fesztivál egyik visszhangos filmje. Kirill Szerebrenyikov orosz rendező műve. Megérne egy külön misét, és lehet, meg is lesz. (In nomine patris…)

B A Balkanac

Az indiai temperamentum és a politikai korrektség (elhibázott műtétek)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

politikai korrektség, műtét
Rushdie szerint tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 5 perc

Ismét tollat ragadott, azaz hát dolgozni kezdett Salman Rushdie. Nekilátott újabb könyvet írni a Booker-díjas brit író, akinek az ellene tavaly elkövetett, brutálisan véres chautauquai (USA) késes támadás miatt kellett hosszabb kényszerszünetet tartania. A merényletről, amelynek következményeként fél szemére megvakult, továbbá az egyik karja csaknem megbénult Indiai Salamonunknak, régebben már írtunk. Most azzal a hírrel folytatjuk, amely szerint az írói gépezet – ha akadozva is, de – ismét beindulni látszik, míg az az egy szál merénylő, egy derék (rosszarcút nem merünk mondani!) libanoni férfiú, bizonyos Hadi Matar a sitten ül. Ahol folyton a fejét csóválja, mert nem érti, hogyan maradhatott életben egy olyan elvetemült ördögfattyú, aki annyi minden káromlót összefirkált a Prófétáról, hogy ő tkp. nem is volt képes – azzal az érzékeny gyomrával együtt – ától cetig elolvasni.

– Csak maga Allah tudhatja, miért mentette meg azt a patkányt – mormolta egy ízben a börtönőr füle hallatára, de végül megnyugtatta magát azzal, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Ha jól látjuk, szóban forgó, nyugodtan őrültnek is nevezhető cselekedetével valójában kitűnő hátast adott szerencsétlenje az időközben az angol királyi becsületrend lovagjává (is) üttetett író alá. Pontosan friss, húzós témát. Mégpedig az attentátumét, amely így direkt módon kapcsolódhat az egykor ajatollahi átok sújtotta, elégetendő Sátáni versekhez. – Persze, Rushdie nyilatkozataiból megtudhatjuk, hogy az egész nem ment, meg most sem megy simán. Elsősorban ki kellett hevernie a lelki traumát, közben szinte egészében újratanulnia a gépelést, ami prózaíró esetében nem egy olyan kis piszlicsáré dolog. Már csak azért sem, mert még ha viszonylag rövidre tervezett is a mű, könnyen megnyúlik, ha szárnya nő a gondolatnak. – Esetleg hosszabban tart a múzsa csókja.

politikai korrektség

Megjegyzendő, az össz’ nehézség ellenére idén februárban megjelent egy új regénye a szerzőnek, melynek címe: Victory City (magyarul még nincs meg; vélhetően japánul sem, mert a japán fordítót maradéktalan sikerrel járó módon meggyilkolták). Egy régebben született textusról lehet itt szó. Bizonyos győzedelmes városról szólóról, vélhetően India hosszú történetében markáns szerepet játszóról. Sajnos még sehogy nem olvastuk, így aztán legérdekesebb ezzel kapcsolatban az lehet egyelőre itt, amit konkrétan az írás fizikai aktusáról mond Rushdie. Mégpedig hogy egyes ujjain nem érzi az ujjbegyeit, ezért nagyon nehéznek találja az írást. – Ráadásul, amikor leülök – vallotta valószínűleg némi sóhaj kíséretében a New Yorker újságírójának –, igyekezetemből semmi érdemleges nem születik. Írok, szenvedek, ám az eredmény csupán az üresség és a szemét elegye. Csupa olyasmi, amiket másnap törlök. Igazából még nem találtam ki ebből a sötét erdőből.

Bővebben minderről magyarul online a Literán olvashatunk, Tomcsányi Sára összeállításában. (Itt erősen zsugorított formában szerepel!) Abból is megtudhatjuk, hogy éppen elsuhant májusunkban Rushdie – a szólásszabadság örök harcosaként – átvehette a The British Book Award keretében a FREEDOM TO PUBLISH elnevezésű díjat. Ezt olyan szerzők, kiadók és könyvkereskedők kapják, kaphatják, akik az őket érő folyamatos fenyegetések ellenére is bátran fellépnek az intolerancia összes fajtája ellen. A díjazott nem jelent meg személyesen az ünnepségen, azonban küldött egy videót, amin nyíltan felszólalt az egyre ijesztőbb méreteket öltő cenzúra ellen. Mondván, hogy a publikálás szabadságát életében nem fenyegette még ekkora veszély a nyugati országokban. Utalt a zömmel konzervatív politikusok törekvéseire, amelyek az ilyen vagy olyan szempontból rázósnak minősíthető kiadványok betiltására irányulnak, meg utalt a könyvtárak elszaporodó bezárására is.

– Most itt, az Amerikai Egyesült Államokban a könyvtárak és az iskolákban elérhető olvasmányok elleni példátlan támadásról kell értesülnöm – hangsúlyozta. – Ennek nagyon tudatában kell lennünk, küzdenünk kell keményen ellene.

politikai korrektség, műtét

Feltűnő indulattal artikulált beszédének annál a részénél, amelyben az ún. POLITIKAI KORREKTSÉG ijesztő méreteket öltő gyakorlatáról szólt. (Átvitt értelemben ama elhibázott műtétekről…) Arról, amitől például Agatha Christie TÍZ KICSI NÉGER figurája az újabb kiadásokban már nem lehet „néger”, mert sérti az amerikai feketék önérzetét, hanem valami más. Átmeneti megoldásként – tudhatjuk – rövidke ideig az „indián” szerepelt helyette, de most már az sem jó, UFF! (Mert egyébként miért is lenne az indián megfelelőbb néger? – megj. B. A. B.). Rushdie egyenest elítélte Roald Dahl és Ian Fleming szövegeinek ilyen értelemben történt átírását az új kiadások egész sorában, mert szerinte tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni.

Végezetül a témát így zárta Rushdie:

– Meg kell hagyni, hogy a könyvek a saját korukból érkezzenek hozzánk, és a maguk idejében létezzenek. Ha pedig ezt nehéz elviselni, ne olvassák el, olvassanak másik könyvet.

– Vagy ne olvassanak semmit – mondanánk mi, ám az meg a könyvtáraknak nem jó.

Ördögi kör, mondhatni: SÁTÁNI. (Lírai felhangok nélkül.)

Egyébként érdekes, hogy már a „fekete” sem tűnik a polkorrektség harcosai számára használhatónak, helyette szerintük inkább az „afroamerikai” kifejezés alkalmazandó. Persze, mondanánk, talán még el is lehetne fogadni, de az USA mégsem a világ közepe, és nem ott él Afrikán kívül az összes fekete bőrű ember. A másik súlyosan diszkriminatív kifejezés, ugye, példának okáért a „cigány”. – Hát rendben, Magyarországon (is) legyen „roma” ugyebár, csak az a probléma, hogy itt hosszú, a maga reszortjában identitásformáló története van a cigányzene műfajának, ami romára keresztelve, roma zeneként egészen mást jelent. Persze hogy van olyan, de nem az. Különben az is érdekes, hogy már a „kövér” sem komilfó. Így aztán Robin Hood nagyot vét, amikor nem a „túlsúlyos” kifejezést használja barátjával és bajtársával, Tuck atyával kapcsolatban. Pedig nem is mond olyat direkte, hogy pl.: TE KÖVÉR DISZNÓ, MÉG LESZAKAD ALATTAD AZ ÁG, AZTÁN B…6-JUK!

politikai korrektség, műtét

P. S. Ugye, ízléstelen viccnek tekinthetnénk itt, ha most a „több szem többet lát” közmondást próbálnánk valamilyen formában elsütni. Végezetül mégis meg kell említenünk, hogy Szerbiában létezik egy TREĆE OKO nevű, szórakoztatónak szánt kiadvány, amely mindenféle okkult jelenséggel foglalkozik. Hemzsegnek benne a földönkívüliek meg a mindenféle furcsa lények, dalra fakadó műanyag szexbabák és egyebek, ám néha egészen értelmes cikket is lehet olvasni benne. Így például a lap valamelyik májusi számában található hosszú írás (szerzője Spomenka Milić újságírónő) arról tesz említést, hogy a politikai korrekció fogalma még a régi szovjet időkben fogant, és hogy később a náci Németországban is meghonosodott. Újabban a kilencvenes években ütötte fel a fejét, azóta egyre erőszakosabb, egyre nagyobb teret nyer, főleg angol nyelvterületen. (Hullámokban érkezik tehát…) Sok „szép” példát hoz fel az ilyen „korrigálásra” a cikkszerző, köztük említi ő is Agatha Christie-t.
Számunkra itt külön érdekességgel bír, hogy az egyik mű szereplője egy bíró, aki „indiai temperamentumú”. – Persze, csak volt idáig, az újabb kiadásban már nem.
A Harmadik szem külön figyelmet szentel a revíziónak áldozatul esett népmeséknek. Itt említi James Finn Garner amerikai szerző nagy sikerű POLITICALLY CORRECT BEDTIME STORIES (Politikailag korrekt esti mesék) című ’94-es, újabb és újabb kiadásokat megérő könyvét, amely az abszurd paródia eszközeivel él. Abban felvetődik a kérdés, vajon a hercegnek egyáltalán meg szabad-e csókolnia az alvó Hófehérkét, Piroska és a nagyi pedig lelövi a szexista vadászt; kisvártatva alternatív családot alapítanak hármasban a farkassal, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Nahát: FUSS EL VÉLE!

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava