Horvátország
Pamela Anderson a horvát zöldeket támogatja

Ma már nem létezik a világon egyetlen választás sem, amelybe valaki ne avatkozna be kívülről. Donalt Trumpon politikai ellenfelei megpróbálták elverni a port az állítólagos orosz befolyás miatt, miközben ma már annak vagyunk szemtanúi, hogy a globális informatikai forradalomnak köszönhetően bárki beleszólhat az uniós választásokba, így például a világ legismertebb nyuszilánya is.
Pamela Anderson élénk közéleti szerepet vállal, általában a baloldalon lép színre, és ott is a zöld mozgalmak mellett bont zászlót. Bekapcsolódott az AIDS elleni harcba, a kannabisz legalizálásának szószólója és felemelte a szavát az állatok jogaiért is. A Baywatch egykori sztárja 2016-ban például azzal dühítette fel a franciákat, hogy a francia nemzetgyűlésben követelte a libamáj betiltását.
A kanadai származású modell és színésznő most az uniós választásokba szólt bele. Pamela Anderson a kampányban a 2016-ban alakult DiEM25 (Democracy in Europe Movement 2025) mozgalom mellett tette le a garast. A DiEM25 az európai intézményrendszer teljes reformját tűzte ki célul, a jelszava pedig a következő: “Az EU demokratikussá válik, vagy szétesik”.

Ezért nem véletlen, hogy a planetáris sikert elért szőke strandőr a Twitteren nyilvános támogatásáról biztosította a horvát “Možemo!” (fordításban: képesek vagyunk rá) baloldali zöld mozgalmat. Pamela Anderson a horvátországi Novosti nevű újságnak úgy nyilatkozott: szerencsésnek érzi magát, hogy politikai állásfoglalása kisebbfajta politikai vihart okozott Horvátországban.
“Lehet, hogy Horvátországnak politikai viharra van szüksége, ha szeretné megállítani az országot ezrével elhagyó emberek áradatát, akik azért mennek el, mert nem működik a gazdaság” – mondta Pamela Anderson. A szőke strandőr szerint Horvátországban azért is szükség van politikai viharra, hogy az ország képes legyen megküzdeni azzal a helyzettel, amit két-három évtizeden belül a klimatikus változások elől menekülő emberek idéznek elő.
– Azt üzenem Horvátországnak, hogy figyeljen oda az új mozgalmakra, támogassa a sztrájkoló fiatalokat, lépjen ki a nacionalista múltjából és térjen vissza a jövőbe.
A Baywatch sztárja nemcsak a balos zöldek, hanem Julian Assange barátja is, és úgy véli, hogy Ecuador eladta a Wikileaks alapítóját, hogy megállapodást köthessen a Nemzetközi Valutaalappal, és ezt a “dealt” nem Oroszország, hanem éppenséggel az Egyesült Államok erőszakolta ki. Pamela Anderson síkraszáll a fegyvereladások leállítása mellett is, mert a fegyverek újabb háborúkat idéznek elő, azok pedig újabb menekülteket “termelnek ki”.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében