Horvátország háborgó vizeken: Orsolya az új Mária Terézia?

Megtörtént az elképzelhetetlen: a zágrábi Jutarnji listben egy hosszabb, Ursula von der Leyent élesen bíráló véleménycikk jelent meg, az újság szenior kommentátora, Gojko Drljača tollából. Bár a horvát lapok hangvétele már egy jó ideje változik – ugyanez a Jutarnji list még tavaly az ukránok katonai győzelmének lehetőségét latolgatta hetente háromszor, illetve biztosra vette Kamala Harris győzelmét az amerikai elnökválasztásokon –, a brüsszeli politika nyílt bírálata azonban valami teljesen új dolog.

Orsolya az új Mária Terézia?

Drljača azon akadt ki, hogy von der Leyen kedden, május 6-án készül bejelenteni azt a dokumentumot, amelyben „fényes jövőt” ígér az EU számára az orosz gáz és olaj importjának leállításával.

Az elemző szerint az EK feje nagy horderejű döntéseket hoz, „mintha Mária Terézia, Ausztria–Magyarország abszolút uralkodója lenne, és hajlana arra, hogy „igazságos háborúkat vívjon saját monarchiája rovására.”

A cikk írója egyúttal felteszi azt a kérdést is, hogy ki hatalmazta fel Ursula von der Leyent, hogy tervet készítsen az orosz gázról és olajról való teljes lemondásra az európai gazdaság, a fogyasztók és az adófizetők rovására, látszólag az öreg kontinens hosszú távú stratégiai biztonsága érdekében?

Drljača azon is füstölög, hogy Orsolya intézkedései tartósan hidegháborút hozhatnak Oroszországgal, „ennek minden következményével”.

Európai gázimport 2021 és 2024 között, jól láthatóan csökkent az orosz forrásból származó gáz milliárd köbméterekben kifejezve (Forrás: Bruegel)

Ugyanakkor arról is elmélázott, hogy volt-e olyan vita az Európai Parlamentben a kontinens stratégiai újrapozicionálásáról, amelyben arra a következtetésre jutottak, hogy az orosz gáz valóban politikailag alkalmatlan energiaforrás, vagy hogy az oroszok genetikailag bizonyítottan gonosz nemzet, amellyel Európában már senki sem köthet üzletet, mert túlontúl veszélyes.

Mindezt annak ellenére, hogy például az orosz gáz az európai gázerőműveket táplálja, működteti a gyárakat, fűti a háztartásokat… alacsonyabb áron, mint az amerikai vagy afrikai LNG-gáz.

– Magához ragadta-e az Európai Bizottság elnöke a következő 25, 50 vagy több év jövőjét meghatározó stratégiai döntések meghozatalának hatalmát, és olyan stratégiai döntéseket hozott-e, amelyek az Unió alapdokumentumaiban nem szerepelnek, és egy olyan sajátos ideológiai programot vezet, amely szélsőséges pénzügyi, gazdasági és társadalmi kockázatokat vált ki, modern politikai szentként mutatja be magát, és már első ciklusa után is világossá vált, hogy Európa a bizottsági elnök elképzeléseinek köszönhetően lemarad, és ezért politikai máglyává válik, amelyre Ursula von der Leyen kitartóan önti az olajat?

– írja a Jutarnji list cikkében.

Az elemző váratlan felvilágosodásában még olyan eretnek gondolatokat is pedzeget, hogy az orosz gáz politikai alkalmatlanságát akár az Atlanti-óceán túlsó feléről is suttoghatják Orsolya fülébe, s azt sem tartja kizártnak, hogy ezt maga Trump teszi.

Bár a kolléga cikkében jólesően pocskondiázza a Politico-t és a Bruegel Intézet idevágó apologetikus „tanulmányát”, nincs szándékunkban ezt egészében átmesélni, beérjük annyival, hogy elmélkedéseit a következőképpen foglalta össze:

– Miután 2022-ben három hosszú éven át megtanultuk, hogy Vlagyimir Putyin agresszív autokratikus rezsimjének fosszilis tüzelőanyag-szankciókkal való megbüntetése és kimerítése rossz ötlet, mert ezzel Európa saját magát büntette, érdekes, hogy az EB vezetője olyan szánalmas tervet mutat be nekünk, amely alapvetően nemcsak az olcsóbb energiaforrásokról való (önkéntes) lemondást jelenti a „magasabb” politikai érdekek nevében, de egyben a kontinens tartós hidegháborús viszonyok közé helyezését is. És mindezt átlátható nyilvános vita és a tagországok szavazása nélkül.

Átcsap-e a fővitorla?

Az újságírás egyik nagy veszélye, hogy a szerző hajlamos belemagyarázni olyan dolgokat is az eseményekbe, amelyek nincsenek ott. Esetünkben mégis azért bátorkodtunk ilyen messzire menő következtetéseket levonni egy újságcikkből, mert

• a) a *Jutarnji list* és hírelemzője is jó kapcsolatokkal bír kormánykörökben, ami sűrűn exkluzív értesülésként csapódik le az újság hasábjain, és
• b) az európai konzervatív forradalom a horvát közvéleményre is kihatott.

Ez utóbbi azért nem eredményezett semmilyen látványos fordulatot, mert Horvátország Zágráb és Fiume (Rijeka) kivételével mélyen konzervatív közeg, amely lényegében sohasem szűnt meg a hit, család, haza hármasság által körülhatárolt térben élni.

A Plenković-kormány pragmatizmusa, amely az ország nyugati világba való szilárd beágyazását tűzte ki célul, illetve határozott nemzeti célkitűzésként határozta meg, azt is vállalta, hogy belesimulva a fősodorba Brüsszel „osztályelsőjeként” szerepeljen, de ugyanakkor csak módjával idomult a zöld vagy LMBTQ+ dogmákhoz.

Sőt, az utóbbi időben mintha az ukránok melletti kemény kiállás is mérséklődött volna. Drljača cikkében nyomon lehet követni a horvát külpolitika dilemmáit, amelyekről a szerző nyilván számos kuloárbeszélgetés folyamán szerzett tudomást.

Ezek között az első helyen az Oroszországgal kialakított jövőbeni viszony áll. Mint ez minden szobahőmérsékletnél magasabb IQ-val rendelkező ember számára világos, az oroszokkal való kiegyezés elkerülhetetlen, már csak azért is, mert Európa földrajzilag az Urálig terjed, akárcsak az is, hogy a transzatlanti viszonyokban zavarok álltak be.

Ezért az USA-val való szövetségesi viszony sem az, ami volt, illetve kérdéses, hogy a jövőben mennyire lehet számítani Amerikára. Különösen érdekes, hogy a kommentárból kimaradt Kína említése.

Horvátország óvatossága ebből a szempontból érthető, mert nem akarja kivívni Trump haragját. Viszont nincs szándékában felégetni maga mögött minden hidat, és ezt többek között a BYD horvátországi megjelenése is bizonyítja.