Kormányalakítási megbízást kapott a volt koszovói miniszterelnök

Vjosa Osmani koszovói elnök szombaton (október 11-én) aláírta azt a rendeletet, amellyel Albin Kurtit bízta meg a kormány megalakításával. A kormányalakitást az teszi lehetővé, hogy a koszovói parlament megválasztotta szerb származású alelnökét, a tisztséget a „jó szerbnek” számító Nenad Rašić kapta, ami elvben feloldotta a jogi-politikai patthelyzetet.

Rašićot a belgrádi kormány „koszovói falovának” számító Szerb Lista tiltakozása ellenére választotta meg az albán többség. Az, hogy a Szerb Lista bojkottálja és elutasítja Rašićot, nem egy szimpla parlamenti konfliktus, hanem a koszovói szerb közösség feletti befolyásért folytatott harc újabb fejezete.

Belgrád szemében Rašić nem a „nemzeti vonalat” képviseli, és éppen ezért vált elfogadhatóvá Pristina számára, miközben Szerbia elutasít minden kapcsolatot vele.

Mindez azt jelzi, hogy némileg megoldódni, vagy éppen komplikálódni látszik a február óta húzódó intézményi válság Koszovóban, ahol formailag ugyan előrelépés történt – megvan az alelnök, meglehet a kormány –, de a tényleges politikai konszenzus még mindig messze van: emberi számítás szerint a következő ezer évben aligha várható megoldás.

Kurti után Kurti

A Kurti kinevezésére vonatkozó döntés az Önrendelkezés (Vetëvendosje) Mozgalom hivatalos javaslata után született meg, amely a február 9-én tartott parlamenti választások eredményei alapján a legtöbb képviselői helyet szerezte meg a parlamentben – közölte a koszovói elnöki hivatal.

A pristinai Koha hírportál ezzel kapcsolatban azt írta, hogy az államfő Kurtit azt követően nevezte ki, hogy az alkotmány szellemében konzultát a parlamentben többséggel rendelkező párttal.

Kurti számára, aki az előző kabinetet vezette, 15 nap áll rendelkezésre, hogy bemutassa a kormány összetételét és kérje annak jóváhagyását a parlamenttől.

Az új kabinet beiktatásához legalább 61 szavazatra lenne szükség a 120 tagú parlamentben, de ezzel a Vetëvendosje nem rendelkezik, ami miatt újabb huzavonára lehet számítani, ha csak a kormányalakítás során a megbízott miniszterelnök nem mutat az eddiginél nagyobb rugalmasságot, ezért még az is előfordulhat, hogy ebben az évben már nem sikerül kormányt alakítani Koszovóban.

Intézményi válság

A február 9-i parlamenti választásokon az Önrendelkezés Mozgalom végzett az első helyen, és 48 képviselői helyet szerzett. A kormányalakítás tekintetében tárgyalások ugyan folytak más pártokkal, de ezek nemigen vezettek megállapodáshoz.

Ha Kurtinak nem sikerül megszerezni a 61 képviselő támogatását, akkor Vjosa Osmani államfő köteles tíz napon belül konzultációra hívni a pártokat, és kijelölni azt, akinek a legnagyobb esélye van a kormány megalakítására.

Kapcsolódó cikk

Koszovó több ezer Skydagger öngyilkos drónt szerzett be Törökországtól

Ezután az új miniszterelnök-jelöltnek ismét 15 napja lesz arra, hogy bemutassa az új kabinetet a parlamentnek. Amennyiben a második próbálkozás sem vezet sikerhez, az alkotmány értelmében Osmaninak új választásokat kell kiírnia, amelyeket 40 napon belül kell megtartani, vagyis a folyamat valóban áthúzódhat a következő évre.

Mivel a Vetëvendosje továbbra is kisebbségben van a parlamentben, és ez újabb kormányalakítási válságot vetít előre, a továbbiakban Kurti pragmatizmusa (vagy annak hiánya) döntő lesz. Ha nem mutat kompromisszumkészséget, akkor előrehozott parlamenti választások következhetnek.

A koszovói helyzetet tovább komplikálja, hogy vasárnap (október 12-én) helyhatósági választásokat tartanak a Szerbiából kivált országban, amelynek függetlenségét Belgrád nem hajlandó elismerni.

Egy húron pendülnek

Szombaton egész Szerbia megmozdult, ezekben az órákban mindenfelé kormánypárti és ellenzéki demonstrációkat tartanak a koszovói szerbek támogatására, ami azt jelzi, hogy a nacionalizmus tekintetében alig van különbség a szerb kormányzat és a változásokat követelő mozgalmak között.

Miután a nacionalizmus mindkét oldalon jelen van, ez azt jelzi, hogy a válság nem csupán jogi-technikai, hanem mély identitásbeli és történelmi feszültségeket tükröz a szerb közösségekben, amiből nincs hiány a koszovói albán térfélen sem.

A „nacionalizmus közös nevezőként” történő megjelenése jól érzékelteti, hogy a régióban a helyzet továbbra is törékeny, és a politikai stabilitás nem csak a parlamenti számokon múlik, hanem a társadalmi megbékélésen is, amely egyelőre várat magára.