Szerbia
Verőlegények segítségével sem nyertek a haladók Petrőcön
A nyomásgyakorlás és fenyegetések ellenére is a független jelölt, Juraj Červenak nyerte meg a választást, 31 szavazattal, míg Jasna Kohutová 19 voksot kapott, vagyis a vučići demokráciában fontos szerepet betöltő verőlegények sem tudták pozícióba segíteni a haladó jelöltet Petrőcön
Talán senki sem figyelt oda ennyire – vagy egyáltalán – a vajdasági szlovák kisebbségre, mint az elmúlt két napban, és minden bizonnyal megjegyezte a Szlovák Matica nevét, és azt is, hogy ez a kisebbség nem engedi, hogy megalázzák. (Nem úgy mint mások, itt Vajdaságban, de erről most inkább ne diskuráljunk.)
Történt ugyanis, hogy a Szlovák Maticában, amelynek tulajdonképpen az identitás, hagyományok, kultúra megőrzése a fő feladata, elnökségi választásokat tartottak.
Ebből lett a balhé, ugyanis a Szerb Haladó Párt megpróbált beférkőzni az intézménybe, verőlegényeket is küldtek a szavazás napján, mégis a szlovákok független jelöltje nyert, nagy fölénnyel.
A problémás “haladó” jelölt
A helyiek szerint még soha nem volt akkora botrány Petrőcön ( Bački Petrovac, szlovákul Petrovec), mint az elmúlt napokban.
A helyiek, akiknek nagy része tagja egyébként a Szlovák Maticának, hiszen a saját hagyományőrző és kulturális intézményükről van szó, mindössze néhány nappal korábban értesültek arról, hogy a Szerb Haladó Párt Jasna Kohutovát szeretné a Matica élére juttatni, aki korábban a község elnöke és tartományi képviselő is volt.
Mivel foglalkozik a Szlovák Matica?
A Szlovák Matica a valamikori Jugoszláviában 1932. május 18-án alakult meg Petrőcön, és akkor 360 tagja volt. Első elnöke dr. Jan Buljik volt. A célul azt tűzték ki, hogy erősítsék a kapcsolatot a jugoszláviai és a szlovákiai szlovákok között.
1948-ban a vajdasági parlament engedélyezte egy etnográfiai múzeum létrehozását, amelyet 1949-ben ünnepélyesen meg is nyitottak. A Matica máig aktív a szlovák identitás és kultúra megőrzésében, különösen az oktatás, művészet és nyelv terén.
Azért volt ez problémás a helyiek szemszögéből, mert ragaszkodnak ahhoz, hogy a Matica politikamentes szervezet, és hogy Kohutovának nincs helye benne. Hozzátették: ha őt választanák meg, az a szlovák közösség teljes lezüllesztését jelentené, mert a Matica többé nem küzdene a jogaikért, nyelvükért és kultúrájukért.
Kohutová elnöksége idején sok problémájuk volt a helyieknek: akadályozta a szlovák nyelv használatát, és „cirkuszosokat hozatott énekelni a Szlovák Nemzeti Ünnepekre”. A helyiek szerint Kohutová csak nemrég kezdett egyetemi tanulmányokba és az egyetemi blokádok idején fejezte be az első évet.
Verőembereket küldött rájuk a hatalom
Mindezek után a lakosság úgy döntött, hogy tiltakozást szerveznek a Szlovák Matica – vagyis a színházépület elé, hogy megakadályozzák Kohutová megválasztását.
A Szerb Haladó Párt viszont nem bízta a véletlenre, és nem adta könnyen magát. Már előző nap értesültek a helyiek, hogy ellentüntetés is lesz, de arra nem számítottak, hogy nemcsak a helyi ‘verőemberek’ lesznek ott, akiket már ismernek.
A tüntetők mintegy 70-80-an voltak, a Szerb Haladó Párt verőlegényei pedig mintegy 30-an, de egyiküknek sem volt semmi közük a szlovák közösséghez. Utólag kiderült, hogy az „erődemonstrálók” hódságiak, többségük bűnöző, börtönviselt, vagy a szerb titkosszolgálat (BIA) tagja, egyeseknek közülük magas politikai funkciójuk is van – közvállakatot igazgat és egyebek.
A helyiek semmi mást nem akartak, csak megfigyelni a választást, amihez joguk lett volna. Az erőszakosan viselkedő ismeretlen férfiak viszont beálltak a Szlovák Vajdasági Színház bejáratához, és nem engedtek be senki.
A fekete pólós verőlegényekre épül a vučići demokrácia Szerbiában (Forrás: TikTok)
Egy korábbi Matica-elnök, Mihal Špevak a helyszínen azt mondta a feketébe öltözött férfiaknak:
„Szégyelljétek magatokat! Egyedül a szlovák nép választja meg ezt az intézményt, ne akadályozzatok minket. Megkaptátok a pénzt? Akkor menjetek, és költsétek el!” Az emberek azt skandálták: „Menjetek haza!” – miközben az ismeretlen férfiak fizikailag akadályozták meg őket a bejutásban.
Három incidens, rendőrségi tétlenség
A Danas és az N1 is arról tudósított az esemény kapcsán, hogy három incidens történt: egy zombori tanárnőt egy verőember megtámadott és letépte a transzparensét – ezt jelentette is a rendőrségen. Martina Martinko Sabolčki, a „Biram borbu” (A harcot választom) képviselőcsoport vezetőjét meglökte egy helyi haladópárti, amikor be akart lépni az épületbe. Vállsérülést szenvedett és orvosi ellátásra szorult.
Amikor a rendfenntartó nők lezárták a kijáratot, válaszul arra, hogy a bejáratot a verőemberek blokkolták, dulakodás tört ki – erről videó is készült. A rendőrség viszont tétlenül nézte, hogy mi zajlik, nem avatkozott közbe.
Így akadályozták a verőlegények a (haladó pártkönyvvel nem rendelkező) szlovákokat abban, hogy szavazzanak. Az egyik szlovák férfi gúnyosan megjegyezte, hogy haladó „hősök, üssétek csak a szlovák nőket!”
Egy polgár odament hozzájuk, hogy bejelentse az első incidenst, de ők csak becsukták az ajtót, és elmentek. Később azt mondták, „nem láttak semmilyen incidenst”.
Mégis a független jelölt győzött
A nyomásgyakorlás és fenyegetések ellenére a független jelölt, Juraj Červenak nyerte meg a választást, 31 szavazattal, míg Jasna Kohutová 19 voksot kapott.
Szerbia szlovákiai nagykövete, Aleksandar Nakić megfenyegette a jelölteket és családjukat – különösen Červenakot, aki nyilvánosan is beszélt erről.
A választási bizottság összeállítását is manipulálni próbálták, de a delegáltak kiálltak a tisztességes választás mellett. Kohutová a verőemberekkel együtt hagyta el a termet. Hogy ez a Szerb Haladó Párt első veresége-e? Azok a bizonyos változások elkezdődtek?
Egyelőre elhamarkodott lenne messzemenő következtetéseket levonni. Akkor lehetnénk igazán bizakodóak, ha hasonlóan független választás akár egy jelentősebb intézményben, vagy mondjuk a magyar közösségen belül is megvalósulhatna.
