A belgrádi politikai légkör egyre feszültebbé válik: a hatalom napról napra keményebb eszközökkel igyekszik megfélemlíteni a tiltakozó fiatalokat és polgárokat. A Belgrádi Egyetem Mezőgazdasági Karának hallgatói...
Románia történetének egyik legvitatottabb választása zajlott le 2024 végén: a függetlenként induló, oroszbarátsággal vádolt Călin Georgescu győzött az elnökválasztás első fordulójában, másodikként pedig a rendszerkritikus Elena...
Koszovó parlamentje hónapok óta képtelen teljesen megalakulni: bár Dimal Bashát a Vetëvendosje Mozgalom képviselőjét 73 szavazattal házelnökké választották, a szerb közösségnek járó alelnöki hely betöltése ismét...
Nyolc év után először élt az abolíció eszközével Aleksandar Vučić szerb államfő, amikor tizenhárom újvidéki tüntetőt mentesített a büntetőeljárás alól. Kegyelemből azonban gyorsan pártközeli erőszaktevőknek is...
Aleksandar Vučić 2027 májusában befejezi második elnöki ciklusát, és ezzel elveszíti a jogot, hogy saját politikai érdekei szerint időzítse a parlamenti választásokat. Előtte azonban kiírhat még...
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke népszavazással reagálna a Központi Választási Bizottság döntésére, amely megvonta tőle a mandátumát. Azt állítja, hogy nem térdel le, nem...
Milorad Dodik, akit jogerősen elítéltek a boszniai állami intézmények (és a boszniai főmegbízott) döntéseinek szándékos megsértéséért, továbbra is a boszniai szerb Független Szociáldemokraták Szövetsége élén marad....
Az újvidéki tragédiát követően az ellenzék megpróbál új lendületet venni Szerbiában: ahol utcai tiltakozásokra szólítanak fel. Közben több politikai és civil szereplő ült asztalhoz, hogy közösen...
Aleksandar Vučić szerb elnök a Nemzetbiztonsági Tanács ülése után tartott rendkívüli sajtótájékoztatón nemcsak a belpolitikai válságra reagált, hanem önmagát is történelmi szerepbe helyezte: Slobodan Miloševićhez igazítva...
Ha most tartanák a választásokat Szerbiában, a Szerb Haladó Párt elveszítené parlamenti többségét, a kormányt pedig a diáktüntetésekből kinövő politikai erők alakítanák – derül ki egy...
Moszkva szerint a helyzet irányíthatatlanná válhat Szerbiában, miközben Vučić tisztában van azzal, hogy amerikai és európai irányítói feláldozható tárgyként bármikor leselejtezhetik, miután elvégezte a feladatát -...
A Pionír park közelében lévő Sándor király sugárúton - nem Vučićról nevezték el - a legintenzívebb összecsapások a csendőrség megjelenését követően történtek. A szombat esti belgrádi...
A nyílt levél szerint a lemondás nem politikai, hanem erkölcsi természetű: az aláírók úgy vélik, Vučić felelősséggel tartozik a szerb állampolgárok és az ország jövője iránt....
A Freedom House 2024-es jelentése szerint Szerbia az elmúlt tíz év legnagyobb visszaesését könyvelte el. Ez főként a 2023-as decemberi választások miatt történt, amelyeket tisztességtelen körülmények...
Újvidéken az esti órákban kivonult a csendőrség az Szerb Haladó Párt székháza elé, miután a tüntetők tojással dobálták meg az irodát
A román Alkotmánybíróság bejelentette, hogy május 18-án, vasárnap megrendezik az elnökválasztás második fordulóját George-Nicolae Simion és Nicușor-Daniel Dan részvételével. Hivatalosan elkezdődött a második forduló kampánya, amely...
A pravoszláv templom környékén több tucat helyi lakos gyűlt össze Vučević jelenléte ellen tiltakozva. Az egyházi szertartáson Vučević a rendezvény keresztapjaként (kum) vett részt, miközben a...
A szerbiai egyetemisták rendkívül parlamenti választásokat követelnek, felvetődik azonban a kérdés, hogy a parlamenti választások mellett miért nem kerül szóba más választások kiírása is. Egyes független...
A párt elnöke, egyben az ország miniszterelnöke, Marcel Ciolacu, a választási vereséget követően délután saját lemondását helyezte kilátásba, mind a kormányfői, mind a pártvezetői pozícióból, az...