Connect with us

Macedónia

ELŐÁLLÍTÁSOK MACEDÓNIÁBAN: Bevitték Nikola Gruevszki több egykori munkatársát

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

macedon miniszterek
A cikk meghallgatása

Egy nappal Nikola Gruevszki kiadatásának budapesti elutasítását követően Észak- Macedóniában előállították a volt macedón miniszterelnök több munkatársát. A szkopjei vezetés minden bizonnyal ezzel válaszolt arra, hogy Gruevszki végképp megúszhatja az újabb bírósági eljárásokat a ma már Észak- Macedóniában nevezett balkáni országban.

Mile Janakijevszki volt macedón közlekedési minisztert hivatali visszaéléssel vádolják. Rajta kívül bevitték még többek között Dimitar Dimovszkit és Dejan Mitevszkit is, akik a jelenleg ellenzéki VMRO- DPMNE (Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért) nevű szervezet, vagyis Nikola Gruevszki (volt) pártjának tagjai.

Bűnvádi feljelentés

Janakijevszki ellen bűnvádi feljelentést tettek, mert állami tulajdonban lévő építési területek kisajátításáról négy szerződést írt alá. Észak-macedóniai médiajelentések szerint az ügyészség kéri, hogy rendeljék el minden megvádolt személy fogva tartását. Ez kilenc személy esetében meg is történt, őket harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték.

Az ügyészség azt is szeretné elérni, hogy a hatóságok tegyenek lépéseket a vagyoni károk és a jogi eljárások költségeinek megtérítésére, aminek értéke mintegy 120 millió macedón dénár, vagyis 630 millió forint.

Visszajáró vendég

Mile Janakijevszkit nem most állították először elő. Már februárban is indítottak bűnvádi eljárást ellene, Akkor Szpiro Risztovszki volt oktatási és tudományos miniszterrel együtt azzal vádolták meg, hogy

-terrorista tevékenységével veszélyeztette Macedónia alkotmányos rendjét,

és 2017 április 27-én támadást intézett a Sobranje, vagyis a macedón parlament épülete ellen.

sobranje skoplje

Áprilisi sajtójelentések szerint a két minisztert fizikailag is bántalmazták a szkopjei Šutka börtönben, majd elrendelték harminc napos fogvatartásukat.

Hrisztian Mickovszki, a VMRO- DPMNE elnöke a Facebookon közzétett reagálásában megjegyezte, hogy a “jelenlegi kormányzat törbe csalta Macedóniát”, és ártatlan embereket vádolt meg. Mickovszki szerint a most előállított ellenzéki politikusok a kormányzat célpontjáva váltak. Az ellenzéki vezető hozzátette, hogy végső vereséget fognak mérni a zsarnokra, aki térden állva fog könyörögni.

Mickovszki úgy vélte, hogy továbbra is azok a leggyengébbek, akik a legutóbbi választások óta azt hiszik, hogy éppenséggel ők a legerősebbek. (BALK)

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava