Connect with us

B A Balkanac

Gutenberg és a lyuggatás művészete (lehet-e ringó csónakból pontosan lőni?)

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

170058802 201526388089794 2466784458421517158 n
sziveri janos szelherceg 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=SziveriJ%C3%A1nos%3ASz%C3%A9lherceg&t=pi
Olvasási idő: 3 perc

 
Lesz, nem lesz, lesz végül is az idén, ha nem is kutyavásár Budán, de könyvvásár Lipcsében – adta hírül a Deutsche Welle nyomán többek között a szerb sajtó. Amiért ez a dolog ezúttal kifejezetten hangsúlyt kap, annak oka a szervezők részéről kizárólag erre az eseményre készülő, szigetvilága című reprezentatív esszésorozat. Szóban forgó fekete szériában az elsüllyedt, még inkább szitává lőtt, majd felrobbantott ország területéről származó tizenöt szerző szerepel. Mindannyian vállalták a feladatot, hogy nyíltan beszéljenek a múlt nyomasztó örökségéről.

Az első írások nem is várták meg a könyvvásárt. Előzetesként – úgy látszik, nem nagyon bízva a vírushelyzet jobbra fordulásában – lehozta őket a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A bevezető szöveg szerint az egykori el nem kötelezett Jugoszlávia viszonylag szabad országnak számított, a határok nyitva voltak, az emberek utazhattak, a turistákat tárt karokkal várták. Ám a szépre festett kulisszák mögött nődögélni kezdtek a romlás virágai, és az egyre lendületesebb bomlás a legendás elnök, Josip Broz Tito halála után visszafordíthatatlanná vált. Országa igazából vele együtt ment el, mert annak szekerét csak ő tudta húzni. Mások meg utóbb nem is akarták ugyanazt megállítani a lejtőn lefelé.

A szépre festett kulisszák mögött nődögélni kezdtek a romlás virágai, és az egyre lendületesebb bomlás a legendás elnök, Josip Broz Tito halála után visszafordíthatatlanná vált. Országa igazából vele együtt ment el, mert annak szekerét csak ő tudta húzni.

Szívesebben rúgtak-taszítottak rajta, amennyit csak lehetett. – Mindannyian tudjuk, állapítja meg a felvezető textus írója, hogy aztán mi történt, de vajon tudjuk-e igazából? A kérdés másik része pedig arról szól, amire ugyancsak kívánatos lenne az egyenes válasz, hogy immár elég sok évvel a szétesés után: vajon mik az ezzel kapcsolatos érzések az utódállamok értelmiségi rétegeiben. Létezik-e valamiféle felhőtlenebb jövőkép a viharos múlt, a máig felejthetetlen vérzivatar után?

Nem utolsósorban: ezzel kapcsolatban is létezhet-e valamiféle kollektív bűntudat, vagy hasznosabb a jótékony felejtés? A totál vagy legalábbis részleges amnézia a boldog együgyűség alapján.

Az élet nem hagyja magát. Ahol csak lehet, próbál újra gyökeret verni, kidugni a kis kókadt fejecskéjét, ami biztató jelenség.

 

A mellékelt fotón egy – az egyik legnagyobb lyuggató-művészt, a német származású Gésine Hackenberget is messze lepipáló – „műalkotás” látható. Művészeink itt – szegény említett művésznővel szemben – a technika legújabb sorozatlövő eszközeit használhatták, pedantéria azért így is kellett hozzá. Bámulatos kitartás, nem csekély indulattal, ezzel szemben valószínűleg csekélyebb ésszel. Szerencsére az is látható, hogy azért az élet nem hagyja magát. Ahol csak lehet, próbál újra gyökeret verni, kidugni a kis kókadt fejecskéjét, ami biztató jelenség. Érdemes még itt röviden kitérni Hana Stojić szerkesztőnő vallomására. Stojić a mellékelt interjúban megemlíti, mennyire szíven ütötte egy-egy gondolatmenet némely szerző részéről (az összes írót, elnézést, helyszűkében nem fogjuk felsorolni), ugyanakkor kidomborítja, hogy számára mégis azok a szavak voltak a legfájóbbak, amelyeket a felkérést elutasító egyik jeles irodalmártól hallott.

– Nincs erről mit mondanom – hárított az illető. – Búskomor leszek, amikor ez jut eszembe, és kibírhatatlan szégyent érzek. Közben képtelen vagyok kiverni a fejemből egy újabb háború rémképét.

Megj. Egy írással hátrébb a zaklatás fogalma és konkrét eseménye kapcsán boncolgattuk Dragoslav Mihailović hatvannyolcas regényének motívumrendszerét. Illetve az ebből keletkezett, Mikor a tök virágzott című belgrádi előadásét, és említettük a főszereplő bokszbajnok halálos csapását. Azt, amelyiket ő a húgát megerőszakoló ellenfelére mért. Mivel a dolog nem a szorítóban történt (különben is piszkos ütés volt), a bosszú fogalmát pedig a jog nem ismeri el, hát gyorsan elszökött messzire. Nevezetesen Svédországba, ahol sikerült identitást váltania, elvennie egy svéd nőt, azonban képtelen volt elfeledni Jugoszláviát. Annyira mardosta szívét a honvágy, hogy kocsiba ült, elhajtott a határig, ott azonban felülkerekedett a józanész, visszafordult. Onnantól kezdve arról kezdett ábrándozni, hogy Jugoszláviában háború tör ki, s akkor a zűrzavarban visszamehet. – Mit gondolunk, kivárta-e? Persze, költői kérdés. mali vojnici

Végezetül más, de nem egészen. Két háborús mérföldkő közötti plakátanyagot prezentál az a belgrádi kiállítás, amely április elsejétől tekinthető meg az ottani DKC kulturális központ filmtermében. A látogatás „kiscsopis”, előre be kell jelentkezni. Valószínűleg megéri annak, aki útjába ejtheti, mert rendkívül bő anyagot kínál megtekintésre. Első lépésben az 1945 és 1970 között készült moziplakátokból, később vélhetően majd a többiből. Összességére nézve valószínűleg ezen az első túrán találkozhatunk a legtöbb partizánfilm színes ofszet reklámjával, rajtuk olyan emblematikus figurákkal, mint Ljubiša Samardžić, Bata Živojinović, Pavle Vujisić és mások. A hölgyek közül elsősorban a fiatal Milena Dravić, de például Neda Arnerić is, aki rendkívül ifjan, 1967-ben állt kamerák elé a Reggel című film forgatásán. És ha már a reggelnél tartunk, köztük találhatjuk Želimir Žilnik korai munkáit is, ugyanakkor Aleksandar Petrović boldog tollszedő cigányait, benne mások mellett a nagyot alakító, a jugó filmgyártás egyik legremekebb kocsmajelenetében brillírozó Bekim Fehmjúval. Ott töri a poharat kivérző kézzel Bekim – Olivera Vučo felejthetetlenül búgó hangjára. Ő, aki később majd egy külföldi sorozatban Odüsszeusszá válik, ám igazából a saját Ithakáját sosem találja meg. Egészen Kharón ladikjáig.
_________________________
(Photo: Pascal Guyot/AFP)

?c=5941&m=425294&a=438898&r=&t=html




B A Balkanac

Isten háta mögött (Visky András: Kitelepítés)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Visky András: Kitelepítés
Ha választhatna, András, a hét közül legifjabb testvér, akkor ő a vízen járást meg a csodálatos halfogást választaná
?c=4784&m=1603755&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 3 perc

Ha választhatna – vallja szóban forgó regényben (Jelenkor, Pécs, 2022) András, a hét közül legifjabb testvér –, akkor ő a vízen járást meg a csodálatos halfogást választaná. Mert annak látja ott a telepen a legnagyobb hasznát. Föl-alá járkálna a vízszínen, miközben nem tévesztené szem elől a parti füzesben és sűrű nádasban ólálkodó lágerlakókat, akik mind a megfelelő pillanatra várnak, hogy vízbe öljék magukat. Ő bizony visszakergetne minden öngyilkost a lágerbe. Átadná őket a papnak, hogy a szívükre beszéljen.

visky andras kitelepites
?c=4784&m=0&a=438898&r=ViskyAndr%C3%A1s%3AKitelep%C3%ADt%C3%A9s&t=pi

Ám az a gond, hogy vízen járni nem tud, halászni meg anyjuk nem engedi, nehogy belelőjék a Dunába a körlet őrei. – Hiszen a Duna erre van kitalálva, hogy ártatlan embereket lőjenek bele – inti az édesanyja, aki viszont a folyó budapesti szakaszáról tudja pontosabban azt, amit tud.

Ugyebár arról van szó dióhéjban, hogy a szerző református lelkész édesapját az ötvenhatos magyar forradalmat követően Romániában huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélik a nagyváradi bíróság messze vöröslő ítélkezői. Méghozzá a népi demokrácia ellen irányuló ellenséges tevékenysége miatt, amelyben szerintük – osztrák származású, Júlia nevű felesége mellett – gyermekei is – Ferenc (11 éves), István (10), Pál (9) Lídia (9), Máriamagdolna (6), Péter (3), nem utolsósorban már néven nevevezett András (2) – mind-mind derekasan a segítségére voltak/vannak. Ezek a kis átkozott bozgorok! Ez a gyütt-ment bagázs! Apjuké tehát a súlyos rabgolyó, a többiek sorsa pedig a kitelepítés a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe.

Abba a lírai Rekettyésbe, ha jól értjük.

Kérdés: látják-e még egymást valaha is?

Visky András: Kitelepítés

Eláruljuk, látják, azonban az még nem jelenti a történet végét. A könyv több száz oldala megrendítő, tragikus, azzal együtt gyakran tragikomikus, sőt egyenest abszurd bemutatása a történteknek. Egy szovjet mintára létrehozott és üzemeltetett romániai munkatábor mindennapjairól olvashatunk az apa nélkül maradt família küzdelmes útját követve, amely a földbe vájt gödröktől – egy elnéptelenedett ház pincéjén át – a legalább bemázolt falú barakkig terjed a kiűzetésben. A legkisebb gyermek gyakorta bájos humorú nézőpontjából ismerhetjük meg a mindenféle nemzetiséghez tartozó táborlakók színes históriáit. Illetve mindazt, amit formálódó világképében a hol erősen jelenlevő, hol valahová elkallódott, a dolgok alakulását befolyásolni képtelen, szórakozott Gondviselőről gondol ez az isteni látkörből kikerült, cseperedő kisfiú.

Visky András: Kitelepítés

Nota bene! A felcsillanó humor néhol akár Kertész Imre „sorstalan” főhősének emlékezetes megállapítását is eszünkbe juttathatja, amelyben az ifjú főhőst a haláltáborban kapott leves aggasztja legjobban: ugyanis az bosszantóan hideg. Az omnipotenciáját termékeny és hatékony módon gyakorolni képtelen, hátat fordító Úr szövegkörnyezetében megjelenő hereproblematika pedig számunkra kiváltképp azért is érdekes emebben a könyvben emitt, mert bizonyos maica Vida „hereszakértő” személyéhez és művéhez fűződik. Természetesen a vérbeli szekusok sorából, akik azt állítják szilárd meggyőződéssel, hogy ha az ő Vidájuk kezébe kerülsz, azt is bevallod, amiről álmodni se mertél. Bizonyos Aurél, aki átesett Vida kezelésén, szerb perditának nevezi a nőt, de végül is a dolog nem a hölgy szerbségére fut ki, hanem Aurél képtelen állítására, hogy román ember semmiképp sem lehet kommunista. Akkor mégis honnan az a több millió párttag? – Jó kérdés.

Visky András: Kitelepítés

– Ne aggódj, mindent megjegyzek, és megírok majd – mondja édesanyjuknak a legkisebbik gyerek, mintha a megírás a megbosszulással lenne egyenlő. A szavaiból rendre kitetszik, csakugyan mindent megtenne a szenvedő-gürcölő-aggódó Anya vigasztalásáért, akibe egész kisfiúi lényével valósággal szerelmes. Nem csoda, hogy a később tényleg megírásra kerülő mű középpontjában ez a törékeny, mégis eltökélt, a férjéhez körömszakadtáig ragaszkodó, gyermekeiért harcoló nő áll. És nem csak úgy, mint Anya, hanem maga a tetőtől-talpig Nő, akinek a kezét sokan megkérik a táborban – ez is minő abszurdum –, azonban nem hajlandó férjhez menni. Legalábbis addig nem, amíg abban reménykedhet, hogy a férje életben van. Kisfia titokban tudni véli, mikor és hogyan történhetett némely orgazmusa szeretett anyukájuknak, amelyek közül kétségtelenül messze kimagasló érdekességgel bírhat az, amelyet az egyik fejezetben a magyar–román határ tiltott átlépésének óriási izgalmában élhetett át a fiatalasszony. Midőn kénytelen volt lerogyni a mezsgyén (senki-földjén?), amíg valahogy el nem intéződött ez a hirtelen rátörő, halaszthatatlan és kényes dolog.

Okvetlenül meg kell még említeni a főszereplők között Márikát, ezt az odaadó lánykát, aki árvaként került a családhoz, hogy mindenfelé kövesse őket. Úgy tűnik, akár a halálba is. Nényu, ahogy a gyerekek becézik, rendíthetetlen abbéli elhatározásában, hogy ő bizony nem tágít, még ha kisbalták esnek is az égből, holott nem tartozik az elítéltek közé. Így aztán szabadabban járhat-kelhet, létfontosságú élelmiszereket és gyógyszereket szerezhet be azért a kevéske pénzért, amit Júlia a végtelen robotolásért kap. – A kitelepítésnek onnan még nem látszik a vége, amikor valamelyik lapról elhangzik, hogy hát nyugalom: semmi ok elkapkodniuk ezt a szabadulás dolgot, mert nekik aztán van idejük. Ha nem is a világ összes ideje.

P. S. Akkoriban, úgy tudni, még nem létezett olyan nemzetközi szerv, amely a legfelsőbb politikai szinten keresett volna bűnösöket gyermekek deportálásáért. Még ha mégoly meddő módon is, de legalább megpróbálta volna szankcionálni.

hajnal bolygo 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=IsaacAsimov%3AAHajnalbolyg%C3%B3robotjai&t=pi




Az olvasás folytatása

B A Balkanac

Kard és tollforgatás, szaporodó szigetekkel (avagy midőn a tök virágzott Japánban)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Japán szigetek és tök
A Dragoslav Mihailovićnak szentelt falfestmény szűlővárosa, Ćuprija bejáratánál (Forrás: Mondo)
tolnai otto szemeremekszerek 3 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=TolnaiOtt%C3%B3%3ASzem%C3%A9rem%C3%A9kszerek3
Olvasási idő: 4 perc

Egy régi kedves belgrádi barátunk szintúgy régi meséje szerint – ő úgy tudta, mi viszont így jegyeztük meg: – Dragoslav Mihailović szerb író egyszer valahol a nagyvilágban találkozott Nobel-díjas japán kollégájával, a szamuráj-leszármazott Óe Kenzaburóval. Valamely többnapos irodalmi rendezvényen történt ez az emlékezetes dolog. Mégpedig úgy, hogy a díszebéd helyszínére robogó kisbuszon, ahol alig hallották egymást a motor zúgásától – nem kevésbé az éhes írógyomrok egetverő korgásától –, beszédbe elegyedtek az emberi lét tünékenysége révén test és lélek lényegi mivoltáról.

Kissé egymáshoz préselődve néztek ki közben az ablakon, amelyen keresztül tündöklő szigeteket láttak a távolban, ugyanis a tenger közelében voltak, valahol. – Lám, lám, az is meglehet, hogy az akkor még jugoszláv tengerparton, tehát nem is olyan messze. Persze, melyiküknek hogy esik útjába, ám nem ez a lényeg. (Mert nehogy ez a szokásos remek fordulat kimaradjon az elbeszélésünkből: NEM EZ A LÉNYEG!)

Japán szigetek helyett Goli otok

Japán szigetek helyett Goli otok (Forrás: YouTube, screenshot)

Lényeg az, hogy Óe elárulta Draginak: ifi korában imádott filozofálni, és a maga részéről azt a Rubik-kocka gyanánt elforgatható metaforikus szerkezetet, amely embert és szigetet hasonlít egymáshoz, ő úgy képzelte el, illetve hát annak nyomán úgy találta gondolni, hogy minden ember egy sziget.

– Csak azt nem érti – mondta nevetve –, hogy van az, hogy pontosan számon tartja a japán evidencia, hány japán lélek van az országban, viszont a szigeteket… Nem sikerült kifejtenie Kenzaburónak, pontosan mire gondol, mi van itt a szigetekkel, mert megérkeztek a lakoma színhelyére, aztán az előre kifundált ülésrend szétválasztotta őket. Bizonyos idő múltával Mihailovićnak otthon, Belgrádban eszébe jutott ez az eset. Írt egy levelet Kenzaburónak, amelyben az állt, hogy igazából nem ismeri a japán szigetvilágot, abban azonban biztos, hogy ott nincs és nem is volt olyan, mint amilyen őt emitt a maga szépségével hosszan: valósággal rabul ejtette. Ehhez mellékelte a keserű személyes tapasztalatokra épített, GOLI OTOK című könyvét (valamely fordításban), majd kíváncsian várta a fejleményeket.

Japán szigetek

Vajon ki számolja meg Óe Kenzaburó helyett, hogy hányan vannak a japán szigetek? (Forrás: Internet)

Telt-múlt az idő, Kenzaburó nem válaszolt. Aztán egyszer csak megérkezett a felkelő nap országából az „illatos levélke”. Abban feltételezhetően franciául vagy angolul az állt, hogy ha volt is, esetleg van is Japánban olyan sziget, mint az a Goli, ő nem tud róla. Persze, nem annyira szubjektív idealista, hogy azt higgye, akkor nincs is, meg nem is volt soha. A dolog feltárásra vár, ő pedig a maga részéről már szorgalmazni is kezdte, miként az atomerőművek (pl. Fukusima) átvilágítását ugyancsak. Ám őszintén: nem tudja, mi lesz belőle. Egyikből sem, másikból sem. – Viszont a tök – közölte vidáman –, szépen elkezdett bimbózni Japánban, ha még nem is indult virágzásnak. De ő személyesen is öntözi nap, mint nap, hát majd kiderül.

Lehet, fejezte be viccesen, a szerb tök rövidesen legalább olyan népszerű lesz náluk, mint amilyen népszerű a japán kacsa amott. Az a pompás kacsacomb, oh, amilyet közös obedálásukon ettek. (!) Soha nem futott össze olyan finommal odahaza, gyűlik a nyál a szájában, amikor visszaemlékezik rá. Mikor lesz megint olyan fenséges élményben része, vajh? (Honyiiii! Hah-hah!)

Japán szigetek

Igazság szerint nem tudjuk, megismétlődött-e Óe Kenzaburónak az a ropogós, netán tényleg dalmát japánkacsa-comb. Volt-e rá újbóli alkalom, vagy nem? Aztán meg hol volt, hol nem volt, eljött-e az idő, amikor a balkáni tök arrafele náluk is pompásan kivirágzott? Ezt innen nem látjuk. Legalábbis nem látjuk pontosan mi, akik ezt a cikket írjuk (vállvetett munkában, ugyanabban a koponyában), azonban valamikor mi is olvastuk Mihailović KAD SU CVETALE TIKVE (Mikor virágzott a tök) c. nagysikerű regényét, amellyel a szerző sokfelé visszhangos sikert aratott. Szerte e világon, csak odahaza, szigorú pártberkekben nem, mert a mű öklöző főhőse, akinek már félig kiverték az agyát, meg az összes fogát, szóban forgó hendikep ellenére nagyon is érthetően vall arról, miért kell kimennie örökre Svédországba. Mi nem stimmel neki Jugóban. Lajstroma eléggé meggyőző és hosszú, miként a szerző listája is arról, hogy miért nem tudott soha rendesen besorolni a pártvonalba. Még ha majdnem ki is taposták a belét anno azon a mára turisztikai zarándokhellyé vált kopár szigeten, amelyen a fű sem nő rendesen, nem hogy a tök.

A tök, amely végül mégiscsak egy kényes jószág, és tkp. akkor is le lehet ütni, ha nem mászott fel virágozni a fára. Ha meg igen, akkor pedig főképp: különösebb nehézség nélkül.

Japán szigetek + Goli otok

Dragoslav Mihailović szerb író csak egy szigetet ismert igazán (Forrás: Internet, N.Skenderija)

A szerb Szolzsenyicinnek becézett Dragoslav Mihailović és Óe Kenzaburó – vélhetően anélkül, hogy tollforgató kettősük egyeztetett volna – most halt meg, tavaszba hajló márciusunkban. A két halál között annyi idő telt el cirka, mint kissé régebben egy hajóút Japánba, vagy vissza. A hírek pedig mindig is röpködtek, ennél sokkal gyorsabban. Közöttük például az, hogy a legújabb digitális technikával készült felmérések szerint Japánnak legalább dupla annyi szigete van, mint gondolták. Hogy ez pontosan miként történhetett meg, számunkra itt a végén már nem fontos. Nyilvánvaló, hogy az eddig ismeretlenség ködébe veszett szigetek közül – legalábbis a nagyobbak – feltárásra várnak.

És akkor kérdés lehet, nincs-e véletlenül pár múltból ottragadt arc, mondjuk Hirohito császár idejéből, akik még nem értesültek a változásokról, és időtlenségükben, „bezombultan” mind a mai napig szorgosan törik a követ. Vagy ha már nem törik, nehogy elfogyjon a sziget alóluk, akkor azt teszik, amit állítólag a Goli otokon tettek a rabok. Nevezetesen azt, hogy a délelőtti váltás a sziget egyik végéből cipelte a szikladarabokat át a másikba, a délutáni meg vissza. Ez már csak kellően fejlett (írói) fantázia kérdése. Mármint ez a kőtörő matuzsálem zombi-csapat, összes viselt dolgával együtt.

sziveri janos szelherceg 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=SziveriJ%C3%A1nos%3ASz%C3%A9lherceg&t=pi




Az olvasás folytatása

Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

Letöltések

Könyvek a Lírától

Utazás

Nyári feltöltődés Hajdúszoboszlón!

Hirdetés

Vámos Miklós: Visz a vonat

A BALK a világban

Tíz nap legjava

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: