Connect with us

Szerbia

Huszonöt akadémikus követeli Aleksandar Vučić lemondását

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A nyílt levél szerint a lemondás nem politikai, hanem erkölcsi természetű: az aláírók úgy vélik, Vučić felelősséggel tartozik a szerb állampolgárok és az ország jövője iránt. „Egyetlen személy sem sodorhatja veszélybe az állam demokratikus rendjét saját hatalmi érdekei miatt” – közölték az aláírók

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Huszonöt szerb akadémikus a továbbiakban nem szívesen cseresznyézne egy tálból a szerb elnökkel
Huszonöt szerb akadémikus a továbbiakban nem szívesen cseresznyézne egy tálból a szerb elnökkel (Forrás: Internet)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) 25 tagja nyílt levélben követelte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök lemondását. Az aláíró akadémikusok azzal vádolják az elnököt, hogy rendszerszinten rombolja le az ország demokratikus intézményeit, aláássa a jogállamiságot, elnyomja a sajtószabadságot, valamint központosítja a hatalmat, ezzel veszélybe sodorva a társadalom alapvető értékeit.

Súlyos vádakkal illették az elnököt

A közleményben a tudósok és művészek rávilágítanak a legfontosabb problémákra: az állami források politikai célokra történő felhasználására, a választási folyamatok manipulálására, a bíróságok függetlenségének megsértésére, a közszolgálati média propagandacélú működtetésére, valamint az ország eladósodásának súlyos mértékére. Mindez közéleti vita vagy parlamenti ellenőrzés nélkül történik.


A SANU tagjai különösen aggasztónak tartják a kormány által elhallgatott korrupciós ügyeket és bűnügyi cselekményeket, az átláthatóság teljes hiányát a közintézmények működésében, valamint az oktatás, egészségügy, tudomány, kultúra és művészet terén tapasztalható hanyatlást.

A nyílt levél szerint a lemondás nem politikai, hanem erkölcsi természetű: az aláírók úgy vélik, Vučić felelősséggel tartozik a szerb állampolgárok és az ország jövője iránt. „Egyetlen személy sem sodorhatja veszélybe az állam demokratikus rendjét saját hatalmi érdekei miatt” – közölték az aláírók.

A SANU tagjai úgy látják, hogy a mélyülő intézményi válság és társadalmi megosztottság közepette az elnök lemondása az egyetlen lehetőség arra, hogy valódi párbeszéd induljon, megkezdődjön az intézmények újjáépítése, és helyreálljon az állampolgárok bizalma a közhatalomban.

A SANU-nak 135 tagja van (99 rendes, 36 levelező tag), a nyilatkozatot aláíró 25 akadémikus a következő: Dušan Teodorović, Slobodan Vukosavić, Miodrag Tabački, Radomir Saičić, Antun Balaž, Vladimir Kostić, Fedor Mesinger, Mrđan Bajić, Vladan Devedžić, Gojko Subotić, Velimir Radmilović, Milan Damnjanović, Željko Tomanović, Dražen Zimonjić, Vladimir Srdić, Željko Šljivančanin, Zoran Radović, Milica Stevanović, Bogdan Šolaja, Milan Stojanović, Časlav Brukner, Dušan Otašević, Zoran Paunović, Zoran Petrović és Slobodan Milosavljević.

Már márciusban is támogatták a diákokat

A március 15-i diáktüntetés előtt a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia több testülete is nyilvánosan kiállt az egyetemi hallgatók jogai és törekvései mellett.

A SANU Végrehajtó Bizottsága akkor kiadott hivatalos közleményében határozottan támogatta a diáktüntetéseket, egyúttal pedig elítélte azokat a fenyegetéseket és fizikai támadásokat, amelyek a tiltakozó diákokat érték (a kormányzat részéről).

A közlemény hangsúlyozta, hogy az egyetemi hallgatóknak, akárcsak az ország többi lakosának, természetes és törvényes joguk, hogy kiálljanak a jövőjükért, egy jobban működő államért és egy igazságosabb társadalomért.

A Végrehajtó Bizottság külön kiemelte, hogy a diákok tiltakozása békés módon, méltósággal és az akadémiai értékekhez méltó civilizált formában zajlott, amit a testület teljes mértékben támogatott.

A SANU Végrehajtó Bizottsága egyúttal felhívással fordult a közéleti és politikai szereplőkhöz, hogy tartózkodjanak minden olyan lépéstől, amely aláásná a diáktüntetések békés jellegét, és biztosítsák a fiatalok számára a szabad véleménynyilvánítás feltételeit.

Arról akkor még nem volt/lehetett szó, hogy esetleg ne nácizzák le őket.

Márciusban a diáktüntetésekkel kapcsolatos támogatását kifejezte az Akadémiai Felsőoktatási Bizottság is, amely közleményében felszólította az összes társadalmi és politikai szereplőt, hogy hagyjanak fel a tények elferdítésével, a feszültségkeltő és fenyegető retorikával, valamint biztosítsák a hallgatók számára a békés, méltóságteljes és demokratikus véleménynyilvánítást.

A SANU társadalomtudományi osztálya szintén csatlakozott a támogatókhoz, és elítélte a diákokat ért fenyegetéseket és fizikai támadásokat. Az osztály március 11-én tartott ülésén megerősítette, hogy egyetért a kisebbség- és emberi jogi kérdésekkel foglalkozó SANU-bizottság álláspontjával, amely már korábban is reagált az aktuális politikai és társadalmi folyamatokra.

A SANU több bizottsága márciusban tehát egységesen támogatta a diáktársadalom erőfeszítéseit a demokratikus és társadalmilag igazságosabb jövő érdekében, mindez pedig azt jelzi, hogy a huszonöt akadémikus mostani kiállása a márciusi állásfoglalások logikus folytatása, folytatódása.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap