Térkép Igor Vasiljev labirintusaihoz

Belgrád legnagyobb városi községe Palilula, amely magyarul Pipagyújtót jelent. A neve a 19. század kezdetéről származik, amikor még különálló rész volt. A krónika úgy tudja, hogy Miloš fejedelem betiltotta a pipázgatást Belgrád szűk utcáin a számtalan tűzeset miatt, s a dohányosokat kiűzte a sáncon kívülre, így lett az idő prizmáján át homályosnak tűnő kis territóriumból dohányzásra kijelölt hely. A mai Palilulát hosszan átszelő, közép tájt kissé megtörő utcát Igor Vasiljevről nevezték el, és egyebek mellett itt található az Eurokolor festékbolt. Utóbbinak szempontunkból nincs különösebb jelentősége, csupán a távoli “rímelés” kedvéért említjük, mert Vasiljev festő volt, akiről viszont megéri többet tudni. Fontos mindenképp, hogy orosz emigráns szülők gyermekeként látott napvilágot 1928-ban a szerb fővárosban. Szülei képzőművészek voltak, akik egy festőtanfolyamon futottak össze, ott szerelmesedtek egymásba.

Az alma itt sem esett messze a fájától, ecset a palettájától: a csemete már korai éveiben élénk érdeklődést mutatott a festészet iránt amellett, hogy imádta a nyaktörő játékokat. Szeretett magasra mászni, folyókat átúszni, miegymás. Korabeli leírások szerint Igor rendkívül szép volt, akár egy angyal, hajmeresztő cselekedetei ellenére nemes lelkű, mindemellett volt benne valami ördögi. Életrajzírói szeretik aláhúzni az egyszerű, ám annál érzékletesebb megfogalmazás szerint: a Pokol és a Paradicsom ütközését benne.

A második világháború alatt hercegünk feketézett a piacon. A háború után segített apjának a kisiparilag családi fényképeket kiszínezgető műhelyében. Igazából azonban nagyon bosszantotta ez a munka. Így volt ez mindaddig, amíg fel nem fedezte a szóban forgó giccsvilágban rejlő fantasztikus lehetőségeket. Ennek nyomán elkezdte erősen karikaturisztikus vonásokkal lefesteni a fotográfiákon látható arcokat. ’48-ban felvették a képzőművészeti akadémiára, azonban ahelyett, hogy ekkor lehiggadt volna, valóságos lázadóvá vált abban az újonnan alakult kommunista rendszerben, amelyik hát nem nagyon szerette az ilyesmit.

Elképzelései mindenképp ütköztek a szocreállal, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az absztrakttal is, amit visszataszítónak talált. A szürrealizmus vonzotta jobban. Ekkor burjánzó növényzetet, rikító virágokat rajzol, tájképeket fest, több ízben is vászonra viszi Krisztus keresztre feszítését, de leginkább önarcképeket alkot. Megalkuvásra képtelen természete miatt ő az egyetlen, aki elégtelen osztályzatot kap az osztálytársak közül, ezért aztán bevágja maga mögött az iskola ajtaját úgy, hogy kiesik a kilincs. Az akadémiai megrázkódtatást követően kilép a művészet többé-kevésbé biztonságos keretei közül, és pár barátjával együtt meggondolatlan cselekedetre szánja rá magát: tervet sző Josip Broz Tito likvidálására. Egyik haverja azonban félelmében feljelenti. Ennek nyomán Vasiljevet lefogják, bekísérik a rendőrségre, ahol kegyetlenül megverik, rövidesen azonban elengedik, mivel az egész “összeesküvést” nem tartják komolynak. De pár évre rá ismét letartóztatják, majd három év börtönre ítélik. Azzal a konkrét váddal, hogy ellenséges röpiratokat terjesztett, s hogy tagja lett az aláaknázó tevékenységet folytató Jugoszláv Demokrata Ifjúság szervezetének.

Vasiljev a Zabela büntetés-végrehajtó intézetbe került, ahol úgy tartotta magában a lelket, hogy arcképeket készített a rabtársakról, meg rajzolt mindenfélére. Száznál is több ilyen műve született, ezeknek azonban később nyomuk veszett. Idő előtti szabadulásában, úgy tudni, fontos szerepet játszott Tito egyik legrangosabb akkori bizalmasa, Moša Pijade, aki maga is vonzódott a festészethez. 1952-ben Vasiljev művészettörténetre iratkozott. Közben megállás nélkül festett, rajzolt. Olyan jól dolgozott, hogy első kiállítása után ő lett a legfiatalabb tagja a szerb képzőművészek egyesületének. Ugyanakkor Zágrábban is nagy sikert ér el a Fényképésznél c. sorozatával. Sajnos 1954 áprilisa nagyon rossz tréfát tartogatott számára.

Társaival Igor Vasiljev kirándulni indult a dél-szerbiai Ravanica kolostorba, útközben azonban eltűnt a vonatból. Két nap elmúltával találták meg az egyik vasúti híd alatti folyócskában, a sekély víz tavirózsái között. Haláláról mind a mai napig különféle találgatások szólnak. Mostanság divatos urbánus legendák születnek, titokzatos mesék szövődnek, amelyek az ő korai vesztét összefüggésbe hozzák antikommunista érzelmeivel, viszont az igazság az, hogy a szülei is, akik a keresésére indulván megtalálták, végül nem emelték szavukat a hivatalos megállapítás ellen. Eszerint Igor Vasiljev kimászott a vagon tetejére, majd úgy lelte halálát, hogy a híd felső vaskonstrukciója lesodorta. Végzetes lépéshibaként ebben a folytonos haláltáncban.

Igor Vasiljev hagyatéka mintegy négyszáz festményből áll, meg sok-sok rajzból. Ismerői osztják a véleményt, hogy egy kétségkívül hiperérzékeny alkotóról van szó, aki olyan más szobákra nyíló ajtókat talált meg, amelyek úgy általában láthatatlanok voltak az ő életében, mert elfedte azokat a hivatalos kurzus paravánja. Vasiljev izgalmas életét és művét hivatott összefogottan bemutatni az az egész estét betöltő, Igor Vasiljev labirintusai című, újabb keletű szerb dokumentumfilm, amelynek szerzői Andrija Dimitrijević és Miroslav Bata- Petrović, és amelynek forgatókönyvét Sanja Domazet- Daničić írta. Ha minden igaz, nem viszi el a vírus, ezt a művet a Szolnokon október 13-án induló Alexandre Trauner ART/FILM Festival versenyprogramjában is be fogják mutatni.