Connect with us

B A Balkanac

KI EZ A NŐ? Tivornyák, szivornyák & más oltári történetek

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

PSBUKOWSKI
?c=28513&m=1380644&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 3 perc

Meséli ez a durva arcú szeszkazán, hogy egyszer ott ült a kedvenc kocsmájában az Phylliben. Rezervált helyén a bárpult végiben, amikor ismét eljött a délelőtt tizenegy óra, midőn a pultos figyelmeztette, hogy már eleget vedelt, tovább nem szolgálja ki. Ilyenkor ki szokott volt tántorogni, mondja ő, majd elnyúlni a kocsma mögött az utcán. Élvezte, ahogy a kamionok dübörögnek mellette. Bármelyik szétkenhette volna, de nem volt az a szerencséje – így ő.

Egyik szép napon, amikor még képes volt összefüggőn beszélni – hangzik a folytatás –, megkérdezte odabenn, miért van az, hogy senki nem megy onnan át soha amabba a bárba szemközt. Aztán valaki szépen elmagyarázta neki, hogy az egy gengszter hely, és ha átmegy, tuti kinyírják. Erre felhajtotta a poharát, utána dafke átdülöngélt. Sokkal tisztább volt a söntés, emlékszik . A felszolgáló eléggé mogorván nézett rá, de végül öntött neki. Újabb iszogatás közben a szeme megakadt egy szemrevaló fiatal nőn, aki magányosan üldögélt a pultnál. KI EZ A NŐ? Tivornyák, szivornyák & más oltári történetek Bedobott egy kis aprót a zenegépbe, azzal odaült hozzá. Megpróbált beszélgetésbe elegyedni vele, ami nehezen ment, közben a söntés mélyén üldögélő termetes fickók közül egyik felállt, majd lassan odasétált, utána a fülébe súgta, hogy a nő a főnök pipikéje, és ha még sokáig próbálkozik vele, vihetik őt a temetőbe. – Azt mondja, hogy valami furcsa érzés fogta el erre. Nem annyira félelem. Rendelt még két piát, ezt követően elnézést kért, s lement a lépcsőkön a mosdóba.

A szeme sarkából látta, hogy két gorilla követi.

Odalenn kapott egy óriási ütést a fejére, vérzett kiadósan, de a verőlegények csodálkozására nem rogyott össze. Megmosta a fejét, majd udvariasan kérve, ha lennének szívesek utat engednének neki, kilépett közöttük a vizeldéből, felment a lépcsőkön, s visszaült a helyére. A gengszterek nem bántották tovább. Úgy néztek valahogy rá, mint az indiánok a szent bolondra.

– Ez egy őrült fasz – mondta a termetesebb.

Amikor a nő elment, odalépett egyikük azzal, hogy nekik pont ilyen kemény fickó kell, csatlakozna-e hozzájuk? Ő aztán ezt is udvariasan megköszönte. Fizetett, borravalót is adott, talán némi gondolkodási időt is kért, de tény, hogy soha nem ment vissza. Mert, ahogy leszögezte, bebizonyított valamit, és ez elég is volt. És itt meg is kell jegyezni okvetlenül, hogy ez a „bebizonyított valamit” kulcsfontosságú két szó a szerző egész munkásságát illetően.

A fentiek Charles Bukowski Egy vén kujon jegyzetei c. prózakötetében olvashatók. Olvasható abban a többedik kiadásban ugyanúgy, amely többedik kiadás 2014-ben jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában. Eredetileg a City Light beat kiadónál látott napvilágot ez a rendhagyó mű, méghozzá San Franciscóban, 1973-ban; több-kevesebb sikerrel magyarra fordította B. A., aki meg szerencsétlenségére tényleg a sört kedveli legjobban a saját megítélése szerint is elképesztő mennyiségben. Talán azért, mert olyan „hülye sváb” származású, amilyen tkp. Bukowski is, de itt megállunk, befékezünk, nincs rokonság a mindennapi alkoholizmusunkban. (Urunk, add meg nekünk ma.)

Mindennek fényében Bukowskiról tudni kell, hogy talán még manapság is jelen világunk egyik legnépszerűbb írója.

Persze, ezt az állítást ugyancsak kétségbe lehet vonni. A kérdésre nehéz egyértelmű választ adni, annyi biztos, hogy ugyanezen világ kissé gelleresen intellektuális és kimondottan ellen-intellektuális köreinek egyik legolvasottabb tollforgatója ezúttal egy és ugyanazon személy: a már elhunyt Charles Bukowski.

Bukowskira minden ráfogható egyébiránt, hogy piszkos fantáziájú, perverz, elképesztően hülye, totál bolond, férfisoviniszta, mániákus vagy anarchista, egy azonban semmiképp sem: hogy élménytelen, unalmas és rossz író. És hogy állunk magával az írói intellektussal? Nos, minden „észnélküli” megnyilvánulása ellenére Bukowski távolról sem az agyát elhagyta figura, netán egyenest buta. Messze ettől. Ragyogó iróniája, jellegzetesen kifinomult érzéke a dolgok iránt, fogékonysága az élet abszurdumaira – akár az Egyesült Államokban, akár másutt – élvezetessé teszi írásait mindazok számára, akik az irodalomtól többet várnak a puszta mesélésnél, mégis szeretik a gördülékeny elbeszélést. Ugyanakkor fájdalmasan valószerűvé varázsolja mindazoknak, akikről szól: az élet peremére szorultaknak.

Netán jó mélyre süllyedteknek.

Bukowski így holtában is iszákos, magányos , aki tagadja bármely csoporthoz való tartozását, mégis – amolyan jól kitapintható Henry Miller-i hagyatékvonalon – leginkább az amerikai beatnemzedékre emlékeztet. Bukowski, vagyis alteregója Henry Chinasky leggyakrabban Los Angeles utcáinak kövezetét rója, a hatalmas betondzsungel lebujait bújja – és gyűlöli a moralizálást. Érdes hangja van, nagy szája, de azért nagyon meleg az ő könnyen félreérthető „vén kujoni” szíve. Főleg akkor félremagyarázható, amikor egyes szám első személyben jeleníti meg antihőseinek egyébként nem túl hosszúra nyúló gondolatait.

P. S. Nem tudom, nem tudom…, hogy tkp. a pultnál ülő fiatal szép nőt hívhatjuk-e feltételesen, adott esetünkben – persze, dús képzelőerővel valamiképp és valamiért – Dijana Hrkalovićnak?

trauma betegseg ?c=4784&m=0&a=438898&r=&t=pi




B A Balkanac

Kozákolló: vág, vég (Sándorunk 200, a Petőfi)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Petőfi Sándor
Sándorunk akkor is az egyik legnagyobb magyar hős, ha gyalogszlovák vagy gyalogszerb volt
?c=5941&m=425288&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 4 perc

Amikor azt hisszük, hogy valamiről, valakiről mindent tudunk, könnyen kiderülhet, hogy tévedésben élünk. E sorok írója pl. puszta véletlenségből a minap itt, a Petőfi centenárium írásai között találkozott azzal, amely arról szól, hogy leghíresebb költőnket – akinek hírneve egészen Kínáig eljutott, meg a „Márs bolygóig” akár, nem dzsidások szúrták le, hanem félelmetes ollójukkal a segesvári ütközetben harcoló kozákok. Mármost nem mintha ez bármit is változtatna immár a dolgok állásán, azonban mindenképp érdekes feltételezés. – Persze, valójában ez is csak egy a sok közül.

Petőfi Sándor

Azon a történeten alapszik, amelyet a romániai Rugonfalván élő idős Jeddi Tamás mesélt el még a kétezresek elején újságíróknak. Ő a dédapjára hivatkozott, aki anno látta Petőfit Fehéregyházánál – ugyanis az egy napig tartó véres, vereséggel végződő csata Segesvár és Fehéregyháza között zajlott –, látta őt, ismerős cingár alakját egy udvarban a sütőkemence tetején ülni. Ott azon a kakasülőn sebesen jegyzetelni. A szemtanú állítása szerint a költőn nem volt egyenruha, kihajtott ingnyakkal írt valamit. Mentét viselt, kard nem volt a kezében, csak az az egyetlen fegyvere: a pennája.

Állítása szerint Sándor az elsöprő kozák roham elől is egymagában menekült, ahogy előtte, mert egyébként minden segítséget önfejűen visszautasított. Így aztán futott, amíg szusszal bírta, amikor már nem maradt más hátra. Futott: lótlan és szótlan. Az úgynevezett buni eltérőig szaladt, ott egy pillanatra megállt kifújni magát (kiköpni a tüdejét akár), majd az erdő felé vette az irányt, oda azonban már nem tudott eljutni. Az eltérőtől mintegy százötven méterre leszúrták az őt beérő kozákok. Magyarul beszélő román szemtanúk állították később, hogy az elveszejtői ún. kozákollóval végeztek vele. Az egy félelmetes fegyver, amit talpukon viseltek a harcosok, és ahogy beledöfték az ellenfél lovába vagy magába az ellenfélbe, az olló szétnyílt, azzal az elért belső szerveket teljesen szétroncsolta. Petőfinket jobb oldalán érte a szúrás, mellette hatalmas vértócsa vöröslött, iratcsomó meg egy szíjas bőrtáska hevert valamivel távolabb tőle. A táskát átkutatták a kozákok, az iratokat pedig értéktelennek (a verseket ízléstelen klapanciának?) ítélve: sebtében szanaszét dobálták.

Petőfi Sándor közszereplő

Petőfi Sándor közszereplő a Facebookon

Ennyi történt emberi szem láttára. A testről tudjuk jól, hogy eltűnt, mielőtt bárki rendesebben megvizsgálhatta volna. Jegyzőkönyvbe vette volna a kozákolló okozta szörnyű sérülést. A fegyverét, amely puskapor nélkül, ám hajmeresztő hatásában némiképp a mai dumdum golyóéra emlékeztet. A dumdumot ugyan utóbb betiltották, de kérem szépen, betiltották rég-rég a taposóaknákat is, aztán mi van? Egykori Jugoszlávia némely területén pl. ma sem tanácsos autóval megállni, majd beszaladni a bokrok közé.
Szenvedélyes poétánk halálát utóbb többen is megénekelték, köztük a Cseh Tamás/Bereményi Géza kettős. Ők azt kérdezték dalban, vajon a menekülő költő visszafordult-e abban az utolsó pillanatban farkasszemet nézni a halállal? A kérdés elénekelve is nyitott maradt. Mi meg itt azon töprengünk, vajon mi az anyám tyúkjáért kellett ilyen elszántan üldözőbe venni egy civil menekülőt, hacsak nem az volt, hogy egyszerűen nem sikerült időben kikerülnie az akció hatósugarából.

Item.

A Petőfi-versek legnevesebb megzenésítői közé tartozott – nem árt tudni pluszban – a szerb anyanyelvű, pomázi születésű, Szentendréhez kötődő Vujicsics Tihamér zeneszerző is, akinek élete ugyancsak tragikus végbe torkollott. Már jócskán emerre az időben, a hetvenes évek derekán, azon a végzetes damaszkuszi úton. Sokat írtak Tihamérról, akiről nehéz eldönteni, hogy muzsikusként több hangszeren tudott-e játszani remekül, mint ahány nyelven beszélt flottul. Vujicsics a Rákóczi induló gyökereit kutatni repült Teheránba, amikor Damaszkusznál a teli utasgép lezuhant. Hárman élték túl, Tihamér nem volt közöttük. A katasztrófát állítólag a pilóta hibája okozta, ám később egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a repülőt lelőtték. Egész pontosan itt sem derült ki soha, hogy mi történt, pedig még szemtanú is akadt, aki látta a rakéta húzta csíkot.

Van egy angyali felvétel, amelyen Hofi Géza egykori kedvenc céltáblája, Harangozó Terike énekli A falu végén kurta kocsma elegy változatát, felében szerbül, fúvós hangszeren kíséri többek között Vujicsics Tihamér. Érdemes legalább belehallgatni. Ugyancsak egy szusszanás erejéig, mielőtt lassan befejeznénk.

Íme!

Nos, ugye: a tudomány jelenlegi állása szerint Petőfi Sándorunk édesapja Petrovics volt, egy szlovák származású férfiú, nem pediglen szerb. Nem vagyunk névszakértők, de a mi fülünk számára máshonnan ismerős ez a név, nem a Felvidékről. Ugye a fő érv a kutatók részéről, hogy az apa evangélikus vallású nyájhoz tartozott, ami a felvidéki szlovákokra utal, ellenben Tihamér édestestvére, Vujicsics Sztoján önéletírását olvasva belebotlunk abba, hogy volt olyan szakasz az életében, amikor bezzeg – szerb társaival együtt – sokáig evangélikus templomba járt, mert olyat tudott találni használható közelségben. – Ergo, erre alapozva nem egy abszolúte szilárd lábakon álló valami a szlovák származás.

Petőfi Sándor

A barguzini Petőfi sírja (Forrás: HVG)

Végére annyit, hogy sok Petőfi-szobor létezik Magyarországon. A fentebb elmondottak ismeretében is értelemszerűen bajban van az, aki folyó évünk valamelyik napján virágot szeretne vinni a költő „igazi sírjára”. Ezen igyekezett volna tán segíteni gazdag Morvai Ferenc „kazánkirály” a maga Petőfi-szakértőivel, akik azt az elképzelést hangoztatták, hogy Petőfi nem halt meg az ütközetben – már milyen izé, olló, dzsida vagy egyéb! –, hanem foglyul ejtették, aztán a szibériai Barguzinba cipelték orosz kezek, és ő később ott lehelte ki örökforrongó lelkét. Ott is temették el, jóval később Morvaiék exhumálták, majd sikerült kalandos úton hazacsempészniük a maradványokat. Bár bebizonyosodni látszott, hogy tévedés van a dologban, MEGAMORV-ék féltitokban mintegy – a szemet hunyó hatóságoktól nem zavartan – eltemették a csontokat a fővárosi Fiume úti sírkertben. Ám így, aki ott akarja leróni kegyeletét, annak számítania kell arra, nagy valószínűség szerint egy szerencsétlen, megbolygatott barguzini nő sírhelyét koszorúzza. – De hát hogy nő? Kérem. Mit számít az végeredményben ezekben az LMBTQ, transgender és ki tudja még, milyen időkben? Nyugodtan gondoljunk csak bele, részrehajlás nélkül.

?c=4784&m=1603755&a=438898&r=&t=html




Az olvasás folytatása

B A Balkanac

Isten háta mögött (Visky András: Kitelepítés)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Visky András: Kitelepítés
Ha választhatna, András, a hét közül legifjabb testvér, akkor ő a vízen járást meg a csodálatos halfogást választaná
?c=28513&m=1380644&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 3 perc

Ha választhatna – vallja szóban forgó regényben (Jelenkor, Pécs, 2022) András, a hét közül legifjabb testvér –, akkor ő a vízen járást meg a csodálatos halfogást választaná. Mert annak látja ott a telepen a legnagyobb hasznát. Föl-alá járkálna a vízszínen, miközben nem tévesztené szem elől a parti füzesben és sűrű nádasban ólálkodó lágerlakókat, akik mind a megfelelő pillanatra várnak, hogy vízbe öljék magukat. Ő bizony visszakergetne minden öngyilkost a lágerbe. Átadná őket a papnak, hogy a szívükre beszéljen.

visky andras kitelepites
?c=4784&m=0&a=438898&r=ViskyAndr%C3%A1s%3AKitelep%C3%ADt%C3%A9s&t=pi

Ám az a gond, hogy vízen járni nem tud, halászni meg anyjuk nem engedi, nehogy belelőjék a Dunába a körlet őrei. – Hiszen a Duna erre van kitalálva, hogy ártatlan embereket lőjenek bele – inti az édesanyja, aki viszont a folyó budapesti szakaszáról tudja pontosabban azt, amit tud.

Ugyebár arról van szó dióhéjban, hogy a szerző református lelkész édesapját az ötvenhatos forradalmat követően Romániában huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélik a nagyváradi bíróság messze vöröslő ítélkezői. Méghozzá a népi demokrácia ellen irányuló ellenséges tevékenysége miatt, amelyben szerintük – osztrák származású, Júlia nevű felesége mellett – gyermekei is – Ferenc (11 éves), István (10), Pál (9) Lídia (9), Máriamagdolna (6), Péter (3), nem utolsósorban már néven nevevezett András (2) – mind-mind derekasan a segítségére voltak/vannak. Ezek a kis átkozott bozgorok! Ez a gyütt-ment bagázs! Apjuké tehát a súlyos rabgolyó, a többiek sorsa pedig a kitelepítés a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe.

Abba a lírai Rekettyésbe, ha jól értjük.

Kérdés: látják-e még egymást valaha is?

Visky András: Kitelepítés

Eláruljuk, látják, azonban az még nem jelenti a történet végét. A könyv több száz oldala megrendítő, tragikus, azzal együtt gyakran tragikomikus, sőt egyenest bemutatása a történteknek. Egy szovjet mintára létrehozott és üzemeltetett romániai munkatábor mindennapjairól olvashatunk az apa nélkül maradt família küzdelmes útját követve, amely a földbe vájt gödröktől – egy elnéptelenedett ház pincéjén át – a legalább bemázolt falú barakkig terjed a kiűzetésben. A legkisebb gyermek gyakorta bájos humorú nézőpontjából ismerhetjük meg a mindenféle nemzetiséghez tartozó táborlakók színes históriáit. Illetve mindazt, amit formálódó világképében a hol erősen jelenlevő, hol valahová elkallódott, a dolgok alakulását befolyásolni képtelen, szórakozott Gondviselőről gondol ez az isteni látkörből kikerült, cseperedő kisfiú.

Visky András: Kitelepítés

Nota bene! A felcsillanó humor néhol akár Kertész Imre „sorstalan” főhősének emlékezetes megállapítását is eszünkbe juttathatja, amelyben az ifjú főhőst a haláltáborban kapott leves aggasztja legjobban: ugyanis az bosszantóan hideg. Az omnipotenciáját termékeny és hatékony módon gyakorolni képtelen, hátat fordító Úr szövegkörnyezetében megjelenő hereproblematika pedig számunkra kiváltképp azért is érdekes emebben a könyvben emitt, mert bizonyos maica Vida „hereszakértő” személyéhez és művéhez fűződik. Természetesen a vérbeli szekusok sorából, akik azt állítják szilárd meggyőződéssel, hogy ha az ő Vidájuk kezébe kerülsz, azt is bevallod, amiről álmodni se mertél. Bizonyos Aurél, aki átesett Vida kezelésén, szerb perditának nevezi a nőt, de végül is a dolog nem a hölgy szerbségére fut ki, hanem Aurél képtelen állítására, hogy román ember semmiképp sem lehet kommunista. Akkor mégis honnan az a több millió párttag? – Jó kérdés.

Visky András: Kitelepítés

– Ne aggódj, mindent megjegyzek, és megírok majd – mondja édesanyjuknak a legkisebbik gyerek, mintha a megírás a megbosszulással lenne egyenlő. A szavaiból rendre kitetszik, csakugyan mindent megtenne a szenvedő-gürcölő-aggódó Anya vigasztalásáért, akibe egész kisfiúi lényével valósággal szerelmes. Nem csoda, hogy a később tényleg megírásra kerülő mű középpontjában ez a törékeny, mégis eltökélt, a férjéhez körömszakadtáig ragaszkodó, gyermekeiért harcoló nő áll. És nem csak úgy, mint Anya, hanem maga a tetőtől-talpig Nő, akinek a kezét sokan megkérik a táborban – ez is minő abszurdum –, azonban nem hajlandó férjhez menni. Legalábbis addig nem, amíg abban reménykedhet, hogy a férje életben van. Kisfia titokban tudni véli, mikor és hogyan történhetett némely orgazmusa szeretett anyukájuknak, amelyek közül kétségtelenül messze kimagasló érdekességgel bírhat az, amelyet az egyik fejezetben a –román határ tiltott átlépésének óriási izgalmában élhetett át a fiatalasszony. Midőn kénytelen volt lerogyni a mezsgyén (senki-földjén?), amíg valahogy el nem intéződött ez a hirtelen rátörő, halaszthatatlan és kényes dolog.

Okvetlenül meg kell még említeni a főszereplők között Márikát, ezt az odaadó lánykát, aki árvaként került a családhoz, hogy mindenfelé kövesse őket. Úgy tűnik, akár a halálba is. Nényu, ahogy a gyerekek becézik, rendíthetetlen abbéli elhatározásában, hogy ő bizony nem tágít, még ha kisbalták esnek is az égből, holott nem tartozik az elítéltek közé. Így aztán szabadabban járhat-kelhet, létfontosságú élelmiszereket és gyógyszereket szerezhet be azért a kevéske pénzért, amit Júlia a végtelen robotolásért kap. – A kitelepítésnek onnan még nem látszik a vége, amikor valamelyik lapról elhangzik, hogy hát nyugalom: semmi ok elkapkodniuk ezt a szabadulás dolgot, mert nekik aztán van idejük. Ha nem is a világ összes ideje.

P. S. Akkoriban, úgy tudni, még nem létezett olyan nemzetközi szerv, amely a legfelsőbb politikai szinten keresett volna bűnösöket gyermekek deportálásáért. Még ha mégoly meddő módon is, de legalább megpróbálta volna szankcionálni.

?c=5941&m=425294&a=438898&r=&t=html




Az olvasás folytatása

Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

Letöltések

Könyvek a Lírától

Utazás

Hirdetés

A BALK a világban

Tíz nap legjava

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: