Horvátország
Kibékülés helyett bojkott Horvátországban
– Éppen most hoztuk meg a döntést, hogy nem veszünk részt a beiktatáson. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy végighallgassuk, ahogy Milanović az alkotmányra esküszik, amelyet aztán megszeg – mondta a horvát miniszterelnök
Andrej Plenković miniszterelnök, aki egyúttal a Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska Demokratska Zajednica, HDZ) elnöke is, a párt elnökségi ülését követően hétfőn este megerősítette, hogy sem ő, sem a HDZ más tagjai nem vesznek részt Zoran Milanović újraválasztott horvát elnök beiktatásán. A pártelnök éles kritikát fogalmazott meg Milanovićtyal kapcsolatban, az alkotmányos normák megsértésére hivatkozva.
Bojkott: nem vesznek részt az eskütételen
A HDZ vezető testületének ülését követően Plenković kijelentette, hogy megszületett a döntés Zoran Milanović újraválasztott elnök beiktatásának bojkottálásáról.
– Éppen most hoztuk meg a döntést, hogy nem veszünk részt a beiktatáson. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy végighallgassuk, ahogy Milanović az alkotmányra esküszik, amelyet aztán megszeg
– mondta a horvát miniszterelnök, aki szerint az elnökségi ülésen nem volt szó az egyéni felelősségről, csupán az elnökválasztási eredményeket elemezték, amelyekkel nem elégedettek.
Hangsúlyozta, hogy a HDZ már a tavasszal sorra kerülő helyhatósági választásokra készül.

A HDZ elnökségének tagjai (Forrás: X platform, Andrej Plenković)
Plenkovićot az újságírók a Milanović által felajánlott „kézfogásról” is kérdezték, de a miniszterelnök nem mutatott túl nagy lelkesedést: a gesztust PR-fogásnak nevezte.
– Öt évvel ezelőtt én hívtam fel Milanovićot, amikor először választották elnökké. Ő azonban nem gratulált nekünk, amikor ni győztünk. Egy ilyen viselkedésmintával rendelkező embertől ez a gesztus nem tűnik őszintének, ezért nem is látjuk értelmét
– fogalmazott Plenković, aki szerint az alkotmány megsértése, és Milanović viselkedése miatt sem ő, sem Gordan Jandroković, a horvát parlament elnöke nem vesz részt a ceremónián.
Erősödik a pártfegyelem
A horvát miniszterelnök arról is beszélt, már nem először, hogy tiszteletben tartják a választók döntését, és együttműködnek a megválasztott elnökkel az alkotmányos keretek között, azonban képmutatás lenne, ha végighallgatnák Zoran Milanovićot, ahogy az alkotmány megszegése után esküt tesz az alaptörvényre.
A miniszterelnök arra is reagált, hogy a párt egyes helyi szintű vezetői gratuláltak Milanovićnak, vagy javaslatokat fogalmaztak meg a párbeszéd megkezdésének érdekében. Plenković ezzel kapcsolatban azt tanácsolta, hogy minden párttag – mielőtt nyilatkozik – egyeztesse álláspontját a HDZ hivatalos irányvonalával.
A csúfos választási vereséget szenvedő HDZ-jelölt, Dragan Primorac szintén megszólalt. Rövid nyilatkozatában „nagyon fifikásan” azt mondta, hogy tegnap már gratulált Horvátország minden állampolgárának, és azok közé tartozik Zoran Milanović is.
A HDZ elnökségi ülésén több tag is elismerte, hogy az eredmény figyelmeztető jel volt a pártnak. Oleg Butković közlekedési miniszter szerint „a választók üzenetet küldtek, amit okosan kell kezelni a jövőben”.
A párt most a belső elemzésekre és az önkormányzati választások előkészítésére helyezi a hangsúlyt, ugyanakkor továbbra is fenntartja kritikáját Milanović elnöki tevékenységével kapcsoltban.
