Connect with us

B A Balkanac

FEST ’22: Nitram, a tasmán ördög
0 (0)

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A csillagok segítségével értékeld a cikket!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Hallgasd meg ezt a cikket!

Minapi hír, hogy Belgrádban véget ért a jubiláris ötvenedik nemzetközi filmfesztivál, amelynek győztese az ausztrál Nitram című film lett. Rendezője Justin Kurzel, főszereplője Caleb Landry Jones, kimagasló mellékszereplője Anthony LaPaglia. A szerb sajtó mindenütt kiemeli, hogy díjat kapott a Strahinja Banović is, amellyel mi már előzőleg bővebben foglalkoztunk, így most külön nem térünk ki rá. Csupán annyit róla, hogy rendezője, Stefan Arsenijević lett a legjobb szerbiai rendező.

A zsűri elnöke, Miloš Biković színművész alkalmi beszédében hangsúlyozta, hogy bizony nehéz volt dönteniük, hiszen nagyon sok minőségi alkotás szerepelt a szemlén – összesen majdnem száz, közel négyszáz vetítéssel –, és nem egy esetben csaknem vékonyka hajszálon múlott, ki kapja a díjat. Előtte a búcsúmisét celebráló, szépséges Katarina Radivojević színésznő azokról a hátráltató, egyben szomorú körülményekről szólt, amelyek közt ez a félszázadik fesztivál zajlani kényszerült. Természetesen itt elsősorban a vírust, majd az oroszokat említette… Na, nem így, de tény, hogy röviden kitért az ukrán háborúra is. Persze, főképp csak úgy, mint hangulatrontó elemre, kimerítő politizálás nélkül. Ugyanakkor nem mulasztotta el kiemelni, hogy mindenek ellenére összességében az 50. FEST a béke reményét sugározta. Az optimizmusét, ami nélkül aligha lehet akár egy centit is haladni előre.

A sok elismerés között említsük meg a legjobb európai/mediterráni filmért járó díjat, amelynek Yvan Attal rendező örvendhet. A vád című filmjében a francia Attal a szexuális kizsákmányolás kérdésével foglalkozik egy lélektanilag hajszálpontosan kidolgozott drámában, amelyben szembeállítja az érintett feleket. A legjobb színésznő Suzanne Jouannet pont Attal filmjében hozta kiváló figuráját, illetve hát nyújtotta kiváló teljesítményét, míg a legjobb férfi színész egy fiatal texasi muzsikus: Caleb Landry Jones a fődíjas a Nitramból. Caleb, aki sikeresen váltott lovat, nyergelt át a filmipar táltosára, s ugyanezért mellesleg nyert már egy aranyat Cannes-ban.

– De miről is van szó ebben az ausztrál moziban?

Úgy látszik, vér nélkül nem megy. Justen Kurzel aranycsillogású alkotása egy közepesen retardált srác, bizonyos Martin Bryant 1996-os ámokfutását dolgozza fel, amelyben – elborulásának pillanatában – a tömeggyilkos harmincöt embert megöl és huszonhármat megsebesít a tasmániai Port Arthur valamelyik skanzenszerű történelmi negyedében. Egyébként a vérontás a fegyverviselés szigorításához vezetett Ausztráliában. A félautomata puskák beszerzésének teljes betiltásához – az automata Kalasnyikovokról nem is beszélve –, ugyanakkor Ausztrália nagyon nem szívesen emlékszik a véres eseményre, ezért sokan dühvel fogadták odahaza Kurzel filmjét. Justen Kurzelét, aki ezzel akárha belenyúlt volna a vöröshangya-fészekbe; belekavart a kollektív emlékezetbe, vagy nevezzük bűntudatnak ugyanazt, mert sokan érzik úgy, hogy valamiféle sorozatos tömeghiba vezethetett el egy becsavarodott kenguru bakugrásaival a katasztrófához, amelyben Martin, aki még a nevét sem tudta rendesen leírni, szinte csak sodródott az árral. Anyátlanul, apátlanul, hazátlanul és magatehetetlenül, miközben igazából senkinek sem jutott eszébe odahajítani neki a mentőövet.

A szülőktől kezdve – az iskolán át – csütörtököt mondott az egész társadalom, tetézve a fegyverbeszerzés akkor még alig létező akadályaival. Kész Amerika! Hát nem? Ott még Márai Sándorunk is könnyedén fegyverhez jutott, de ő még egy fegyverkezelési tanfolyamra is beiratkozott. Más kérdés, hogy annak befejeztével – igazi úriemberként – nem másokat, hanem saját magát lőtte le.

A Martin Bryant életéről és “munkásságáról” szóló film a hobarti főkórház égési sérülteket ápoló osztályán kezdődik. Egy, a kórházról műsort készítő riporter kérdez egy szőke srácot, aki csúnya sérüléseket szenvedett, miután otthon, hátul az udvarban felrobbant a saját maga barkácsolta űrkutató rakétája. Az érdeklődésre, hogy tanult-e a leckéből, a fiú azt válaszolja, hogy igen, ám mégse fogja abbahagyni a tűzzel való játszadozást. Mintegy tükörből láthatjuk majd a nevét: NITRAM. Igen, ő az, aki tizenhét évvel később annyi emberéletet kiolt majd. Később elfogják, valami hihetetlen mennyiségű évre ítélik, így életében semmi esélye szabadulni, valamelyik ausztrál börtönben tölti maradék életét. Ami sokak szerint rá nézve jobb is, mert az áldozatok még mindig élő hozzátartozói sosem múló fájdalmukban és dühükben széttépnék.

Sokan még a film forgatása közben Scott Morrison miniszterelnökhöz fordultak, hogy ha módjában áll, állítsa le a projektet, amire Morrison nemmel válaszolt, azonban megpróbált odahatni, hogy legalább egy időre odázzák el a befejezést. Nem sikerült. – Így legutóbb Belgrádban is láthatta a közönség. Hogy ott milyen sebeket téphetett fel, jó kérdés. Annak a fiatalembernek az őrülete, aki a legvadabb ámokfutásában is egyedül maradt eltérően azoktól, akik a hasonló kalandba egész hadseregeket visznek magukkal népes társaságul. (Vagy ami ennél is szebb: küldenek előre.)

A csillagok segítségével értékeld a cikket!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Feliratkozás a Hírlevélre

Az e-mailek heti három alkalommal hétfőn, szerdán és pénteken kerülnek kiküldésre.

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Európai Unió

Oroszország

Kína

Három nap legjava