Az N1 televízió idomítása, aztán majd következnek a többiek is

A cél egyszerű: amire választás lesz, ne maradjon, aki kellemetlen kérdéseket tesz fel

A belgrádi „Vreme” hetilap nem különösebben hajlamos a pánikkeltésre, ami a szerb médiaviszonyokat ismerve már önmagában is figyelemre méltó önfegyelemre utal, most mégis azt állítja, hogy a United Group médiumaival kapcsolatos fejlemények egy hosszabb ideje érlelődő terv részei, amelynek végső célja meglehetősen prózai: a kritikus hangok lehalkítása – lehetőleg még azelőtt, hogy a választók esetleg meghallanák őket.

A tévék és a nézők idomítása

Az egész folyamat érdekessége, hogy nem látványos. Nincsenek razziák, nincsenek lefoglalt szerverek, nem törnek be szerkesztőségekbe hajnalban, ehelyett van valami sokkal kifinomultabb: a csendes átrendeződés, amelynek első jelei már korábban is kitapinthatók voltak.

Tehát nem valamiféle spontán eseményről van szó, amire bizonyíték az a titokban rögzített és aztán nyilvánosságra került beszélgetés, amelyet a United Group vezetője, Sten Miller és a szerb Telekom első embere, Vladimir Lučić folytatott, és ami után végképp egyértelművé vált, hogy befellegzett a Nova és a Danas hírportálnak/napilapnak, a Radar portálnak/hetilapnak, valamint az N1 és a Nova S televíziónak, így Szerbiában ezentúl Aleksandar Vučić lesz az egyedüli főszerkesztő.

Kapcsolódó cikk

Adminisztratív purgatóriumban az N1 televízió programigazgatója

A felszínen egyelőre még nem történt semmi különös: a két ellenzéki televízió – az N1 a Nova továbbra is sugároz, a Danas megjelenik, a Radar pedig hetente érkezik, ahogy eddig is. A néző és az olvasó – ha nem különösebben gyanakvó alkat – ebből könnyen arra a következtetésre juthat, hogy a hírek túlzóak, az aggodalom indokolatlan, hiszen mindenki dolgozik tovább, ahogy eddig is tette.

Április 8-án, egy szerdai napon, amely első ránézésre nem különbözött a többitől, a balkáni ricsaj ugyanis éppen akkora volt, mint bármikor máskor, a 76 éves Brent Sadler brit újságírót hivatalosan is az N1 igazgatójává nevezték ki a korábban „adminisztratív purgatóriumba” küldött Igor Božić helyére.

A döntés nem maradt reakciók nélkül: az N1 munkatársai tiltakoztak, az utcán is megjelent néhány száz ember, és a szakma egy része is felemelte a hangját, ami ebben a régióban már majdnem tömeges ellenállásnak számít.

Az áthangolás technikája

Sadler azonban nem az a típus, akit az efféle ricsaj különösebben zavarba hozna. A források szerint sokkal inkább afféle „speciális feladatokra” kijelölt személy, aki nem feltétlenül azért érkezik, hogy új műsorokat indítson vagy friss szerkesztési elveket dolgozzon ki, hanem inkább azért, hogy egy már működő rendszert finoman, de határozottan áthangoljon.

A Vreme beszámolója szerint tehát nem véletlen, hogy az érintett újságírókkal folytatott beszélgetésekben rendre az hangzik el, hogy Sadler „elsősorban az N1-re van ráállítva”. Ez a megfogalmazás önmagában is figyelemre méltó, mert nem azt sugallja, hogy egy szerkesztőséget vezetni kell, hanem inkább azt, hogy kezelni.

Kapcsolódó cikk

Tektonikus átrendeződés lesz a szerbiai médiapiacon

Igor Božić eltávolítása ebben a kontextusban már kevésbé tűnik személyi kérdésnek, sokkal inkább logikus lépésnek egy olyan folyamatban, ahol a „rugalmasság” nem erény, hanem elvárás. Az N1 műsoraiból eddig meglehetősen világosan kiderült, hogy Božić nem tartozott a rugalmas emberek közé.

A helyzet egyelőre megnyugtatóan nyugtalanító: a források szerint sem Sadler, sem más nem szólt bele konkrétan a tartalomba, nem mondta meg, mit lehet és mit nem lehet közölni. Mindenki dolgozik tovább, és mindenki fél attól, hogy mi lesz vele. Ez az a mondat, amelyet ilyenkor mindig külön érdemes aláhúzni, a pénznél ugyanis csak a félelem nagyobb inspiráló erő.

A Vreme kereste Brent Sadlert is, de a veterán brit újságíró nem válaszolt a Vreme hívásaira és üzeneteire.

A cél nem az, amit elsőre gondolnánk

A kérdés természetesen, hogy mindez miért történik? Mi szükség van erre a csendes átrendezésre, ha egyszer – legalábbis látszólag – minden működik? A válasz, mint oly sokszor, ezúttal is a választások közeledésében rejlik.

A szerb médiavilág benfentes szereplői úgy vélik, hogy a cél nem a látványos megtorlás, nem a szerkesztőségek felszámolása, és még csak nem is a klasszikus értelemben vett cenzúra. A cél sokkal egyszerűbb, és éppen ezért sokkal hatékonyabb: a kritikus hangok tompítása addig a pontig, amikor már nem nyomják el a politikusok hangját.

A parlamenti választások a levegőben lógnak, előbb vagy utóbb meg kell tartani őket, viszont még nagyobb baj, hogy új elnököt is kell választani, de nincs megfelelő személy kormányoldalon, nem azért mert Alesandar Vučić annyira tökéletes, hanem azért mert még ezt a „tökéletességet” sem érik el a többiek, akik szóba kerülhetnek: a jócskán radikalizálódott Ana Brnabić házelnök, a radikálisból haladó pártelnökké avanzsált Miloš Vučević, és az ötödik ász a špilben (pakli kártya) tekinthető Vladan Petrov, az Alkotmánybíróság elnöke, aki nyilvánosan is támogatja Aleksandar Vučić politikáját.

Vladan Petrov, a szerbiai Alkotmánybíróság elnöke tegnap kijelentette a Nova televíziónak adott interjújában, hogy talán jobb lenne, ha nem foglalkozna a 2023-as belgrádi helyhatósági választásokon történtekkel az idei választási vagy a választások előtti évben, ami a választási csalások rejtegetését jelenti (Forrás: Nova)

A média idomítása különösen azokban az időkben válik fontossá, amikor a hatalom – legalábbis elméletben – elveszítheti a választásokat. És bár az ilyen lehetőségeket a hatalom rendszerint hajlamos túlértékelni vagy éppen alábecsülni, egy dolog biztos: ilyenkor a médiának mindig nagyobb szerep jut, mint amennyit a hatalom szívesen szánna neki.

A Miller–Lučić-féle terv – ha valóban létezik ilyen – ezért nem a médiák bezárásáról szól, hanem azok „idomításáról”. Ez a szó különösen szerencsés, mert egyszerre utal a folyamat finomságára és céljára: nem kell elhallgattatni azt, aki már magától is halkabban beszél, elég egy jutalomfalatot dobni neki.

A remény, mint szerkesztési elv

Azok számára, akik hosszabb ideje követik a régió médiaviszonyait, mindez aligha tűnik újdonságnak. A B92 és a Blic esete már korábban is megmutatta, hogyan zajlik egy ilyen átalakulás: először jönnek a tulajdonosi döntések, aztán a finom szerkesztési változások, végül pedig az az idő, amikor már senki sem tudja pontosan megmondani, mikor változott meg minden.

Željko Bodrožić, a Független Szerbiai Újságírók Egyesületének elnöke szerint a folyamat már évekkel ezelőtt elkezdődött, csak akkor még nem volt ennyire látványos. A kormányellenes tüntetések azonban felgyorsították az eseményeket, és mostanra eljutottunk oda, hogy a változások már nemcsak érzékelhetők, hanem egyre nehezebben tagadhatók is.

Az N1 csapatának egy része

A United Group hivatalos kommunikációja látszólag megnyugtató. Nincsenek elbocsátások, nincsenek megszorítások, a szerkesztők továbbra is teljes jogkörrel rendelkeznek, és a tartalom felett továbbra is ők döntenek. Minden úgy marad, ahogy volt.

A történelem ismeretében ez az a pont, ahol az ember óhatatlanul elmosolyodik. Bodrožić maga sem különösebben hisz ezekben az ígéretekben, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a jelenlegi politikai helyzet – a tüntetések, a nemzetközi figyelem, az európai partnerek növekvő türelmetlensége – valamelyest lassíthatja a folyamatot, és néha már ez is számít.

Ha a folyamat folytatódik, és a „tisztogatás” – még ha csendes formában is – végbemegy, akkor előbb-utóbb nevek is kapcsolódnak majd hozzá.

Bodrožić szerint egy jövőbeli demokratikus hatalom feladata lesz majd kivizsgálni, hogyan jutott el a szerbiai média oda, ahol most tart, és kik játszottak ebben szerepet.

Ez a kijelentés jelenleg inkább tűnik elméleti lehetőségnek, mint közeli forgatókönyvnek, de a régió történelme alapján nem érdemes teljesen kizárni.
Addig viszont marad az a bizonyos időszak, amelyet nehéz pontosan megnevezni, de mindenki felismeri, amikor bekövetkezik. Az az időszak, amikor a médiumok még működnek, az újságírók még dolgoznak, a hírek még megjelennek – csak éppen valami hiányzik.

Nem feltétlenül a tények, nem feltétlenül a történetek, hanem az a hang, amely miatt érdemes volt odafigyelni rájuk. És amikor ez a hang eltűnik, akkor már nem kell betiltani semmit.

Mert onnantól kezdve minden a helyén van. Csak éppen nem ugyanaz.