Szerbia
Az Egyetem az Informer TV ellen: harc a becsületes sajtóért
A konfliktus nem csupán az akadémiai autonómiáról szól – hanem arról is, hogy milyen jövőt képzel el Szerbia: egy nyitott, tudásalapú társadalmat, vagy egy propagandával átitatott, megfélemlített közéletet
A Belgrádi Egyetem rektora és több kara jogi lépéseket helyezett kilátásba az Informer TV ellen, miután az állami propagandacsatornaként működő médium heves és sértő támadásokat intézett az egyetemi vezetők és oktatók ellen. Az ügy újabb fejezetet nyit a szerbiai közéletben dúló mély politikai és társadalmi válságban, amelyben az oktatás és a sajtószabadság alapkérdései kerültek célkeresztbe.
„Hazugságokra és rágalmakra épített támadás”
A Belgrádi Egyetem közleménye szerint az Informer TV célzott kampányt folytat a rektor, Vladan Đokić, valamint több dékán és professzor ellen.
A támadások a rektor április 18-án tett rendőrségi nyilatkozatát követően erősödtek fel, amikor is – a közlemény szerint – az Informer olyan információkat közölt, amelyek nem voltak nyilvánosak, és ebből kreált súlyos vádakat, mintha a rektor elhatárolódott volna a diákoktól, akik a demokratikus értékekért küzdenek.
Az egyetem kiemelte, hogy a kampány alapját „szégyenteljes hazugságok, súlyos sértések és megalapozatlan vádak sorozata” képezte, amelyeknek a célja az akadémiai közösség erkölcsi integritásának megingatása és a tudás szerepének leértékelése a társadalomban.
Az intézmény hangsúlyozta, hogy sem a rektor, sem a dékánok nem tartoznak politikai szervezetekhez, és visszautasítják azt az inszinuációt, hogy politikai szándék vezérelné tevékenységüket.
A jog útján a méltóságért
Az egyetem vezetése közölte: minden rendelkezésére álló jogi eszközt felhasznál, hogy megvédje az akadémiai közösség tagjait a gyűlöletbeszéd, a rágalmazás és a dezinformációk romboló hatásától.
Az Informert – és főleg annak televízióját, amely közismerten a kormányzati kommunikáció egyik legextrémebb eszköze – a közvélemény régóta bírálja elfogult, manipulatív és gyakran sértő tartalmai miatt. Az említett médium rendszeresen támadja mindazokat, akik ellentmondanak Aleksandar Vučić elnök politikájának, miközben kritikátlanul dicsőíti az államfőt.
Vučić ugyanakkor folyamatosan magasztalja és védelmezi az Informert, valamint annak főszerkesztőjét, Dragan J. Vučićevićet, aki a szerb elnök „szurkolói szintjére” alacsonyítja le az újságírást.
Vučićević a Belgrádi Egyetem rektorának nagypénteki meghallgatását követően a „Raspala pe@erčina, moralno-politička!”, vagyis a „Rohadt b@zi, erkölcsi-politikai [értelemben]”, majd fél perccel később még hozzátette, hogy „P@zda od čoveka!”, vagyis „p@csa az emberből”!
Ez rendkívül vulgáris, gyűlöletkeltő és homofób, valamint tipikusan propagandisztikus retorikát tükröz, amivel az Informer főszerkesztője a szerb elnök ellenfeleinek morális és identitásbeli lejáratására törekszik szinte folyamatosan.
Visszaeső bűnös
Az Informer Televízió mostani beperlésével az akadémiai világ és a propagandagépezet ütközik össze. Az egyik oldalon a tiltakozó diákok, független médiumok és a civil ellenzék áll; a másikon az államhatalommal szorosan együttműködő médiahálózat – az Informertől kezdve a Happy TV-n át egészen a Pinkig, valamint az állami erőforrásokat politikai célra használó kormányzati intézményekig.
A helyzet világos: az egyetemi közösség a jogállamiság, az igazság, a méltóság és a tisztességes újságírás oldalán áll – az Informer és támogatói ugyanakkor egy autoriter rezsim médiaterét próbálják uralni, egyre nyíltabb eszközökkel.
Kapcsolódó cikk
A szerb elnök inkább kifizeti a büntetést, csak ne menjen börtönbe a kedvenc újságírója
A konfliktus nem csupán az akadémiai autonómiáról szól – hanem arról is, hogy milyen jövőt képzel el Szerbia: egy nyitott, tudásalapú társadalmat, vagy egy propagandával átitatott, megfélemlített közéletet.
A kimenetel azonban aligha kétséges: az állam meg fogja védeni a szolgáit. Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök két évvel ezelőtt ugyanis kijelentette, hogy „rossz lenne az országnak”, ha az Informer tulajdonosa, Dragan J. Vučićević börtönbe vonulna, mert nem akarja kifizetni a becsületsértésért vele szemben akkor kirótt mintegy 1700 eurós bírságot.
Vučićević a bírság kirovását követően heteken keresztül telesírta a baráti televíziókat, hogy „verbális deliktum” miatt csukják le, de hangsúlyozta, hogy nem fogja tűrni a vele szembeni igazságtalanságot, inkább éhségsztrájkba kezd.
Ezt követően a főszerkesztő élettársa befizette a bírságot, és ezzel „kiváltotta” Vučićevićet a börtönből. Mint arról az Informer beszámolt, az asszony „saját kezdeményezésére”, vagyis önszántából fizette ki a bírságot a „férjével” való előzetes egyeztetés nélkül.
