Connect with us

Bűnügy

SZERB RENDŐRSÉGI VEZETŐ: Merényletet terveztek az államfő ellen

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

PUSIC
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 1 perc


Merényletet terveztek Aleksandar Vucic szerb államfő ellen január végén, ezért az államalapító, Stefan Nemanja (Nemanja István) szobrának január 27-i ünnepélyes leleplezésekor a rendőrség különleges egységének több mint 850 tagja biztosította a védelmét – jelentette ki Bogdan Pušić, a bűnügyi rendőrség igazgatóságának vezetője a szerb sajtó hétfői beszámolói szerint.

A rendőrségi vezető arról is beszélt, hogy a merényletet a megszerzett információk szerint azok a bűnözői csoportok tervelték ki, amelyek tagjait az utóbbi napokban a rendőrség letartóztatta.

Az üggyel összefüggésben február 4-én a belgrádi rendőrség tizenhét embert fogott el, akit szervezett bűnözéssel, gyilkossággal, rablással, zsarolással és drogkereskedelemmel gyanúsítanak. A bűnözői csoport a Partizan labdarúgó klub szurkolói csapatát használta fedőszervezetként.

A szervezet vezetője, Velja Belivuk a feltételezések szerint a rivális Crvena Zvezda futballcsapatának egy tagját, valamint a Pink Panter bűnbanda egykori vezetőjét, Milan Ljepoját is meggyilkolta.

Aleksandar Vučić először 2014-ben, miniszterelnökké választásakor hirdetett harcot a szervezett bűnözés ellen, azóta több bűnözői csoportot is felszámoltak a hatóságok. A legutóbb tavaly október 20-i beszédében tért ki arra, hogy Szerbia nem kerülhet bűnözők kezébe, és az állam nem engedheti meg, hogy bűnözői csoportok irányítsák.

Vučić ellen a rendőrségi beszámolók szerint már 2016 októberében is merényletet terveztek. Az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő politikus szüleinek háza közelében találtak fegyvereket, amelyekkel állítólag merényletet terveztek, ám a nyomozás végül letartóztatások nélkül zárult.

Az utóbbi néhány hónapban több alvilági leszámolás is történt a szerb fővárosban, de a bűnözői csoportok vezetői mindeddig szökésben vannak.

Az ügy élénk érdeklődést váltott ki Szerbiában és a régióban, mert az országban volt már példa arra, hogy egy vezető politikus merénylet áldozata lett: 2003-ban Zoran Đinđić akkori miniszterelnököt a szerbiai kormánypalota hátsó udvarából nyíló bejárata előtt lőtték le, egy 180 méterre lévő épületből, amikor éppen kiszállt az autójából.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Szerbia

SZERB LELEMÉNY: A kutyára tette a lábbilincset, ő meg a városban flangált

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

lábbilincs nélkül szabadlábon
HATÁRTALAN LELEMÉNYESSÉG: A háziőrizetben lévő kutyuska (Forrás: Blic)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 1 perc

Levette a lábára szerelt jeladó készüléket, vagyis az elektromos lábbilincset az a szerbiai férfi, akit a bíróság egyéves háziőrizetre ítélt, mert megverte Zoran Lilić volt kisjugoszláv bábelnök fiát. Zoran Lilić az 1994 és 1997 közötti időszakban volt a Kis- Jugoszlávia elnöke, de túl sok köze nem volt a saját munkájához, mert az országot a háborús bűnök elkövetésével megvádolt Slobodan Milošević irányította.

Lábbilincs nélkül szabadon

A szerbiai rendőrség annak gyanújával vette őrizetbe Dejan Vuksanovićot (29), hogy akadályozta az ítélet végrehajtását, valamint megsemmisítése, illetve megrongálta mások tulajdonát, és ezáltal újabb bűncselekményeket követett el.

Az 12 hónapos háziőrizetre vonatkozó ítéletet október végén mondta ki egy belgrádi bíróság, miután vádalkut kötött Vuksanovićtyal, aki beismerte bűnösségét, és ennek értelmében a büntetésvégrehajtás elektromos jeladót szerelt a lábára.

kutya labbilincs

Forrás: Privát archívum

A belgrádi Blic hírportál/napilap beszámolója szerint az elítélt férfi azonban eltávolította a lábáról az elektronikus bilincset, amelyet a lakásban tartott kutyájának nyakába tett, ő pedig a városban flangált.

A két újabb bűncselekmény elkövetése miatt Vuksanovićot a napokban hallgatja meg az illetékes ügyészség, az előzetes eljárási bíró és a büntetésvégrehajtási igazgatóság biztosa pedig arról dönt, hogy a házi őrizetet rendes börtönre változtatja-e.

Vuksanović egy másik férfival közösen októberben bántalmazta a volt kisjugoszláv államfő fiát, amit egy térfigyelő kamera rögzített.

A másik férfi, Aleksandar Relić ellen elfogatási parancs van érvényben, miután egy sokkal súlyosabb bűncselekmény miatt is keresik.

Relić 2019 első napján, egy újévi ünnepséget követően kialakult vita során közvetlen közelről fejbe lőtt egy férfit a Duna partján, a Paradicsom-sziget közelében, és ugyanazzal a golyóval a barátnőjét is megsebesítette.

A gyilkosság miatt első fokon 8 év és 10 hónap börtönt kapott, a fellebbviteli bíróság azonban megsemmisítette az ítéletet a büntetőeljárási rendelkezések jelentős megsértése miatt, az ítélet szövege állítólag ugyanis érthetetlen, és ellentétes az indoklásban foglaltakkal.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava