Magyarország
A 100 millió eurós befektetés Észak-Macedóniában, és az emírségi hálóA magyar tőke egyre inkább az Emírségekkel karöltve jelenik meg a Balkánon?
A 4iG százmillió eurós észak‑macedóniai beruházása önmagában is figyelemre méltó, a történet azonban messze túlmutat egy új mobilhálózat kiépítésén. A davosi tárgyalások alapján kirajzolódik egy tágabb háló is, amelyben balkáni állam- és kormányfők, valamint az Egyesült Arab Emírségek állami befektetési körei jelennek meg a magyar üzleti érdekek mentén
A politika, azon belül pedig az Orangeland (Grönland) jövője elnyomta az idei davosi Világgazdasági Fórum gazdasági részét, ami persze nem jelenti azt, hogy ilyen megbeszélések nem folytak a politikai idiotizmus árnyékában.
A nagyívű befektetéseiről ismert Jászai Gellért, a 4iG többségi tulajdonosa és elnöke több balkáni vezetővel is egyeztetett, találkozott például Aleksandar Vučić szerb elnökkel, valamint Milojko Mickey Spajić montenegrói és Hrisztián Mickoszki macedón miniszterelnökkel, az utóbbi légyottról a cikk második felében lesz szó, először megpróbáljuk kibogozni az emírségi hálót.
Az emírségi háttér
Jászai a LinkedIn-en arról számolt be, hogy a szerb elnökkel folytatott megbeszélés során a magyar–szerb együttműködés lehetőségei kerültek szóba a távközlés és a digitális infrastruktúra területén, ami egyre fontosabb stratégiai kérdés a régió számára.
A következő megbeszélés során a 4iG többségi tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója, valamint Magyarország nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Milojko Mickey Spajićtyal, Montenegró miniszterelnökével és Meera Al Suwaidivel, a Mubadala Investment Company szuverén partnerségekért felelős vezetőjével megvitatta, hogyan lehet erősíteni a regionális és határokon átívelő együttműködést, és hogyan lehet stratégiai beruházásokkal támogatni a hosszú távú digitális növekedést és ellenálló képességet.

Meera Al Suwaidi az állami szintű partnerségek vezetője az Egyesült Arab Emírségekben (Forrás: Instagram)
Három dolgot kell az előző mondattal kapcsolatban tisztázni: az egyik az, hogy a Mubadala egy Abu-Dzabi székhelyű cég – így máris világosabb a kép, és ha annak állami kapcsolatokért felelős vezetőjével a regionális és határokon átívelő együttműködésről volt szó, akkor az valószínűleg további terjeszkedésre utalhat a Balkánon, méghozzá az emírségekkel közösen, tehát nemcsak a MOL kap arab partnert a térségben.
A szuverén partnerségekért felelős vezetői pozíció azt jelenti, hogy Meera Al Suwaidi az Emírségek felső köreihez tartozik, miután a Mubadala befektetési alap MBZ sejknek (Mohamed bin Zájed ál-Nahján), a stratégiai gazdasági eszköze, az alapot pedig az abu-dzabi uralkodói ház hozta létre – legalábbis a mindentudó mesterséges intelligencia szerint.
A harmadik megjegyzés már csak technikai jellegű, és a montenegrói miniszterelnökre vonatkozik, akit az X platform és ezáltal Elon Musk Milojko Mickey Spajić néven tart nyilván, és ezen a néven jelenik meg a LinkedIn szövevényes hálózatában is – de ez csak apró kitérő volt.

Találkozó a Mickey fenőnevű montenegrói miniszterelnökkel (Forrás: Linked In, Jászai Gellért)
Folytassuk ott a témánkat, hogy ebbe a képbe beleillik, hogy a 4iG vezetője és Magyarország rendkívüli nagykövete: Sebastian Kurzzal, Ausztria volt kancellárjával is találkozott, aki annak idején ebben a minőségében szívesen barátkozott Vučić elnökkel, ám most újabb minőségében, a Dream egyik alapítójaként tekintette át Jászai Gellérttel a már elindított együttműködési lehetőségeket.
A beszámoló szerint a partnerség folyamatosan épül, és a 4iG Space and Defence Technologies Plc. aktívan vizsgálja, hogyan lehet beépíteni a Dream képességeit a védelmi digitalizációval kapcsolatos terveibe.
Azért írtuk, hogy beleillik a képbe a Sebastian Kurz-cal és a Dreammel fenntartott kapcsolat, hiszen ez is az Egyesült Arab Emírségekkel, illetve MBZ sejk körével fonódik össze. Kurz ugyanis tanácsadói szerepet vállalt a Dream Group nevű emirátusi vállalatban. A történet lényege röviden: hogy Kurz az ÖVP-ből történt távozása után az Emirátusokban épített új karriert, és ebben a Dream Group kulcsszereplőként jelenik meg.
Internetes források szerint a Dream Csoport szorosan együttműködik olyan állami emírségi óriásokkal, mint amilyen az előbb említett Mubadala, valamint az ADQ vagy az Abu Dhabi Executive Office nevű szervezetek – ezek mind MBZ sejk stratégiai gazdasági struktúrái, amelyek az itt említett többi szereplő neve mellett is megjelennek, ezeket azonban külön nem említjük.
A 4iG vezére arról is beszámolt a LinkedIn közvetítésével, hogy megbeszélést folytatott Hatem Dowidar egyiptomi üzleti vezetővel, az e& telekommunikációs vállalat (korábban Etisalat Group) vezérigazgatójával, akivel áttekintették a tavaly nyáron aláírt együttműködési megállapodás végrehajtását, különös tekintettel a nemzetközi digitális infrastruktúrával és adatközpontokkal kapcsolatban történő beruházásokra.
Bármilyen meglepő, Dowidar ugyan egyiptomi származású, de ő is erős szálakkal kötődik az Emírségekhez. Kairóban született, a Kairói Egyetemen végzett, majd a világ egyik legelismertebb üzleti iskolájában, a London Business Schoolban (LBS) szerzett MBA-diplomát.
Hatem Dowidar Magyarországon is dolgozott: a Vodafone-csoporton belül 2001–2010 között több nemzetközi pozíciót töltött be, ezek között szerepelt a Vodafone Magyarország vezetése is (CEO-közeli, regionális vezetői szerep), ezzel párhuzamosan a Vodafone Magyarország több tenderén és projektjében is megjelentek olyan cégek, amelyek később Jászai érdekeltségébe kerültek. Ezt még lehetne boncolgatni, de most nem ez a célunk, hanem inkább az, hogy balkáni összefüggéseket keressünk.
Ebben a témában az utolsó szereplő Arda Ermut, a Törökország Vagyonalap (TVF) vezérigazgatója, akinek szintén erős emírségi kapcsolatai vannak. 2021-től 2023-ig több alkalommal is írt alá stratégiai megállapodásokat az Emírségekkel Mohamed bin Zájed ál-Nahján, vagyis MBZ sejk jelenlétében – ez a tény önmagában is azt mutatja, hogy Arda Ermut közvetlenül az emirátusi vezetés legfelsőbb szintjével dolgozik együtt, tehát nem felszínes és nem is egyszeri kapcsolatról van szó, hanem rendszeres és magas szintű együttműködésről.
Jászai Gellért LinkedIn-en közzétett bejegyzéséből kiderül, hogy a 4iG vezetője, valamint Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Davosban az egyik napot arra szánta, hogy az Egyesült Arab Emírségekhez kötődő kapcsolatait melegítse fel a személyes találkozások révén, ami minden bizonnyal jelentős hatással lesz a Balkán távközlési piacára is – függetlenül attól, hogy a Narancsfejű Vámkirály mit hablatyol össze.
A macedón kapcsolat
Jászai Gellért internetes naplójában nagyon korrektül beszámolt a többi találkozójáról is – talán ajánlani lehetne ezt a kommunikációs formát a többi nagykövetnek is –, de nekünk nem ez a dolgunk, úgyhogy inkább folytatjuk a 4iG vezetőjének még egy megbeszélésével, amelyre Hrisztián Mickoski észak-macedón miniszterelnökkel került sor.
Erről a találkozóról Jászai digitális bejegyzései közé annyi került be, hogy a beszélgetés középpontjában a távközlés, a digitális infrastruktúra, valamint a védelem és az energia területén megvalósítható regionális együttműködési lehetőségek álltak.

Jászai Gellért a macedón miniszterelnökkel a harmadik mobilszolgáltató működéséről Macedóniában (Forrás: Kurir.mk)
A további részletekről a másik oldal értesítette a nagyérdeműt: Mickoszki személyesen azt üzente a népének Davosból, hogy találkozott a 4iG tulajdonosával, akinek köszönhetően 100 milliós beruházás várható Észak-Macedóniában.
„A napot a 4iG tulajdonosával folytatott találkozóval indítottuk. Ez az a cég, amely megkapta az engedélyt arra, hogy harmadik mobilszolgáltatóként működjön Macedóniában. A terveikről beszéltünk. (Jászai) azt mondta, minden szükséges díjat befizettek, és több mint 100 millió eurót fektetnek be a hálózat fejlesztésébe” – fogalmazott Mickoszki.
A macedón miniszterelnök egy panelbeszélgetésen megjegyezte, hogy a mesterséges intelligencia leírva nem hangzik félelmetesen – két szó az egész, de ha belemélyednek a kérdésbe, akkor világos lesz, hogy komoly feltételei vannak annak, hogy egy társadalom érdemben használni tudja.
Szerinte elsőként stabil energiaellátás kell. Ezek az adatközpontok rengeteg áramot fogyasztanak. Másrészt képzett IT-mérnökökre van szükség, akik értenek is hozzá, nemcsak használják, hanem valódi célokra alkalmazzák, és Észak-Macedónia nem akar kimaradni ezekből a folyamatokból. Sőt, részt kíván venni bennük, mert tíz, tizenöt, húsz év múlva is ezek a trendek határozzák meg az emberiség jövőjét.
A macedón miniszterelnök a mesterséges intelligenciával kapcsolatban másnap jelezte, hogy megerősítik a villamosenergia-átviteli hálózatukat, de ezzel párhuzamosan a földgázszállító hálózatot is fejlesztik.
Ezzel összefüggésben gázösszeköttetést építenek Görögországgal, és megkezdik egy interkonnektor kiépítését is, amely összeköti az országot Szerbiával. Szerinte ezek nemcsak Észak-Macedónia, hanem az egész régió számára is alapvető fontosságú stratégiai projektek.
Ezenkívül beszélt még három nagy gát építéséről is, amellyel három jelentős tiszta ivóvíz-tározót hoznak létre. Szerinte az éghajlatváltozás miatt a régiónak egyre nagyobb szüksége lesz ilyen tartalékokra, amelyek biztosítják a hosszú távú vízbiztonságot és a stabil vízellátást.
A davosi háttéregyeztetésekből annyi biztosan kiderült, hogy a 4iG tovább erősíti balkáni jelenlétét, miközben arab kapcsolatai is egyre konkrétabban rajzolódnak ki. A macedón kormányfő nyilvános üzenetei alapján a magyar távközlési cég a beruházásokat már a következő időszakban elindítja Észak-Macedóniában. Hogy ebből mi valósul meg, és ki húz belőle hasznot, az majd a helyszínen dől el – Davosban csak futó tárgyalások voltak.
(A cikk megírásakor a Copilot segítségét vettem igénybe. A Copilot tévedhet, de nélküle a kapcsolati háló feltárása napokba tellett volna.)
