A cikk meghallgatása

Oroszország példátlan módon valamennyi fekete-tengeri tengeralattjáróját kivezényelte a kikötőkből, amikor Románia és a NATO több tagállama márciusban hadgyakorlatot tartott a Fekete-tengeren. A harcias reakció csak az egyik jele annak, hogy a hat ország által körülvett tenger egyre inkább csatatérré válik: látványosan egymásnak feszülnek a gazdasági és a geopolitikai érdekek.

NATO vs. Oroszország

Moszkva már számtalanszor megerősítette, a NATO keleti irányú terjeszkedését nemzetbiztonsági fenyegetésként éli meg, s ha valahol nyomul az észak-atlanti szövetség, az éppen a Fekete-tenger és térsége. A történelem során már sok háborút látott tengeren hat állam osztozik, s ezek közül három – Törökország, Románia és Bulgária – már tagja a katonai szervezetnek, kettő – Ukrajna és Grúzia – pedig stratégiai céljának tekinti a csatlakozást. Ez pedig azt jelenti, hogy a Fekete-tenger északkeleti szegletét, valamint a nemzetközi jog szerint Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet ellenőrző Oroszország öt, többé-kevésbé ellenséges állammal néz szembe, s az utóbbi hónapok eseményei alapján arra lehet következtetni, hogy a jövőben csak komolyabbá válhat a feszültség. Már csak azért is, mert ahogy erősödik a NATO, úgy fejlesztik a térségben állomásozó orosz erőket is: modernizálták a flotta hajóit és megerősítették a lég- és partvédelmi erőket is.

Lövések is eldördültek

Bár a márciusi hadgyakorlaton nem történt incidens az orosz és a NATO-hajók között, az utóbbi években számos összetűzés helyszíne volt a Fekete-tenger. A legsúlyosabb 2018 novemberében pattant ki, amikor az orosz Fekete-tengeri Flotta megakadályozta, hogy ukrán hadihajók keljenek át a Krímet és Oroszországot elválasztó Kercsi-szoroson, azaz a Fekete-tengerről bejussanak az Azovi-tenger partján lévő ukrán flottabázisra, Mariupolba. Az incidens során lövések is eldördültek, s végül az oroszok elfoglalták az ukrán hajókat, a legénységet pedig hosszú ideig fogva tartották.

Moszkva már akkor is a NATO-t hibáztatta a konfliktusért, azt állítva, hogy az USA és európai szövetségesei bíztatták Kijevet a “provokációra”. Ami egyébként nem volt feltétlenül provokáció, hiszen a Kercsi- szoroson való áthaladás szabályait rögzítő 2003-as egyezmény értelmében a terület közös ukrán-orosz szuverenitás alá esik. A fegyveres összecsapás előtt és után is számos esetben történt meg az, hogy a NATO és az orosz hadsereg hajói, illetve repülőgépei veszélyes közelségbe kerültek egymáshoz. A “majdnem incidenseket” Moszkvában általában úgy értékelték, hogy az orosz katonák megint megmutatták: nem félnek a NATO-tól sem. A feszültségnek egyébként öngerjesztő hatása is van: ahogy szaporodnak a csetepaték, úgy kéri Románia a térségben állomásozó NATO-erők fejlesztését, ami viszont tovább növelni Moszkva aggodalmait is.

Átálltak

Az erőviszonyok ugyan megváltoztak azóta, hogy az egykori Varsói Szövetség két tagállama, Románia és Bulgária belépett a NATO-ba, az igazán komoly változást azonban az hozná, ha Ukrajna, valamint az Oroszország és Törökország közé beékelődött Grúzia is taggá válna. A két szovjet tagköztársaság felvétele már a múlt évtized derekán napirendre került, s bár a szövetség 2008 áprilisi bukaresti csúcstalálkozóján az európai országok annak ellenére nem támogatták a bővítést, hogy az USA igencsak nyomást gyakorolt rájuk, a csatlakozás, vagy legalábbis a közeledés továbbra is napirenden maradt. Talán nem véletlen, hogy Moszkva két háborúval igyekezett elérni, hogy Grúzia és Ukrajna belátható időn belül ne kerüljön be a NATO-ba. 2008-ban az orosz hadsereg segítségével függetlenné vált a Grúziához tartozó Abházia és Dél- Oszétia, 2014-ben pedig a Krímet annektálta Oroszország és egyúttal Moszkva hathatós támogatást nyújtott és nyújt ma is a két kelet-ukrajnai megyét, Luhanszkot és Donyecket részben megszállva tartó szakadároknak. Az orosz politika lényege az volt, hogy olyan tartós válsággócok alakuljanak ki a NATO-ba törekvő államok területén, amelyek miatt ellehetetlenül a bővítés.

Jól működik az elriasztás

A moszkvai politika eddig működött, és hiába sürgette a napokban is Volodimir Zelenszkij ukrán államfő hazája felvételét, amíg nem születik megoldás a kelet-ukrajnai válságra, az ország aligha léphet be a katonai szövetségbe, hiszen akkor ugrásszerűen megnőne a NATO és Oroszország közti közvetlen katonai konfliktus veszélye. Zelenszkij azzal érvelt, hogy miközben Ukrajna folyamatosan erősíti hadseregét, a kelet-ukrajnai válságot csak úgy lehet véglegesen megoldani, ha a NATO beengedi tagjai közé a volt szovjet tagköztársaságot. Zelenszkij egyelőre nem a teljesjogú tagságra gondol, hanem arra számít, hogy Kijevet beveszik a Tagsági Akcióprogramba (MAP).

Gáz, gáz, gáz

Miközben a Fekete-tengeren több hatalom érdekei ütköznek – Oroszország és a NATO mellett fontos játékos a NATO-tagként is néha különutas politikát folytató Törökország – a térség az energiahordozók szempontjából is fontos szerepet játszik. A hatalmas vízfelület alatt jelentős mennyiségű földgáz rejtőzik – becslések szerint az ukrán és ex-ukrán területi vizek több mint kétezer milliárd köbmétert rejtenek, s a többi partmenti ország tartalékai is százmilliárd köbméterekben mérhetők. A lelőhelyek jó része a parttól távoli helyeken található, így borítékolhatóak a viták – a pontos tengeri határok egy részét még ki sem jelölték – s az is biztosra vehető, hogy lesznek viták Kijev és Moszkva között is a lelőhelyek hovatartozásáról.
__________________________
Forrás: Twitter, internet