Connect with us

B A Balkanac

A kutyafejű tatár és a kicserélt cár – zúg a Volga, zúg a Volga

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

A lópofákat és az emberek arcát, a parttalan élő áradatot nézve, melyet az én akaratom támasztott, és amely a bíborvörös alkonyi sztyeppén a semmibe száguld, gyakran gondolok rá: hol vagyok én ebben az áradatban? – Ezek Dzsingisz kán merengő szavai Viktor Pelevin Agyag géppuskájának mottószerű indítójából. Valószínűleg írói képzelet szülte jelenetből valók, azonban ez mit sem változtat azon, hogy kezdő rúgásnak itt is vállalható legyen.

Tillmann J. A. filozófusunk idézi ezzel kapcsolatban találóan Marxot egyik régebbi ÉS-beli írásában, az Oroszok orbitális országában címet viselőben (2018-as cikk!), miszerint Moszkva a mongol rabszolgaság förtelmes és siralmas iskolájában nőtt fel, s vált naggyá. Úgy tett szert erejére, hogy a rabszolgaság ügyeskedéseiben virtuózzá vált. Moszkva aztán – még önmaga felszabadítása után is – tovább játszotta az úrrá vált rabszolga felöltött szerepét. Tillmann úgy folytatja a maga részéről, hogy a hosszú tatár uralom nyomai számos ponton kimutathatók. Így tatár hatást tükröznek a közigazgatás, az adózás és a fejedelmi adminisztráció szakszavai is stb. A gyakorlatban pedig átkerülhetett számos, a tatár politikából elsajátított reflex. Itt hivatkozik Liza Alexandrova- Zorina írónő szavaira, aki szerint feljebb, az elitben sokan annak a szadista élvezetnek hódolnak, hogy az elszegényedett tömegeknek édes életüket demonstrálják. Nem annyira kérkedésből élik látványosan az orosz dolcse-vitát, hanem azért, hogy a dominanciájukat kinyilvánítsák.

Kirill Szerebrennyikov rendező szerint hazájában nem szűnt meg a rabszolgaság, és a külpolitika terén való orosz viselkedést holmi züllött bűnözőéhez hasonlítja, amiben nem csekély szerepe van Minden Oroszok Megvezetőjének, kinek személye és életútja szervesen illeszkedik ehhez a magas minőséghez. Közben az “euroázsiaiság” ideológusai olyasmiket mondanak, hogy Oroszország kultúrája sem nem európai kultúra, sem egy az ázsiaiak közül, hanem egy merőben sajátos, különleges kultúra, amelynek önmagában vett értéke és történelmi jelentősége nem csekélyebb, mint az európai vagy ázsiai kultúráké – idézi Pjotr Szavickijt erről szóló tanulmányában a magyar Galicza György, s hozzáfűzi, hogy ezek szerint Oroszország államiságának és történelmének gyökere az eurázsiai gondolat értelmében nem a Kijevi Nagyfejedelemségben keresendő, hanem (mégis inkább) Dzsingisz kán mongol birodalmában. – A tatároknak való évszázados alávetettség közrejátszott abban is – fűzi tovább Tillmann, Fritz Miereau szakértő szavai nyomán –, hogy a szellemi Oroszország erőszakosabb, mint az európai szellemiség.

– Az a mód – állapítja meg Miereau –, ahogy a szellemi Oroszország legszelídebb reprezentánsai is megnyilatkoznak, az erőszakosság hallatlan mértékét mutatják. Ez a hagyomány töretlen, és korántsem korlátozódik a szellemi elitre. 2017-ben például népi kezdeményezésre fogadták el a családon belüli erőszakot szankcionáló törvény enyhítését.

Ugyanitt olvasható idézet formájában A. Volkogonov tollából, hogy a szovjet, vagy hát értsd: orosz tiszt “büszke arra, hogy foglalkozása értelmet és erős akaratot igényel. Büszke arra, hogy meghajolnak előtte a Föld végtelen térségei, a tenger mélye és a világűr messzesége. A tiszt kész szolgálatot teljesíteni Közép-Ázsia forró sivatagjaiban és Észak jeges némaságában, a csendes-óceáni partokon és országunk határain túl is.“. – Egyébként fellengzős tiszteket és tisztírókat félre, az orosz Európa-ellenesség az utóbbi századok során élénk mozgalmak ideológiájává vált. T. J. A. szerint ezt teljesen hétköznapi helyzetekben is lehetett, meg lehet tapasztalni. Egyik élményét így meséli:

– Szóban forgó jelenség először a 80-as években, egy alkalmi orosz ismerősömnél tűnt fel, amikor is megajándékoztam egy számára nehezen elérhető zenéket tartalmazó hanghordozóval. Ugyanis a köszönet mellett egyidejűleg furcsa ellenérzés is mutatkozott rajta, amit utólag a helyzetkülönbségünkből adódó felindulásként tudok csak értelmezni: őt olyasvalamivel ajándékozta meg egy nyugati, amire vágyott, de országában nem jutott hozzá, holott neki ez járt volna. Mi több, igazán neki kellene abban a helyzetben lennie, hogy más rászorulókat ilyen javakban részesíthessen… – Oroszországban ez nem új keletű magatartás – zárul itt e téma részünkről (jelölt forrást illetően legalábbis). – A külföldi látogatók, akárcsak a diplomaták számára régtől fogva szembeötlő, hogy különös ellenszenvvel vannak az oroszok minden iránt, ami kívülről érkezik. Egy olyan világgal van dolguk ezeknek az “idegen elemeknek”, amely a felsőbbrendűségi érzés és a kisebbrendűség komplexus között hányódik, illetve hát: őrlődik.

Már csak röviden ugye, hogy a nagy orosz birodalom létét a történettudomány I. (Nagy) Péter 1696-os trónra lépésétől számítja. Az uralkodó ellentmondásos “európizációs” törekvéseinek eredményeként született meg az orosz fejekben, majd maradt meg a gyakorta hasadással fenyegető Kelet- Nyugat dilemma. A jónép a finn mocsarakra épült Szentpétervárt, Észak Rómáját tkp. a gonosz lápi démonok fellegvárának tekintette anno, idegen szellemű uralkodójáról pedig az terjedt el, hogy tkp. kicserélték. Két verziója szerint az első az, hogy még a bölcsőben, másik pedig, hogy valamely külföldi útja során. Tehát uralkodott a Kakukktojás, s máig úr az emléke. Ellenben kérdés: Putyint a KGB-ben cserélték ki, vagy vissza, vagy mire és hogy, vagy nem is kellett? Nagyon nem, vagy mi, vagy éppen igen? Hm. Orosz lefüggönyözött ablak.

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió


Öt nap legjava