Horvátország
Plenković ismét nyeregben, milliók az INA-nak
A horvát kormány, pontosabban a gazdasági minisztérium kész megközelítőleg 16 millió euró támogatásban részesíteni az INA rijekai finomítóját, ahol a közeljövőben megkezdődik az ún. „zöld hidrogén” előállítása
Andrej Plenković, a hőn szeretett, vagy a világból kiutált horvát miniszterelnök – hozzáállás kérdése – egy napos lábadozás után, mintha mi sem történt volna, hétfőn ismét folytatta országépítő tevékenységét. Ezt azért tehette meg, mert mint kiderült, szívműtéte során nem kellett felvágni a mellkasát, hanem az ereken át, katéteresen műtötték.
Plenković munkanapja Zágrábban kezdődött a földrengésben károsult, majd frissen felújított zágrábi magán- és középületek körüljárásával, hogy részt vegyen a Merkur Klinikai Kórház teljesen felújított épületének átadásán.
Ezután a legfelsőbb bíróság elhunyt elnökének, Radovan Dobrinićnak tiszteletére a Lisinski-hangversenyteremben tartott megemlékezésen vesz részt, majd Varasdra indul a kormánypárt megyei vezetésével való munkatalálkozóra. Napja az esti órákban zárult a varasdi HDZ alapszervezet alapításának 35. évfordulójának megünneplésével.

A horvát miniszterelnök Varasdban a „Lunjkovec-Kutnjak” geotermikus vízmezőn részt vett a geotermikus víz kitermeléséről szóló szerződés bemutatásán. Plenković szerint ezeket a lehetőségeket villamosenergia-termelésre, fűtésre és hűtésre, valamint ipari és mezőgazdasági szükségletekre kell felhasználni (Forrás: (X platform)
Ugyanakkor, a nap fontosabb hírei között feltűnt az is, hogy a kormány, pontosabban a gazdasági minisztérium kész megközelítőleg 16 millió euró támogatásban részesíteni az INA rijekai finomítóját, ahol a közeljövőben megkezdődik az ún. „zöld hidrogén” előállítása.
Hidrogén, a jövő üzemanyaga
Az INA projektje magában foglalja egy olyan termelési rendszer kiépítését a rijekai finomítóban, amely akár napi négy tonna hidrogén kapacitással is rendelkezik, az elektrolizátor üzem pedig napenergiával működik.
Ezzel megvetik a hidrogénelosztó rendszer alapjait Horvátországban. Ezek az első mennyiségek az INA becslései szerint legalább 10 hidrogéntöltő állomás igényeit elégíthetnék ki, amelyek a közúti szállítás dekarbonizációját segítenék elő. Bár éppen a zágrábi Končar fejlesztette ki az akkumulátoros villanyvonatot, a szakértők véleménye szerint a vasúti, közúti, sőt vízi szállítás tekintetében is a hidrogén a megfelelőbb erőforrás.
A benyújtott dokumentáció alapján a gazdasági minisztérium, illetve Šušnjar miniszter döntése alapján megállapította, hogy a projekt megvalósítása a támogatás odaítélésétől függ, mivel azt nem lehetett olyan mértékben, olyan pénzügyi keretben megvalósítani, mint amilyenben tervezték.
– A közlekedés szén-dioxid-mentesítésének projektje lassan halad az első években, ezért az első elektrolizátor létrehozására és a hidrogén elosztására irányuló projekt megvalósításához támogatást kell nyújtani annak érdekében, hogy a projekt nyereséges legyen a befektető számára
– olvasható a gazdasági minisztérium határozatában, amely szerint a beruházás legnagyobb része magának a hidrogéntermelő rendszernek a kiépítéséhez kapcsolódik.
Az összesen 45,5 millió euróból, ami a teljes beruházás becsült értéke, egy 11 megawattos fotovoltaikus erőmű és egy 10 megawattos elektrolizátor kiépítéséhez szükséges összeg több mint 41 millió eurót tesz ki.
A fennmaradó ötmillió eurós beruházást egy hidrogénelosztó és -tároló rendszer létrehozására fordítják. Ez egyben az ezeken a beruházási területeken jóváhagyható maximális támogatást is jelenti.
Ami a támogatás időtartamának kereteit illeti, azt a jövő év végéig, 2026. december 31-ig tűzték ki. A határozatból az is kiderül, hogy a támogatási források felhasználása fedezi a 2023 elejétől felmerülő összes elszámolható költséget.
Az INA elégedett, valószínűleg a MOL is
Az INA-ban természetesen elégedettek a projekt támogatásával, amelyen már egy ideje keményen dolgoznak. Egy évvel ezelőtt bejelentették, hogy úton vannak afelé, hogy a zöld hidrogén első kereskedelmi szintű termelőjévé váljanak Horvátországban, és hogy ennek érdekében már aláírták a szerződést a kulcsfontosságú berendezések szállítására a horvát IVICOM Consulting céggel.
A Horvát Nemzeti Hírügynökség (HINA) kérdésére, hogy a projekt megvalósításának melyik szakaszában tartanak, az INA azt válaszolta, hogy eddig két pályázati eljárást folytattak le a berendezések beszerzésére és a tervezésre, és hamarosan egy másikat terveznek a munkálatok végrehajtására és a kiegészítő berendezések beszerzésére.

INA, horvát-magyar olajcég
Hamarosan várható a támogatási szerződés aláírása, valamint az építési munkálatok megkezdéséhez szükséges építési engedély igénylése és megszerzése.
– A projekt megvalósítása nagyban függ az európai és a világpiaci körülményektől, tekintettel arra, hogy szűken specializált és modern technológiáról van szó, amelynek elérhetősége korlátozott
– mutatott rá a horvát olajtársaság.
Ezzel a projekttel az INA megpróbálja diverzifikálni hagyományos olaj- és gáztermelési és -feldolgozási tevékenységét, és ebben a szegmensben vezető szerepet kíván betölteni nemcsak Horvátországban, hanem a tágabb térségben is.
A nagy okossághoz még csak az hiányzik, hogy némi hadiipari felhangot is adjanak a dologhoz. Ugyanis úgy tűnik, hogy a zöld buzzwordok (divatszavak) ideje lassan lejárt, most inkább valamilyen katonai felhasználást illene kitalálni. Például hidrogénmeghajtású tank?
