Az amerikaiak kivonulása és a tálibok hatalomátvétele miatt Afganisztán komoly migrációs potenciálú országgá vált, ahonnan óvatos becslések szerint is legalább fél millió ember menekül el a következő hónapokban. Noha a menekültek jellemzően a szomszédos országokban szokták meghúzni magukat – jelen esetben főleg Pakisztánban és Iránban –, egy részük azonban biztosan Európa felé veszi az irányt. Erről az utóbbi hónapokban a török-iráni határon az illegális határátlépések számának dinamikus növekedése már érzékletes képet nyújtott.

Jönnek az afgán menekültek

Így érthető, ha az Európai Unióból olyan hangok hallatszanak, amelyek Törökország pénzügyi támogatását javasolják, erre példa az a kijelentés, amit Andrej Babiš cseh miniszterelnök a napokban a Bledi Stratégiai Fórumra (BDF) indulva tett.

Szeptember 2-án, a holland külügyminiszterrel, Sigrid Kaaggal folytatott találkozót követő sajtótájékoztatón a török külügyminiszter, Mevlüt Çavuşoğlu viszont jelezte, hogy az a korábban, a szíriaiak esetében alkalmazott politika, miszerint némi pénzért cserébe az afgánokat is Anatóliában tartanák, elfogadhatatlan.

– hangsúlyozta Çavuşoğlu.

A török külügyminiszter szavai mögött az a már régóta ismételgetett török meglátás húzódik meg, hogy pusztán pénzzel nem lehet megvenni Törökország jóindulatát: politikai gesztusokra is szükség van. A 2016-os menekültügyi nyilatkozatban az EU ígéretet tett a vízumliberalizációra (abban az esetben, ha a törökök végrehajtják a szükséges reformokat), a csatlakozás előmozdítására (mindössze egy fejezetet sikerült megnyitni azóta), illetve az 1995-ben kötött EU-Törökország vámunió modernizációjára. Ezekből gyakorlatilag semmi sem valósult meg.

Az egyedüli eredményt a pénzügyi támogatáson keresztül sikerült elérni: a szíriaiak helyzetének javítására létrehozott Menekültügyi Eszköz a maga 3+3 milliárd eurós összegével valóban segített a szíriaiak megtartásában a havi pénzügyi támogatás, iskola- és kórházfejlesztések, egészségügyi ellátás révén, viszont igen messze áll attól, hogy a megközelítőleg négymilliós szíriai közösség problémáit kezelni tudja.

A török elégedetlenségre utal Çavuşoğlunak az a kijelentései is – amely szintén ezen a sajtóértekezleten hangzott el – hogy a Törökország és az Európai Unió közötti 2016-os menekültügyi megállapodást „úgy kell frissíteni”, hogy az magában foglalja a szíriai és afgán menekültek biztonságos visszatérését a hazájukba, ami azt jelzi: a törökök komolyan gondolják, hogy nem szeretnének migránsraktárrá válni.

– mutatott rá a sajtóértekezleten a török külügyminiszter.

Az EU nem biankócsekket ad

A humanitárius és fejlesztési projekteket magában foglaló kerettel a török vezetésnek számos problémája is van, amiből leginkább az kap nyilvánosságot, hogy még mindig nem fizette ki az EU a teljes összeget. Valóban, 2021 nyaráig a hat milliárd eurós összegből még csak 4,1 milliárdot sikerült kifizetni, a fennmaradó 1,9 milliárd még a következő pár évben jut el a kedvezményezettekhez.

S itt jelenik meg a második probléma, amit Ankara már kevésbé hangsúlyoz, viszont a 2016-os tárgyalásokon érzékeny pont volt: a törökök geostratégiai helyzete ide vagy oda, bizony nem ők döntenek a pénzek felhasználásáról; az illetékes szervek mindössze véleményezési joggal rendelkeznek.

Az uniós pénzeket az EU határain belül megszokott módon különböző projektek keretében számos külföldi és török intézmény (török részről főleg minisztériumok), civil szervezetek bevonásával használják fel, az EU monitorozása mellett, ami lassúvá teszi a folyamatot, ugyanakkor kontrolt jelent arra nézve, hogy az EU ne egy szabadfelhasználású biankócsekket adjon Törökországnak.

Új válság, új nyomás

A kis-ázsiai állam tehát migrációs szempontból továbbra is kiemelt szereplő marad, amelynek stabilitása komoly befolyással bír a Balkán, Magyarország és tágabb értelemben az EU számára is. A szíriaiak „benntartása” ugyan megoldottnak tűnik (2020 tavaszán a görögök sikeresen akadályozták meg migránsok nagyarányú beáramlását országukba), az új geopolitikai válságok azonban újra és újra nyomás alá helyezhetik Törökországot, majd Görögországot és a Balkánt is.

Az afgán menekültek érkezése várhatóan folytatódik, amire Törökország már elkezdte a megfelelő óvintézkedéseket, hogy megakadályozza egy újabb nagy menekültközösség kialakulását. A török vezetés, élén az államfővel, azt kommunikálta, hogy nem kíván újabb tömegeket befogadni, egyúttal megerősítették a keleti határt, miközben nagy lendülettel folytatják az iráni határon a fal építését. A kormány hozzáállása miatt kevésbé valószínű, hogy megismétlődnének a 2015-16-os események.

Ráadásul mindezt úgy, hogy Törökország az utóbbi tíz évben komoly erőfeszítéseket tett Afganisztán fejlesztése terén, azonban a nyugati erők kivonása miatt nem csak az amerikai, hanem a török befektetett energia és pénz is veszendőbe megy.

A tálibok gyors előretörése miatt megbukott az a terv is, hogy török katonák biztosítanák a kabuli repteret, ezért a török a csapatokat hazavonták. A közeljövő komoly kérdése, hogy az afganisztáni helyzet stabilizálódása megtörténik-e, és hogy miként történik meg, és ehhez Törökország hogyan járulhat hozzá.

Az biztos, hogy ez az ankarai kormány érdeke is, ha nem kívánja tovább borzolni a saját lakosságának kedélyét az újabb menekülthullámokkal.