Szerbia
BARÁTI STIKLI: Elvették a szerb pénzügyminiszter doktori címét, mert plagizált

Szerb médiajelentések szerint a Belgrádi Egyetem szenátusa megsemmisítette azt a határozatot, amellyel doktori címet adományoztak Siniša Mali pénzügyminiszternek. Mali a szerb államfő, Aleksandar Vučić barátja és egyik legközelebbi munkatársa.
Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora a bejelentést követően úgy nyilatkozott, hogy a szenátus tagjai egyhangúlag döntöttek Siniša Mali miniszter doktori címének megsemmisítéséről, és a továbbiakban nem kívánnak foglalkozni ezzel az üggyel.
– Csak akkor foglalkozunk vele újra, ha erre bírósági döntés kényszerít bennünket
– mondta Đokić az egyetemi szenátus ülése után.
A rektor szavai szerint a testület most sem vette volna elő a pénzügyminiszter doktori címének ügyét, ha Mali nem fellebbezett volna a Közigazgatási Bíróságnál az ezzel kapcsolatos korábbi döntés ellen.
Đokić azonban nem zárta ki, hogy Mali ismételten bírósághoz fordul, illetve fellebbez a mostani döntés ellen, mint ahogy azt korábban is tette.
A Belgrádi Egyetem szenátusa 2019. december 12-én egyszer már megvonta Mali doktori címét, de azt a határozatot a belgrádi Közigazgatási Bíróság eljárási hiányosságok miatt megsemmisítette.

Koszovó
Gyanús albán ellentüntetés és Wagner-pólós férfiak Koszovóban

A koszovói albánok is demonstráltak a megosztott Mitrovica déli részén. A megmozdulást a világháló felhasználásával készítették elő, és annak ellenére megtartották, hogy a koszovói belügyminisztérium „szükségtelennek” minősítette a demonstrációt, mert állítólag rosszindulatú portálok szervezték. Közben a koszovói portálok arról számoltak be, hogy a Wagner Csoport szimbóluma is feltűnt a szerbek lakta észak-koszovói területeken.
Az interneten szervezték a „szerbezést”
Annak ellenére, hogy a koszovói rendőrség felszólította a koszovói albánokat, hogy ne reagáljanak a közösségi médiában közzétett „szükségtelen gyülekezésre” vonatkozó felhívásra, csütörtökön mégis kisebb tüntetés volt Mitrovicában (Kosovska Mitrovica), az Ibar folyó déli oldalán.
Mitrovicát az Ibar folyó szeli ketté, az északi, dombosabb oldalon a szerbek élnek, a déli, jóval simább terület lakossága ugyanakkor albán.
A délben kezdődött és körülbelül egy órás megmozduláson mintegy száz személy, többnyire fiatal férfi vett részt, akik kifejezték támogatásukat Albin Kurti koszovói miniszterelnöknek, és azt üzenték neki, hogy megvédik Koszovót, ha arra szükség mutatkozna.
A hét elején Zvečanban, Mitrovica észak-nyugati szomszédságában, a szerbek és a KFOR-csapatok tagjai csaptak össze, ennek következtében a közösségi médiában szerdától felhívások jelentek meg, amelyek a „Menetelés Északért” elnevezésű megmozdulásra szólítottak fel.
A tiltakozásokat Koszovóban is be kell jelenteni a rendőrségnek ahhoz, hogy jogszerűek legyenek, erre a tiltakozásra senki nem kért, és nem is kapott engedélyt.
A koszovói belügyminiszter közlése szerint a megmozdulással kapcsolatos információkat megosztó profilok közül több is „rosszindulatúnak” tekinthető.
– A dél-mitrovicai tüntetésre és az ország északi részébe történő menetelésre vonatkozó felhívások szükségtelenek, és nem segítik Koszovót
– jelentette ki Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter, aki szerint a felhívásokat ismeretlen személyek tették közzé és osztották meg a közösségi médiában különböző „gyanús profilokon”, amelyek külföldi csoportok befolyása alatt állnak.
A belügyminiszter a közösségi médiában, vagyis a Facebookon, felszólított minden állampolgárt, hogy ne üljön fel ezeknek a gyanús felhívásoknak.
A helyszínen készült riportokból kiderült, hogy a résztvevőknek fogalmuk sincs arról, hogy ki szervezte a megmozdulást, viszont közölték, hogy ők mindig készen állnak, ha hív a haza.

Fáklyát is gyújtottak a mitrovicai „gyanús” tüntetésen résztvevő albánok (Forrás: N1)
Fokozott rendőri jelenlét
A tüntetésen fokozott rendőri és KFOR-jelenlét volt, talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy több volt a rendőr, mint a résztvevő.
A demonstráción megjelenők azt kiabálták, hogy „a rendőrség a miénk”, és időnként szitkozódások és szerbeket becsmérlő szavak is elhangzottak.
A megmozdulás résztvevői albán zászlót, valamint Nagy-Albánia és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) zászlaját lengették vagy feszítették ki.
A tiltakozók felszólították Koszovó szövetségeseit, hogy állítsák helyre a „normális állapotokat” északon.
Énekeltek és skandáltak, de nem indultak el a két városrészt elválasztó híd felé, amelyet a KFOR olasz tagjai egy időre teljesen lezártak.
A BIRN (Balkan Investigative Reporting Network) oknyomozó civilszervezet szerint a koszovói rendőrség nyomozást indított annak kiderítésére, hogy valójában ki kezdeményezte a megmozdulást.
A Wagner Csoport is jelen van?
A koszovói szerbek három helyszínen tüntetnek, a Leposavićban készült felvételek szerint az ottani megmozduláson négy olyan személy is megjelent, akik az orosz Wagner Csoporthoz kapcsolódó szimbólumokkal ellátott pólót viseltek.
A felvételeket szerdán készítették a BIRN munkatársai.
Adelina Ahmeti, a BIRN újságírója az esettel kapcsolatban elmondta, hogy négy személyre lettek figyelmesek, akik a Wagner Csoport jelvényeivel ellátott ruházatot viseltek.
– Egy belgrádi rendszámú autóból szálltak ki a leposavići önkormányzat közelében, ott sikerült kettőt közülük lencsevégre kapni
– jelentette ki a BIRN munkatársa.

Wagner-pólós férfiak Koszovóban
Kreshnik Gashi, a koszovói Kallxo hírportál főszerkesztője arra figyelmeztetett, hogy a Wagner Csoportot az Egyesült Államokhoz hasonlóan a koszovói kormány is terrorista szervezetnek minősítette, ezért a jelképével ellátott pólót viselő személyeket le kellene tartóztatni.
A másik – kevésbé erőteljes megoldásként Gashi azt ajánlotta, hogy a rendőröknek legalább igazoltatniuk kellene a Wagner Csoport jelvényeit viselő személyeket, és meg kellene kérniük őket arra, hogy a szóban forgó jelvényeket távolítsák el a ruházatukról.
A hétfői összecsapások helyszínén a korábbi szerb polgármester Dragiša Milović elutasította azokat a feltételezéseket, hogy a szerbek között a Wagner Csoport tagjai is ott vannak.
– Nincsenek itt közöttetek illegális struktúrák, nincsenek szervezett bűnbandák, és az úgynevezett Wagner Csoport tagjai, fiatal férfiak, akik – ahogy Pristinában állítják – mindent fel akarnak égetni, ami nem szerb

Dragiša Milović korábbi polgármester azt bizonygatja, hogy a demonstrációnak nincs „wagneros” résztvevője
– mondta a szerdán, a hétfőitől sokkal békésebb szerb megmozdulás résztvevőihez szólva a volt polgármester, aki a tavalyi „nagy szerb lemondások” alkalmával távozott posztjáról.
Milović szerint Zvečanban csak azok a helyi polgárok demonstrálnak, akik évek, évszázadok óta ott élnek, no meg az észak-mitrovicai testvérek.
A volt polgármester – a szerb elnökhöz hasonlóan – azt üzente, hogy a tiltakozások nem a KFOR és a NATO ellen irányulnak, és sajnálja, hogy nekik tulajdonítják a konfliktus előidézését.
Most már csak az a kérdés, hogy akkor hétfőn ki verte a KFOR-katonákat, akik a szerbiai udvari sajtó szerint rátámadtak a védtelen szerbekre, vagyis a „meztelen kezű népre” (goloruki narod)?
-
Szerbia5 nap telt el azóta
VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát
-
English2 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szerbia5 nap telt el azóta
VÁLTÁS: A Kisfarkas váltja a Nagyfarkast a Szerb Haladó Párt élén
-
Bosznia3 nap telt el azóta
ERŐDEMONSTRÁCIÓ: Az USA stratégiai bombázókkal gyakorlatozik a boszniai légtérben