Horvátország
Eszék, a legélhetőbb horvát város? (Egy vajdasági Horvátországban)
Kiderül, hogy talán mindenkinek van rokona a határ túloldalán, függetlenül attól, hogy melyik oldalon is áll éppen
Több alkalommal választották már meg Eszéket a legélhetőbb horvát városnak. Elég nagy, de mégsem túl zsúfolt, megfelelő közlekedéssel, ráadásul ingyenes parkolással, vannak egyetemei, folyója, zöld parkjai. A főbb terekről azért napközben nyáron hiányzik a nép, azok ugyanis többségében csupakő-csupaépület kombinációjából állnak, így a hőségben elviselhetetlenné válnak. Ilyenkor az eszékiek a Kopikára menekülnek. Mi is így tettünk.
Fiataloknak jó, de alacsonyak a bérek
Több alkalommal is a legélhetőbb horvát városok közé sorolták a lakosok Eszéket. Olcsóbb, mint Zágráb vagy a tengerparti városok, nyugodt és kellemes itt élni, azt mondják. Legalábbis a fiatalok.
A középgeneráció szerint nincs munkalehetőség, s ugyan élhetőnek élhető és kellemes, mégsem lehet sokáig ott maradni, ha nincs munka, ha pedig van, akkor alacsonyak a bérek.
Ami a munkalehetőségeket illeti, Eszék-Baranya megyében tavaly mintegy 44 ezren voltak munkaviszonyban, ebben a régióban mintegy 6600 vállalat aktív.

Az eszéki vár bástyája (Fotó: Tómó Margaréta)
Az átlagbér az itt dolgozók esetében a tavaly októberi adatok szerint 867 euró volt, ami valljuk be, nem túl nagy összeg. Ráadásul idén tavasszal bezárt a Benetton, ennek következtében csaknem háromszázan maradtak munka nélkül.
Valóban előnye a városnak, hogy nagyon jó a közlekedés, villamossal gyorsan eljutni bárhová, ráadásul nem is drága a jegy, 1,5 euró körül van, de gyalog is bejárható a város, mindenhova el lehet jutni 10-15 perc alatt.
Bevásárlóközpontok, egyetemek, középiskolák – szinte minden 15–25 percnyi autóútra van, még forgalmas időszakban is.
A Kopika
Az eszéki medencekomplexumot, beleértve a Dráva partját, amely rendezett, homokos és ingyenes, Copacabananak hívják, vagyis a helyiek a strandot egyszerűen Kopikának.
Délután nagyon sokan ide járnak hűsölni, a partján sorakoznak a vendéglátóhelyek, könnyen megközelíthető autóval és gyalog is, a függőhídon keresztül. A környezete zöld, fás, van hová elmenekülni a napsütés elől.

A Kopika, a Dráva, a túloldalon pedig a vár (Fotó: Tómó Margaréta)
Sokan kutyával érkeznek, és itt töltik a délutánokat. A víz valóban kellemes, a gyerekek élvezettel futkároznak ki-be, többen úsznak is a Drávában. Ennek a vize egyébként kiváló minőségű,
Eszéknek ugyanis az egyik legnagyobb szennyvíztisztító-berendezése van, 50 millió euróból építették, de úgy tűnik megérte, a helyiek ugyanis önfeledten élvezhetik így a vizet.
Eszéki magyarok
Az eszéki magyarok száma, akárcsak a határon kívüli részeken máshol is, drasztikusan csökken.
A legutóbbi népszámlálási adatok szerint, amelyekre 2021-ben került sor, a magyarok száma ebben a városban 979-re csökkent, a többiek Baranyában élnek, körülbelül 8-10 ezren, Eszéknek egyébként 96 848 lakosa van.

Az eszéki strand más szögből, a háttérben a város (Fotó: Tómó Margaréta)
Működik benne magyar iskola, de van magyar nyelvű lap is, és színházi előadások is vannak vendégszereplések révén. Egyébként érdekes adat, hogy a középkori Eszék tipikusan magyar lakosságú kereskedő- és kézművesváros volt.
Gondtalanul kétkeréken?
Ha valaki megkérdezné mi az, ami a legnagyobb benyomást keltette Eszéken a néhány napos ottartózkodás alatt, mindenképp a rengeteg kerékpározót említeném.
Ebben a városban aki csak teheti két keréken közlekedik – igaz, a merészebbek már elektromos rollerekkel, amelyek bérelhetők is a város különböző pontjain.

Villamos vs bicikli Eszéken (Fotó: Tómó Margaréta)
Nem is csoda, hiszen ebben a városban mintegy 40 kilométernyi kerékpárúton kerekezhetnek a biciklisek, ráadásul sok hely, mint például a Tvrđa, vagyis a vár területe, autómentes.
Eszéken úgy tűnhet, legalábbis a turisták szemével, hogy a kerékpárra pattanók ebben a városban valahogy gondtalanabbul tekernek, mint bárhol máshol. Akár a várba, akár munkába, akár a Kopikára készülnek.
A Tvrđa városrész egyébként Eszék történelmi központja, amelyet a Habsburgok a 18. században építettek újjá erődvárosként, a török uralom után. Ma múzeumoknak, egyetemeknek, vendéglátóhelyeknek ad otthont.
Kísért a múlt
Eszéken, akárcsak más horvát városokban, amelyet a „szerb agresszió” sújtott, Horvátországban a kilencvenes évek eseményeit a mai napig így emlegetik, nagyon sok épületen még ott vannak a kilencvenes évek háborúinak nyomai.

A golyónyomok még mindig láthatók az eszéki épületeken (Fotó: Tómó Margaréta)
A szétlőtt épületek mintegy mementóként állnak ott, de a helyiek – és nemcsak a fiatalok, de az idősebb generáció is, kedvesen fogadja a szerbiai turistákat, főleg, ha meghallják, hogy Vajdaságból érkeztek.

A kilencvenes évek, Eszék védői, akik életüket adták a városért (Fotó: Tómó Margaréta)
Kiderül, hogy talán mindenkinek van rokona a határ túloldalán, függetlenül attól, hogy melyik oldalon is áll éppen.

