A cikk meghallgatása

Éppen az a bajom, hogy összeesküvés elméleteket gyártunk, miközben semmi mögöttese sincs egyiknek sem, egyikre sem tudjuk azt mondani, hogy ahá, ez volt az. Én az utóbbi pár napban ténylegesen hajlandó vagyok azt hinni, hogy az történt, ami történt: valaki megnézte a Kazimír és Karolinát valahol, talán Feketicsen, talán Csantavéren, vagy valahol, (netalán felvételről), aztán vagy félreértett valamit, vagy túlbuzgott benne a teljesítővágy, és kicsit durvábban reagálta le ezt, mint amennyit valóban megért – nyilatkozta a Tanyaszínház vasárnapi előadását követően a BALK-nak Lénárd Róbert, a darab rendezője. A következő napokban több interjút is közlünk az egyik oldalról. Megpróbáljuk a másik oldalt is megszólaltatni, bár erre nem túl sok reményt látunk, miután Pásztor István, a vajdasági magyar közélet fő mozgatórugója “elzárkózott mindennemű vádaskodástól, üzengetéstől és magyarázkodástól a sajtón keresztül”.

Régóta emlegeti

Lénárd szerint nem újkeletű dolog, hogy Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági parlament elnöke azt szeretné, hogy a színházak vezetői leülnének a Magyar Nemzeti Tanáccsal (MNT).

– Nem most kezdte el ezt feszegetni, hanem évekkel ezelőtt, tehát nem a Kazimír és Karolina kapcsán kezdődött.

Pásztor István az MNT elnökének, Hajnal Jenőnek címzett levelében azt írja, hogy Hajnal finoman fogalmazott a darabbal kapcsolatban, és ezzel megteremtette a lehetőségét, hogy lefasisztázzák, illetve összemossák az alkotói szabadságot a Tanyaszínház eszményével, az pedig nem más, mint mindenkihez szólni, a gyerekektől az idősekig.

– A Tanyaszínház mindenkori társulata az nem más, mint az az évi társulat – ami sosem volt még kétszer ugyanaz. Én azt gondolom, hogy amikor a csapat változik egyfolytában, akkor az eszmény is változik szükségszerűen. Az egyetlen dolog az eszményben, ami mindig megmarad, az nem más, mint hogy el kell vinni a színházat oda, ahova egyébként a színház nem jut el. Azt, hogy ez a színház milyen színház, azt ki dönti el?

– tette fel a kérdést Lénárd.

Pásztor levelében megjegyzi, hogy alkotói szabadság és a prasnyaság úgy jár egymással kéz a kézben, ahogyan Lénárd Róbert önmagát Ödön von Horváth-hoz hasonlíthatja, a mai Vajdaságot pedig 1933 Berlinjéhez.

–
Anélkül, hogy különösebben mea culpázni kezdenék, mert mindenki számára világos, hogy milyen lelkiállapotban voltam, amikor a válaszlevelet megírtam, a párhuzam pedig adta magát, mivel valóban betiltották a darabot. Én nem a Vajdaság és az 1933-as Berlin között vontam párhuzamot, hanem a tiltás gesztusai között. Tehát az előadások betiltása, és ezt máig vallom, nem feltétlenül a demokratikus rendszereknek a sajátja. Ettől még túlzás volt ezt a párhuzamot megvonni, mivel a nácikkal való dobálódzás nem egy átgondolt dolog, de mondjuk úgy, hogy dühös voltam, és joggal voltam dühös

– fejtette ki a “betiltott darab” rendezője.

Még nem akar emigrálni

Pásztor István felveti, hogy a különbség Ödön von Horváth és Lénárd Róbert között az, hogy Lénárdot nem üldözik, ő az Újvidéki Színházban dolgozik és a Tanyaszínház folytonos-folyamatos rendezője (ami némi túlzás, 2014-ben rendezett legutóbb a Tanyaszínházban, a szerkesztő megjegyzése), míg Ödön von Horváthot üldözték, emigrált. Adódott a kérdés, készen áll-e Lénárd arra, hogy emigráljon?

– Még nem. Még mindig nem. Szerintem ő sem (Pásztor) úgy képzelte el ezt a mondatot, hogy felszólít engem az emigrációra, én legalábbis nem így értelmeztem – volt éppen elég szemét rámöntve abban a levélben – és ez nem tűnt fel, de még mindig nem vagyok ott, hogy emigrálni fogok. Itt a még mindig a hangsúlyos.

A VMSZ elnöke szerint a nézők “elszenvedik” a Tanyaszínház előadásait.

– A Tanyaszínház közönsége évek óta, körülbelül hatodik éve eltűri, elszenvedi az előadásokat. Tudjuk jól, hogy így van, hiszen nekünk is elmesélik, amit a színészeknek is elmondanak az előadást követő vacsorák alkalmával.

Lénárdnak erről nincs tudomása.

– Én egy csodálatos próbafolyamaton vagyok túl, ami szinte konfliktusmentes volt, és én nem gondolom, hogy a színészek mást mondanak, de ezt tőlük kell megkérdezni, ám vagyok olyan viszonyban velük, hogy elmondanák nekem, ez nem egy zsarnokuralmi rendszer.

A napokban a BALK közzéteszi a színészek véleményét is.

P*na helyett p*nci

A levélben “kardinális kérdés” a csúnya szavak használata. Pásztor megjegyzi, hogy volt, aki odament hozzájuk (feltételezhetően a színészekhez) előadás közben, és megkérte őket, hogy az ocsmány szavakat, káromkodásokat “helyettesítsék már lájtosabbal”. Így a p*na helyett p*nci lett a végére.

– Hangsúlyozza ezt is, meg azt is, ahogy azt a bizonyos inkriminált hugyozást is, amit az elnök úr egyfolytában felemleget, az egy fricska, ha ezt valaki extrém prasnyaságnak nézi, én ezt a mai napig nem is értem, de nem értettem akkor sem, amikor először elolvastam. Mert ugye ott vált világossá, mert előzőleg a Hajnal elnök úrnak a leveléből nem derült ki, hogy mi a konkrétum, aztán Pásztor elnök úr leveléből kiderül, hogy az egy konkrétum.

A VMSZ elnöke szerint a Kazimír és Karolina alkotói abból csinálnak szabadságkérdést, hogy fasizmust vizionálnak, miközben az anyukák eltakarják az ötévesek szemét, a nagyszülők pedig befogják az unokák fülét?

– Mert azért ez mégsem művészet. A nézők szerint nem. És szerintünk sem

– írta Pásztor, amire Lénárd Róbert elég hevesen reagált.

-2021-ben feltenni a kérdést, hogy ez az előadás művészet-e, ez felfoghatatlan. Feszegetünk nyilván kérdéseket, esztétikai kérdéseket, valódi esztétikai kérdéseket, nem azt, hogy a “p*na” szó elhangzása a színpadon művészet-e, ezen már túl vagyunk a hatvanas évek óta. Ez esztétikailag már nem kérdés, de az sem, hogy lehet-e hugyozást mímelni a színpadon. Az esztétikai kérdés 2021-ben a színész helyzete a színpadon, a téma, amivel foglalkozunk, és hogy a dramatikus fogalmazási mód megfelelő-e arra, hogy a világról legitim módon tudjunk beszélni.

A VMSZ elnöke egy szóval sem említi azt a súlyos társadalomkritikát, amelyet az előadás több helyen is megfogalmaz a politikával általában, de az aktuális politikával szemben is.

– Én a politikai színházban hiszek. A színháznak a politikában, a polisz életében való részvétele, az ógörög színház óta létezik, át Molière-n keresztül, akit lecsuktak, több hétig börtönben ült a Tartuffe miatt, vagy gondoljunk Shakespeare, aki az egész életművével vagy kiszolgálta, de többnyire inkább nem szolgálta ki a hatalmat. Én a Macbethnél erősebb politikai darabot nem láttam. Egy olyan kérdés, hogy politizálhat-e a színház, Brecht halála után ötven évvel annyira abszurdnak hangzik, hogy nem is tudom értelmezni.

Pásztor István levelében megjegyzi, hogy olyan határokon lép túl a Tanyaszínház, ami összeegyeztethetetlen a vajdasági magyar közösség értékrendjével. Megkérdeztem Lénárd Róbertet, hogy véleménye szerint milyen értékrendről van szó?

– Én nem ismerem azt a személyt, akit úgy hívnak, hogy vajdasági magyar közösség, én nem ismerem azt a homogén közeget, amelyet így hívunk. Nyilván azért nem ismerem, mert nem létezik. Én nem tudom, hogy mi az, hogy a vajdasági magyar közönség értékrendje. A vajdasági magyar közönségnek szabad véleménynyilvánítási joga van, és ez kifejeződhet úgy, hogy feláll, és ott hagyja az előadást, de az is opció, hogy nem ad a kalapba a végén. De ezzel a lépéssel az történt, hogy ezt a bizonyos homogén tömeget védve a mi förtelmes művészetünktől tulajdonképpen azt is megfosztják tőle, aki szerette volna az előadást

– válaszolta a BALK -kérdésére Lénárd Róbert.

A vasárnapi előadás közönsége, négyszáz-ötszáz néző

A tilalmat követően a Tanyaszínház társulata a “kavillósi bázison” játssza még a héten a darabot, a Kazimír és Karolina rendezője szerint abban viszont van valami, hogy esetleg korhatárossá lehetne, vagy lehetett volna tenni 8-10 év körüli határvonallal, mert arra tényleg nem figyeltek, hogy egy három éves gyerek is megnézhesse. Lénárd megismételte: a Tanyaszínháznak az a missziója, hogy a színházat elvigye bizonyos helyekre, ezért a jelenlegi kényszerhelyzettel, hogy csak Kavillón játszák a darabot, nem teljesül ez a misszió.