AMIKOR A BALK ÖSSZEDOLGOZIK: A leborult üveghegyeken túl, ahol a dugóhúzó farkú kismalac túr

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

 
Valamely apokrif legenda szerint egy szép napon az Úr úgy döntött, ellátogat az Antarktiszra megnézni, milyen állapotban van arrafele a birodalma, hogyan élnek ottanság-mostanság az ő teremtményei. Ezért hát jól felöltözött, majd útra kelt. Aki útjába került, mind hajbókolt előtte, csak a jéghegyek nem. Ridegen elnéztek valamerre a feje fölött, s még a szavait sem voltak hajlandók visszhangozni. Bezzeg, dühbe gurult ettől a példátlan pimaszságtól a mi jóságos Úristenünk. Tüstént odairányítva a trópusi szeleket, tűrhetetlen meleget hozott rájuk, majd elindult haza. Azért egyszer még megfordult, hogy megnézze, hogyan omlanak hatalmas robajjal a tengerbe azok a verhetetlennek tűnő óriások. És ekkor egy halvány mosoly suhant át az arcán, mert újfent megerősödött abban az eleinte furcsának tűnő hitében, hogy a Rombolás öröme nem különbözik nagyban a Teremtésétől. És ez valamiért megnyugtató érzéssel töltötte el.

Nos, az adriai Brač szigetén élő és alkotó Petar Hranuelli szobrász egyik sorozata mintha valami hasonló „mesebeli” kataklizmából származna, bár tagadhatatlanul szerényebb méretűből, amelyben egyesült a teremtés a rombolással. Itt olyan erők avatkoztak be, amelyek felett magának a földi alkotónak semmilyen hatalma nem volt, nincs és nem is lesz soha. Persze, csupán képletesen, de bizony szépen szólva: üveghegyek dőltek a tengerbe, mert ebben az esetben üveggé lett a jég. Hogy mekkorát káromkodhatott az üvegszobrász, vagy csak lapult ijedtében, esetleg beugrott a keresztfa alá, innen nézvést nem tudni, mindenesetre leszakadt a stelázsi.

Amennyiben ebben némi komikus elem fedezhető fel, elhihetjük, hogy az adott pillanatban mellőzhetett minden komikumot a drámai szituáció, mert a maga teljes valójában ijesztő módon megmozdult a föld, aztán többször is megismételte.

A legutóbbi, főképp Zágrábot és Petrinját sújtó rengésről beszélünk, amely elérte a rémisztő 6,2-es fokot, és a környező országokban is érezhető volt. Újpesten például a panelház hatodik emeletén halk csilingelésbe kezdtek a vitrinbeli poharak, másutt hirtelen táncra perdültek a porcelán balerinák. A mi derék szigeti szobrászunkról és művéről elmélkedő műkritikus, Fedja Gavrilović úgy írt ezzel kapcsolatban az élet múlandóságáról, hogy hát, íme: az egyik pillanatban még éljük (ha nem is épp minden esetben vígan) a kis mindennapi életünket, a másik pillanatban meg valósággal kicsúszik a talaj a lábunk alól. Hullik minden a fejünkre, újfent rádöbbentve a gondolkodó embert arra, milyen vékonyka üveglábakon áll – ha más szavakkal fogalmaz is ő – ez a mi szaros kis életünk. A sort aztán úgy folytatja, hogy az emberi élet – oh, igen! – bizonytalan és felettébb törékeny, ahogy szinte mindegyik műalkotás az értékesebbek közül. Kezdve a zágrábi archeológiai múzeumban fellelhető egyiptomi urnáktól meg a görög kerámiáktól, meg mindenfélével többfelé, bezárólag a műtermekben szétszóródó alkotásokig – mindenütt jókora kár keletkezett.

Hasonló sorsra jutottak Petar Hranuelli szobrai is, amelyeket a szobrász utóbb, remek ötletétől vezérelten ebben a megújult formában állított ki az emlékezetes, Richter-skála szerinti 6,2 gyűjtőcímmel – mondja a művészetíró, kinek ezzel összefüggésben Marcell Duchamp esete jutott eszébe, hiszen ott is belenyúlt az alakulásba jó vastagon a sors keze. Mert ugye ismert dolog, hogy az ördög – vaknak tetetve magát – Duchamp híres üveginstallációján is átmasírozott, akárha valami burleszkben, amit a művész egyébként nem talált tragikusnak. Mondván azt, hogy abban az esetben igazából ott fejeződött be a teremtés aktusa. (Került fel a pont a maga remélt helyére.) Valószínűleg ugyanígy viselkedett volna a fapofájáról híres Duchamp, ha ugyanez az átkozott pokoli kreatúra a köv. lépésben belerondít az ő elhíresült piszoárjába, amely anno akkora erővel rengette meg a művészvilágot. (A Richter-skálán természetesen aligha kimutatható módon, azonban ez ne zavarjon bennünket.)

Petar Hranuelli szobrászról, aki egyre stabilabbnak tűnő Balkon Galériánk legújabb kiállítója, róla még dióhéjban csak annyit, hogy 1975-ben született (az ugyancsak adriai) Supetaron. Jelenleg – ugye, ahogy mondtuk – Brač szigetén él, 1994-óta állít ki, több díj boldog nyertese, többek közt az egyiket, egy felvásárlásit a Vénusz, mézben c. alkotásáért kapta. Sokan írtak és írnak róla, így fent idézett/parafrazált művészetkritikus is. P. H. Művei Horvátországtól Kaliforniáig, Szerbiától Törökországig megtalálhatók mind múzeumokban, mind privát gyűjteményekben.

Internet oldala: web: www.petarhranuelli.com

(Őszinte köszönettel a segítségért Kalapis Rókusnak. A dugóhúzó farkú kismalac meg? Ő mindig itt van velünk. Nem kell külön említeni.)