Magyarország
Orosz rulett a NIS körül: a MOL még játszik, de nem biztos, hogy nyerA MOL, a NIS és a nagy balkáni szappanoperák
A balkáni energiapolitika ismét bebizonyította, hogy a valóság és a kommunikáció két teljesen külön univerzum: az egyikben senki nem tud semmit, a másikban már minden el van döntve. Miközben a szerb miniszter napi szinten adagolja a „majdnem-híreket”, a NIS körüli üzlet inkább emlékeztet egy rosszul megírt politikai kabaréra, ahol a főszereplők hallgatnak, a statiszták nyilatkoznak, és a nézőknek kell kitalálniuk, hogy ki a produkció szellemi atyja
Ha nem lenne Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter, a szerb közvélemény valószínűleg azt hinné, hogy a még mindig orosz tulajdonban lévő NIS körül semmi sem történik. De szerencsére rendszeresen megszólal – a médiában és a közösségi hálókon –, így legalább biztosan tudjuk, hogy nagyon szorgalmas.
Az viszont továbbra sem derül ki, hogy pontosan mi történik, mert minden újabb megszólalása inkább növeli, mint csökkenti a bizonytalanságot.
Nagy fene köd
A MOL és a NIS körüli ködben az N1-hez kötődő Forbes Szerbia próbált rendet vágni, de információk híján ők is csak tapogatóznak. Így marad Dubravka, aki legalább beszél. A miniszterasszony – a vučići garnitúra tagjaként – legutóbb azt nyilatkozta, hogy a MOL és Szerbia operatív csapatai egyeztetnek.

A bánatos képű Dubravka Đedović Handanović talán azt sajnálja, hogy az oroszok nem Szerbiának adták el a NIS-t (Forrás: X platform)
Magyarul: jogászok ülnek össze, és egy olyan államközi megállapodást próbálnak összehozni, amely a jövőbeli tulajdonosi viszonyokat rendezi. Azokat a viszonyokat, amelyek egyelőre nem léteznek, de már úgy kezelik őket, mintha ez nem egy sci-fi forgatókönyv lenne, hanem kész üzlet.
Mintha a vevő már meglenne – csak még nem mondják ki.
A miniszter szerint a tárgyalások párhuzamosan futnak: a MOL az orosz többségi tulajdonosokkal, elsősorban a Gazprommal egyeztet a NIS részvényeinek megvásárlásáról, miközben Szerbiával arról tárgyal, milyen jogokat és kötelezettségeket vesz majd át, ha egyszer valóban többségi tulajdonossá válik.
A történet itt kezd önmagába fordulni: előbb megegyezünk arról, hogy mi lesz majd, amikor megegyezünk.
Már az sem biztos, hogy a MOL lehet a vevő
Dubravka Đedović mintha már tudná, mi lesz az újabb szerb–magyar szappanopera vége – a másik a Budapest–Belgrád vasút –, csak nem mondja el addig, amíg le nem megy az utolsó epizód.
A Forbes Szerbia szerint a történet többi szereplője kevésbé magabiztos. A MOL például nem siet megerősíteni semmit, pedig a Forbes által feltett kérdések konkrétak voltak: hol tartanak a tárgyalások a Gazprommal, lesz-e megállapodás május 22-ig, amikor lejár az OFAC által adott határidő, létrejött-e már a közös vállalat az ADNOC-kal, és ki mennyit birtokol majd benne.
Arra is rákérdeztek, hogy miért tárgyal a MOL Szerbiával még azelőtt, hogy lezárult volna az adásvétel, és hogy valóban bezárják-e a pancsovai finomítót, ahogy azt a szerb közvélemény egy része tudni véli.
A válaszok ehhez képest szinte példaszerűen üresek voltak. A MOL szerint a tárgyalások „a korábban aláírt alapmegállapodásnak megfelelően folytatódnak”, és összhangban vannak az amerikai és európai szankciós szabályokkal.
A tranzakció lezárásához pedig – mint mondják – szükség van az OFAC és a szerb hatóságok jóváhagyására. Ez az a pont, ahol mindenki bólogat, mert minden igaz, és közben semmi sem derül ki.
A pancsovai finomító kapcsán a MOL már határozottabban fogalmaz – legalábbis első olvasatra. Szerintük a létesítmény kulcsfontosságú a stabil és folyamatos energiaellátás szempontjából, és céljuk az ellátásbiztonság erősítése Szerbiában és a régióban. Ha a tranzakció sikeresen megvalósul, hosszú távon működtetik.
A kulcsszó a „ha”. Mert jelenleg a NIS többségi részesedése továbbra is orosz kézben van, és az sem biztos, hogy a MOL lesz a vevő.
A csend stratégiája
A Gazprom eközben következetesen hallgat. Nem válaszol arra, hogy hol tartanak a tárgyalások, hogy a megállapodás a végső szakaszban van-e, hogy a MOL valóban esélyes vevő-e, vagy hogy sikerül-e lezárni az üzletet a május 22-i határidőig.
Arra sem reagáltak, hogy a magyar politikai változások – például Orbán Viktor háttérbe szorulása – hatással lehetnek-e a tárgyalásokra. És arra sem, miért nem voltak hajlandók eladni részesedésüket a szerb államnak, ahogy azt Aleksandar Vučić szerb elnök is felvetette.
Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy az oroszok csak a stróman szerepét szánták a MOL-nak, de már ezt sem bíznák rá Orbán Viktor bukását követően.
Ez már nem egyszerű diplomáciai visszafogottság, hanem információs áramszünet, amellyel az oroszok időt nyernek.
A többi pedig mellékszál: egy esetleges politikai egyeztetés ugyan jól mutatna a kamerák előtt, de a döntés nem Belgrádban és nem Budapesten születik. Egy rádióinterjúban arra a kérdésre válaszolva, hogy szükség lenne-e egyeztetésre a MOL ügyében Magyar Péter és Aleksandar Vučić között, elmondtam, hogy ebben a kérdésben ennek semmi értelme, a döntés úgyis Vlagyimir Putyin kezében van, és az oroszok továbbra is házon belül vannak.
A történet végén így marad a furcsa egyensúly: az oroszok tudatosan hallgatnak, Dubravka Đedović Handanović viszont beszél, de csak azért, hogy ne Vučićnak kelljen ezzel is foglalkoznia, elég ha a miniszterasszony megbízható káderként a nyilatkozataiban fényezi őt.
És mindenki úgy tesz, mintha tudná, mi fog történni. Pedig jelenleg az egyetlen biztos pont csak az, hogy még semmi sincs eldöntve – bár már mindenki úgy viselkedik, mintha igen.
A MOL-nak pedig lehet, hogy nem feltétlenül sürgős: mert a veszteséggel küzdő NIS-től eltérően így is növelni tudta az értékesítésekből származó bevételeit a szerb piacon.
