Alacsony részvétellel mentek szavazni az emberek Bulgáriában november 14-én vasárnap: a szavazóknak csak 40 százaléka járult az urnákhoz. Bár sokan az országban elharapózó koronavírusjárvány miatt maradhattak...
Nem bombasztikus meglepetés az újonnan alakult Kiril Petkov és Aszen Vaszilev pártjának győzelme a tegnapi választásokon, hiszen már a közvéleménykutatások is mutatták, hogy a „Folytatjuk a...
Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke kijelentette, hogy a szocialisták ismételten Aleksandar Vučićot támogatják, ha indul a következő elnökválasztáson. A szocialista vezető azt sem...
Míg a balkáni ország egyre súlyosabb egészségügyi válságba süllyed a koronavírus járvány legújabb hulláma miatt – olyannyira, hogy az Európai Unióhoz kellett segítségért fordulnia –, addig...
November 14-én Bulgáriában egyszerre tartanak államfői és parlamenti választásokat. Eddig úgy tűnt, hogy az utóbbi lesz az izgalmasabb, a tét ugyanis az: hogy harmadik nekifutásra sikerül-e...
A kiegyezés egy nappal azt követően történt, hogy a Szabadság és Igazságosság Pártja, az Együtt Szerbiáért Mozgalom, a Szabad Polgárok Mozgalma és a Demokrata Párt kivonult...
A lassan bohózatba illő bolgár kormányalakítási próbálkozások folytatódnak, a legnagyobb frakcióval rendelkező párt, a Van Ilyen Nép (ITN) augusztus 10-én, majd a Bojko Boriszov vezette volt...
Több mint 6,7 millió választó járulhatott július 11-én az urnákhoz Bulgáriában. A választási törvény értelmében Bulgária 31 választási körzetből áll lakosságszám arányosan (a legnagyobb 16, a...
A július 11-i előrehozott parlamenti választások hivatalos eredményei még ugyan váratnak magukra, ahhoz viszont már nem fér kétség, hogy ismételten patthelyzet alakult ki, a nem...
Az első adatok arra utalnak, hogy többen vesznek részt az előrehozott bulgáriai választásokon, mint az április 4-i megmérettetésen. A választásokat azért kellett megismételni, mert áprilisban...
Az április 25-i parlamenti választásokon vesztes Albán Demokrata Párt vasárnap, június 13-án pártelnököt választott. A pártnak a 2,8 millió lakosú Albániában 75 ezer tagja van,...
A bulgáriai török párt, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (bolgárul: Dvizsenieza Pravai Szvobodi, DPS) vezetése június 5-én Törökországba látogatott, ahol Recep Tayyip Erdoğan államfő...
Horvátországban ma, pénteken volt a választási kampány utolsó napja, éjféltől ugyanis vasárnap 19 óráig érvénybe lép a választási csend. A szavazópolgárok vasárnap járulnak az urnákhoz,...
Miután a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) visszautasította a kormányalakítás lehetőségét, Rumen Radev államfő bejelentette, hogy előrehozott választásokat fognak tartani július 11-én. Pedig csak egy hónappal...
Albániában április 25-én, vasárnap parlamenti választásokat tartottak, ahol a már 8 éve kormányzó Szocialista Párt (SP) nyert a szavazatok 48,68%-ának megszerzésével, így már a harmadik ciklusban...
A balkáni abszurd újabb csúcsot döntött! Általában úgy szokás, hogy egy szuverén országnak egyetlen miniszterelnöke van, és ezáltal egy miniszterelnök szavaz a parlamenti választásokon. Albániának sincs...
Albánia ma járul az urnához, hogy megválassza az új parlamenti képviselőket. Egyes vélemények szerint az utóbbi 25 év legnagyobb súllyal bíró választása a mai. A Szocialista...
Görögország a napokban enyhítette a határbelépésre vonatkozó járványügyi intézkedéseket, és lehetővé tette a beutazást az Európai Unióból, a schengeni térségből, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Arab...
Délután fél három körül egy férfi lépett be a tiranai Dine Hoxha mecsetbe, ahol eddig még tisztázatlan körülmények között késsel, válogatás nélkül megsebesített 5 muszlim hívőt....