A Sátán bombasztikus megáldásáról, továbbá Csajkovszkij volt emlékhelyéről, nejéről és egyebekről – Monty Pythonékkal

A cikk meghallgatása

Utóbbi társaság Gyalog galopp c. filmjében jelenik meg egy fantasztikus fegyver, az Antiochiai Szent Kézigránát, amelyet a Szent Grált kereső Artúr király vet be Caerbannog gyilkos nyula ellen. Ez a gránát – külön szócikkében foglalkozik vele a tömeglexikon Wikipédia – leginkább országalmára emlékeztet gömb alakjával, tetején egy kereszttel, s a szent ereklyék közé tartozik. Féltve őrzik, végül bevetésre, azaz elhajításra kerül mégis, mert másképp nem tudják eltakarítani a Caerbannog-üreg bejáratát őrző hosszúfülű vadállatot. (Lásd még: Karinthy: nyúl és ember, ember és nyúl!)

Totál abszurd, hogy az egyik jelenetben bizonyos Szent Attila is megjelenik, aki isten segítségét kéri a közös ügyben, mondván:

– Ó, Uram, add áldásodat a Te kézigránátodra, mellyel ellenségeidet ficlikké tépheted nagy kegyelmedben.

Úgy látszik végül is, hogy a megszólított Úr kegyes, mert hiába számol össze-vissza Artúr az elhajítás előtt, mivel tán háromig se tud rendesen, nem robban fel a gránát a kezében, a vérengző nyúl pedig megdöglik. Győznek a pozitív hősök, kanyarodik a mese tovább, amerre már nem követjük. Mert tréfát félre: az egyik – sajna napjainkban is felettébb időszerű – hír arról szólt-szól, miszerint orosz papok ebben a legújabb, a többitől egyébként nem esztelenebb háborúban megáldották a Sátánt. Azaz a Sátán néven ismert orosz interkontinentális ballisztikus rakétát, mely atomfegyverek hordozására alkalmas. Valaki ezt közzétette minálunk magyarul a világhálón is (a Mandiner egyik cikkírója) a köv. töprengő kommentárral, mármint arról, hogy miként hangozhatott a fohász:

– Légy sikeres, te rakéta, és ölj meg annyi embert, tégy lakhatatlanná annyi földet és folyót, pusztíts el annyi nőt és csecsemőt, amennyit csak lehet! Szakítsd rá az eget rettegő civil milliókra, akik ne találjanak menedéket előled se pincében, se bunkerben! Hozz halált és pusztulást mindenkire, akit a mi bölcs vezetőnk nem szeret! Jézus Krisztus nevében: ámen.

Nos, e nyúlfarknyi, itt csak töredékében idézett cikk szerzője a jelenleg a neten uralkodó, mindent megengedő szellemi és erkölcsi nullszintnek megfelelően le lett zsidózva meg buzizva rögtön. Azzal az ellenérvvel földbe dorongolva, hogy milyen ostobán járatlan v. részrehajló a dologban, hiszen az amerikaiak is Békecsinálóra keresztelték az egyik atomrakétájukat. Nos, emezen cikkecske szerzője meg emitt nem látja, hogy az éppen papok ceremóniájával történt-e ugyanúgy messzi Amerikában, ám nem is lényeges. Lényeg az, hogy mindkettő – lett légyen orosz vagy amerikai – így egyaránt súlyosan ignoránsnak mutatkozik pont Krisztus lényével és tanaival szemben – ha akarjuk: megmásító, hamisító –, s ezzel önnön igaz vallásosságát kérdőjelezi meg. Elsősorban saját papjainak a legitimitását vonja kétségbe, tulajdonképpen teszi hazuggá, semmissé őket. Ha úgy vesszük, pogány istentagadóvá változtat mindenkit, aki ilyesmiben részt vesz. Különben innen, vagy jórészt ebből a gondolatkörből épül Szent Attila tragikomikus alakja Pythonéknál, és nem mellékesen talán épp ezért is vannak jelen jó ideje olyan hangok a magyar történelemszemléletben, amelyek a hunok véreskezű királyát más színben szeretnék láttatni. Ez persze, megint egy innen rút pattanásként messzire kinöveszthető téma, és fogjuk is vissza, ha lehet. – Mindenesetre Monty Pythonék erre a fentebb vázolt abszurdumra játszottak rá, miközben a Monti-csárdás megint csak más. Azonban ha már bombánál és muzsikánál tartunk… Kultúránál? Tréfánál…?

Item. Semmi szüksége nem volt az orosz hadseregnek szenteltvízzel megspriccelgetett atomrakétára, sokkal kisebb is megtette volna, hogy szétlőjék, ahogy szét is lőtték eredményesen egyik fő nemzeti ikonjuk, Pjotr Csajkovszkij egykori, újabb idők pusztításáig emléktáblás átmeneti lakhelyét Ukrajnában. Nyilván nem szerepelt a tiltott célpontok listáján, ha egyáltalán létezik olyan – Putyin vastag falú bunkerével a hátuk mögött. Ám amennyiben valaki úgy érezné, hogy e sorok galád írója csupa angyali lénynek látja az ukrán oldalon felsorakozókat, bizonyíthatóan téved, a dolog némi utánjárással könnyen ellenőrizhető. Ellenben tényleg az van itt, konkrétan ebben a Csajkovszkij-ügyben, hogy az ukránok vétlenek. Legalábbis feltételezhető róluk, miként az kellő jogi nyakatekerenciával megfogalmazható: “az ártatlanság gyanúja fennáll” (Lomnici Zoltán főjogász). Mindenesetre nagyon nyomorúságos dolog, hogy ebben a szövegkörnyezetben tűnhet fel manapság a világ egyik legnagyobb zeneszerzőjének szent neve és munkássága.

Figyelemreméltó még egyébiránt az, hogy aki ebben a sztoriban jól tudottan homoszexuális orientációjú személy (tehát a manapság elterjedt terminus technicus szerint csupán egy “rohadt buzi”, dacára az utóbbi időkben a “melegfronton” lezajlott összes áttörésnek), az éppen maga Csajkovszkij. Volt, persze, ugyanakkor volt neki felesége, aki úgy tűnik, nagyon szerette úgy is, amilyen. Mindenesetre kitartóan ragaszkodott hozzá. Furcsa, ellentmondásos (dialektikus?) világ, amely világot most éppen ez az egyik felszentelt, iszonyatos péniszlövedék fenyegeti az evidens, egyházilag megerősíteni próbált faszmutogatás ősi kényszerével. (Hogy legyünk mi is stílszerűek, ámen.)

P. S. A Csajkovszkij felesége egyébként az idei cannes-i fesztivál egyik visszhangos filmje. Kirill Szerebrenyikov orosz rendező műve. Megérne egy külön misét, és lehet, meg is lesz. (In nomine patris…)