A NIS eladása egy nagy dráma utolsó felvonása

Egy ember érdekei fontosabbak, mint az államé

Szerbia a NIS eladásával most jó úton halad afelé, hogy megismételje a 2008-as hibát. Ahelyett, hogy most átvenné a NIS-t, a kormány beleegyezett abba, hogy a Gazprom Nyeft eladja a részvénycsomag ellenőrző pakettjét a MOL-nak, noha éppen ezekben a napokban vált mindenki számára világossá, hogy ez semmiféle garanciát nem jelent az ország energetikai biztonsága és védelme szempontjából.

Ezt a belgrádi Radar című, lényegében ellenzéki hetilap internetes kiadása írja, a szerző pedig Petar Gonja, aki vállalkozóként 35 éves tapasztalattal rendelkezik a magyarországi és szerbiai olajszektorban.

Oroszország továbbra is jelen van

A NIS részvényeinek többségi csomagja minden jel szerint hamarosan az orosz Gazprom Nyefttől átszáll a magyar MOL és az egyesült arab emírségekbeli XRG P.J.S.C. által létrehozott közös vállalathoz, amely az ADNOC leányvállalata; ehhez az osztrák OMV 24,9 százalékos részesedése is átkerült, így logikus lenne, hogy ez a cég is részt venne a NIS megvásárlásában, amelynek működési engedélyét az OFAC március 20-ig meghosszabbította.

Az adásvételi szerződés várhatóan március végéig kerül megkötésre, minden érintett szabályozó szerv jóváhagyásától függően; addigra aláírásra kerülhet a MOL szerbiai piacra lépésének támogatásáról szóló kormányközi megállapodás is Magyarország és Szerbia között. A megállapodás tartalmát a MOL és a szerb kormány közötti memorandum határozza meg, amelynek részleteit a szerb fél titokban tartja, mint kígyó a lábait.

A Radar cikke a NIS eladásáról (Forrás: Radar)

A MOL előtt a magyar MVM lépett be a szerbiai energiapiacra az Elektrotehnika–Južna Bačka társaság többségi részesedésének megvásárlásával és a Srbijagas társasággal történt közös vállalkozás létrehozásával.

A NIS-szel kapcsolatos tranzakciót lehetővé tevő kulcsfontosságú döntést Moszkvában hozták meg. Az orosz motivációkat Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője árulta el.

Kapcsolódó cikk

Szerbia visszavásárolná az orosz részesedést a NIS-ben, Moszkva nem lelkesedik

„A NIS részesedésének eladása a magyar és emírségi partnerek vonatkozásában nem visszavonulás, hanem stratégiai átszervezés. Oroszország továbbra is jelen van a Balkánon, de olyan formában, amely megakadályozza, hogy Brüsszel szankciókat alkalmazzon zsarolási eszközként Szerbia és az orosz tőke ellen” – mondta Zaharova.

Az orosz szóvivő ezekkel a szavakkal megerősítette azt, amit Aleksandar Vučić elnök nem akart kimondani, amikor kijelentette: tudja, hogy Oroszország nem ajánlja fel Szerbiának a Gazprom Nyeft kivásárlásának lehetőségét.

A szerb portál ugyanitt megjegyezte, hogy az orosz olaj jelenleg még Magyarországra sem jut el, így Belgrád állítása, miszerint a NIS MOL-nak történő eladásával megoldja az üzemanyag-ellátási problémát, olyan, mintha egy vak embert kérnének meg, hogy mutassa az utat.

Szerbia megbízhatatlan partner Oroszország számára

Moszkva a „nagy stratégiai átszervezésben” Szerbiát megbízhatatlan partnerként, vagyis tárgyként, nem pedig alanyként fogja kezelni.

Ezt minden bizonnyal közölték Vučićtyal is, és egyértelművé tették Moszkva „elismerését” Szerbia döntése iránt, hogy nem vezet be szankciókat Oroszország ellen, miközben az ENSZ-ben az orosz agressziót elítélő határozat mellett szavazott, Ukrajnának pedig fegyvereket és lőszert adott el.

Kapcsolódó cikk

Vučić dupla árat is fizetett volna a NIS-ért – csakhogy neki nem osztottak lapot

A tranzakcióra vonatkozó pozitív döntés lehetővé tenné az OFAC számára, hogy megvalósítsa stratégiai célját, azaz megszüntesse az orosz tulajdonrészt a NIS-ben, és ezzel feloldja a szerb olajcégre vonatkozó másodlagos szankciókat.

Az OFAC-engedélynek azonban tartalmaznia kell az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma által megfogalmazott részletes fizetési utasításokat; a TASS és a Bloomberg ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy három lehetőség van a teljes tranzakció legérzékenyebb részére.

Az első az, hogy az amerikai pénzügyminisztérium jóváhagyja az orosz tőke „rendezett kivonását” egy olyan forgatókönyv alapján, amelyet a Nyugat gyakran engedélyez a kritikus infrastruktúra stabilizálása érdekében.

A második lehetőség, hogy jóváhagyják a szerződéses ár rubelben vagy dirhamban történő kifizetését az Egyesült Arab Emírségek bankrendszerén keresztül, amely működik Oroszország felé, és ebben az esetben egy emírségekbeli vállalat „hídként” szerepelne a tranzakcióban (vagyis a vételár nem kerülne letétbe).

A harmadik lehetőség, hogy az árat egy elkülönített számlára fizessék be, amelyről a Gazprom Nyeft csak szigorúan korlátozott célokra fizethet: adósságok, a szankciók hatálya alá nem tartozó áruk és szolgáltatások, valamint bizonyos harmadik országokban megvalósuló projektek finanszírozására.

A magyar vállalatok növekvő befolyása a szerbiai energiaszektorban

Az EU számára a MOL NIS-be való belépése a kisebbik rosszat jelenti, mivel „joghatósággal rendelkezik” a vállalat felett, míg az orosz tulajdonosokat nem felügyelheti és nem ellenőrizheti.

Az, hogy Brüsszel szankciókat vezet-e be a Gazprom Nyeft ellen, vagy kivételt tesz, és engedélyezi a MOL-nak a NIS felvásárlását, attól függ, hogy az EU miként értelmezi a balkáni orosz jelenlét „átalakítására” irányuló moszkvai szándékot, valamint Magyarország és Szerbia ebben betöltött szerepét.

A Radar szerint az EU versenyügyi bizottsága bizonyos engedményeket követelhet a MOL-tól a regionális piacon fennálló, monopóliumhoz közeli vertikális erőfölényével kapcsolatban. 2008-ban az OMV-től is megkövetelte egy finomító és kiskereskedelmi üzletág eladását, hogy a vállalat jóváhagyást kapjon a MOL felvásárlási ajánlatára. Az OMV ezt a követelményt elfogadhatatlannak tartotta, és visszavonta ajánlatát, így egy hasonló feltétel valószínűleg a MOL számára is elfogadhatatlan lenne.

A megállapodás megkötésével Szerbia csak a kőolajtermékek stabil ellátásának biztosítását kívánja elérni a piacon. A tranzakcióhoz való hozzájárulása ugyanolyan fontos, mint az összes többi résztvevőé, de úgy viselkedik, mintha nem tartaná magát érdemesnek a NIS többségi részesedésének visszaszerzésére, és elfogadja az energiafüggőséget a MOL-tól, amelyet Moszkva kényszerített rá a részvények általa kiválasztott partnernek történő eladásával.

A NIS MOL-nak történő eladása nem az első eset lenne, hogy egy magyar vállalat belép a szerbiai energiapiacra, miután az Elektrotehnika–Južna Bačka többségi részesedése az állami tulajdonú MVM csoporthoz került. Ennek köszönhetően a magyar állami vállalat az energiaellátó rendszerek karbantartásának és építésének szegmensében szerzett pozíciót Szerbiában.

Ezenkívül az MVM azóta közös vállalatot is létrehozott a Srbijagasszal, az SRBHUNGAS MVM-et; ennek révén biztosítottá vált a földgáztárolási kapacitás Magyarországon az orosz földgáz számára.

A horvát INA rossz, de tanulságos tapasztalatai a MOL-lal

A Radar megjegyzi, hogy Horvátország és a MOL közötti stratégiai partnerség tapasztalatai, amely során a MOL 2002-ben egy pályázaton megvásárolta az INA részvényeinek 25 százalékát, tanulságosak lehetnek Szerbia számára.

Hat évvel később a MOL további 22,16 százalékos részvénycsomagot vásárolt a tőzsdén, majd 2009-ben egy vitatott szerződésmódosítás révén megszerezte az irányítási jogot, bár megállapítást nyert, hogy korábban 10 millió eurós kenőpénzt fizettek az akkori horvát miniszterelnöknek, Ivo Sanadernek.

A MOL ugyan 2002-ben vállalta mindkét finomító modernizálását, a sziszeki finomítót azonban gyorsan bezárta, a fiumei finomító modernizációját pedig teljes 24 év után most fejezi be; ennek a közeljövőben kellene megkezdenie működését. Mindeközben a JANAF horvát olajat küld Magyarországra feldolgozásra. Ehhez a történethez tartozik még négy választottbírósági per és egy genfi bírósági per is, amelyeket Horvátország elveszített.

Horvátországnak közben nem sikerült visszavásárolnia az INA-ban lévő magyar részesedést, mivel a MOL majdnem kétszer annyit kért érte, mint amennyit felajánlottak.

Ezek a jogi csaták új fejezetet nyitottak 2025 novemberében, ami Szerbiát is érintette, amikor a MOL az Európai Bizottság előtt azzal vádolta meg a JANAF-ot, hogy a nyersolaj szállításának árát 12,2 euróról 17 euróra emelte, és ezt „háborús nyerészkedésnek” nevezte.

A rendelkezésre álló adatok szerint a JANAF kapacitása évi 24 millió tonna, amelyből 13,4 millió tonna elegendő a Druzsba vezetéken Magyarországra érkező orosz olaj helyettesítésére.

Ez azonban sem a MOL-nak, sem Magyarországnak nem felel meg, mert mind az EU, mind az OFAC szankciói alól mentességet kapott az orosz olaj beszerzésére, amely hordónként körülbelül 15 dollárral olcsóbb, mint a Brent olaj.

A Radar ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a tekintélyes magyar hetilap, a HVG számításai szerint az átlagos havi különbség 2025 folyamán 47,3 millió euró volt, amelyet a MOL és a magyar költségvetés fele-fele arányban oszt meg.

A MOL az orosz érdekek előmozdítója?

Közben Magyarország és a MOL hasonló helyzetbe került, mint Szerbia és a NIS tavaly, amikor október 9-én megkezdődött az amerikai szankciók végrehajtása. Ugyanakkor a szerbiai közvéleményt arról biztosították, hogy a NIS eladása a MOL-nak egy lépés az „energia- és általános biztonság megteremtése” felé.

Ennek érdekében döntés született egy új, évi 5,5 millió tonna kapacitású olajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között, amelynek befejezése 2027-re, teljes üzembe helyezése pedig 2028-ra várható.

Ez elvben megteremti az előfeltételét Szerbia működőképes csatlakozásának a MOL-csoport rendszeréhez, viszont a belgrádi illetékeseknek tudniuk kell, hogy az EU-ban már megszületett a döntés, amely megakadályozza, hogy a MOL 2027 után is orosz nyersolajat vásároljon.

A belgrádi hetilap internetes oldala megjegyzi, hogy a NIS megvásárlásával Magyarország újabb 22 hónapra az orosz érdekek előmozdítójává válik, Szerbia pedig meghajol előtte.

Szerbia a NIS eladását és a Magyarországgal létrejött kormányközi megállapodás megkötését azzal indokolta, hogy az olajszármazékok terén történő ellátás sürgős megoldására volt szükség.

A MOL húz hasznot a szerb olajvezetékből

Az új csővezeték megépítéséből csak a MOL profitálhat, mivel – Horvátországhoz hasonlóan – a szerb olajat is átirányíthatja magyar feldolgozásra, ha az megfelel üzleti céljainak.

Ezenkívül a NIS megvásárlásával a MOL optimalizálni tudja az évi összesen 23,4 millió tonna modern finomítói kapacitását, és jelentősen csökkentheti a költségeket.

A közép-európai piac déli szárnyának finomítói kapacitása 100 százalékban, nagykereskedelmi részesedése pedig körülbelül 80 százalékban a MOL-hoz kerül, a magyar olajcég szerbiai kiskereskedelmi részesedése pedig 30–40 százalék között alakul; miközben a származtatott termékek vállalati árait hamarosan Budapesten határozzák meg az egész régióra, az egyes országokban érvényben lévő jövedéki és egyéb adók mértékétől függően.

A monopóliumon alapuló árak kialakulását egyedül az Európai Bizottság versenypolitikai főosztálya akadályozhatja meg, a probléma azonban az, hogy a MOL-nak nincs valódi versenytársa a régióban.

A MOL és Magyarország eddig ügyesen védte a megszerzett pozíciókat, és ezentúl is minden pontatlanságot vagy kudarcot felhasznál majd vállalati és politikai céljainak elérésére.

A MOL-lal kötött szerb kormányzati memorandumban vállalt kötelezettségek átláthatatlansága nem garantálja, hogy a NIS eladása során a szerb kormány minden szempontról gondoskodott. Az utólagos okoskodás viszont sokba kerülhet, és nem is lenne célravezető.

A függetlenség lehetőségének elszalasztása

A Radar a cikk vége felé közeledve megjegyezte, hogy a NIS és az INA elszalasztotta a lehetőséget, hogy független résztvevőként pozicionálja magát a regionális piacon, és most be kell érnie azzal, hogy az elkerülhetetlen konszolidációban csak tárgyként szerepeljen; de nem mindegy, hogy milyen feltételek mellett.

Annak érdekében, hogy Szerbia önállóan határozhassa meg a NIS jövőbeni működésének optimális feltételeit, logikus lenne, ha a kialakult rendkívüli körülmények között visszaszerezné a vállalat tulajdoni jogát. Ehelyett egy memorandumban vállalta, hogy támogatja a MOL szerb piacra lépését.

Románia és Bulgária nem egyezett bele ebbe a módszerbe, hanem külön törvényeket fogadott el, amelyekkel eltávolította az orosz tulajdonosi részesedést az olajpiacáról.

Az sem világos, hogy Szerbia milyen hosszú távú előnyt élvez majd a MOL és a Gazprom Nyeft közötti üzletből, ami jogos gyanút ébreszt az egész tranzakció visszaélésszerűségét illetően, és nem csak anyagi értelemben.

Ez annál is inkább igaz, mivel Szerbia önmagában is teljesíthette volna a szankciók feloldásának alapvető követelményét, ha megszüntette volna az orosz tulajdonrészt; erre többféle lehetősége is lett volna, akár Oroszország beleegyezése nélkül is.

Ahhoz, hogy képet kapjunk arról, ki profitál ebből a megállapodásból, meg kell nézni a közvélemény-kutatások eredményeit, amelyek azt vizsgálták, hogyan reagálna a Szerb Haladó Párt (SNS) túlnyomórészt oroszbarát választói bázisa az Oroszországgal való kapcsolatok megromlására.

Mindez összhangban van a kormányzó elit azon alapelvével, hogy „ami jó az SNS-nek, az jó Szerbiának is”, nem is beszélve Ivica Dačić és Dušan Bajatović szocialistáiról (SPS), akik hagyományosan „kézben tartják” a gázüzletet az oroszokkal.

A cikk szerzője szerint Szerbia jó úton halad afelé, hogy megismételje a 2008-ban elkövetett hibát, amikor politikai döntés vezetett a NIS oroszoknak történő eladásához, amelyet az állítólagosan biztonságos további olaj- és gázforrások léte, valamint a pancsovai finomító modernizálása indokolt.

A NIS felvásárlására vonatkozó könnyű hozzájárulásnak nemcsak gazdasági alapja nincs, és mára már mindenki rájött, hogy ezáltal Szerbia energiaellátásának biztonsága és védelme sem garantált. Viszont lehet, hogy mindez egyetlen ember biztonsága és védelme érdekében történik.