A horvát kormány, pontosabban a gazdasági minisztérium kész megközelítőleg 16 millió euró támogatásban részesíteni az INA rijekai finomítóját, ahol a közeljövőben megkezdődik az ún. „zöld hidrogén”...
Az ügy kiváló példája annak, hogyan miként működik a balkáni közigazgatás. Adott egy vasútállomás, amelyet mindenképpen át kell adni, ezt kívánják a politikai dicsőségre vágyó vezetők,...
Mindebből csak annyit lehet levonni – mert ezt konkrétan senki sem mondta ki – hogy úgy tetszik, a bojkott abbamarad. Persze, a folytatása bármikor lehetséges, és...
A leggyakoribb célpontok a felsővezetékek, azaz a rézkábelek voltak, de gyakran eltűntek más kellékek is, főként vasból készült súlyok. Hogy jól előkészített és szervezett tolvajokról van...
Vladan Kuzmanović professzor szerint az Expo megépítésére elfogadott lex specialisban szereplő intézkedéseket le kell állítani, mert ez Szerbia történetének legrosszabb törvénye. Ráadásul az állam ennek a...
A belgrádi metró a tervek szerint főként mély alagutakon keresztül halad majd, amelyeket jórészt a Vakondnak nevezett "Tunnel Boring Machine" géppel fúrnak. Kisebb része a felszín...