Connect with us

Bosznia

Szijjártó nem szállhat le Banja Lukában, magyar termékek bojkottja
Dupla bosnyák pofont kapott Szijjártó Péter, a Banja Luka-i egyetem díszdoktora

Diplomáciai vihart kavart a boszniai szerb vezetők budapesti látogatása, ahol a hivatalos találkozón a boszniai állami szimbólumokat teljesen mellőzték. Zukan Helez védelmi miniszter válaszul megtiltotta a magyar külügyminisztert szállító katonai repülőgép leszállását, míg Szarajevóban gazdasági hazafiság jegyében magyar termékek bojkottjára is felszólítottak

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Zukan Helez megtiltotta Szijjártó Péter gépének leszállását Banja Lukában
Zukan Helez megtiltotta Szijjártó Péter gépének leszállását Banja Lukában
Cikk meghallgatása

Budapesten tárgyalt a boszniai szerb trojka Milorad Dodikkal az élen. A találkozóról semmitmondó közlemények jelentek meg, lényegében csak egymást fényezték a felek. Alig ért véget a megbeszélés, Szarajevóban Zukan Helez boszniai védelmi miniszter bejelentette, hogy nem engedélyezte Szijjártó Péter gépének leszállását Banja Lukában, és gazdasági hazafiság címén kezdeményezés indult a magyar termékek boszniai bojkottjára is, mert a budapesti találkozón csak a boszniai szerb zászló került használatba, a boszniai zászló nem, amit Szarajevóban nyilván a szerb szeparatizmus támogatásaként értékeltek.

A budapesti találkozóról

Milorad Dodik ugyan már nem a boszniai szerb entitás elnöke, mivel a boszniai bíróság eltiltotta közhivatali posztok betöltésétől, viszont a Független Szociáldemokraták Szövetségének vezetője maradt, így most ebben a tisztségében érkezett Budapestre, ahova magával cipelte dublőrét, valamint ideiglenes helyettesét, így hármasban találkoztak a magyar miniszterelnökkel.



Orbán Viktor az X platformon közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott egy diplomáciai mantrával élve, hogy „produktív találkozót” folytatott volt Milorad Dodik-kal és csapatával Budapesten.

Ehhez még nem túl bőszavúan hozzátette, hogy megbeszélték a stratégiai együttműködés következő lépéseit és azokat a kezdeményezéseket, amelyek mind a Szerb Köztársaság, mind Magyarország számára lehetőségeket teremtenek.

– Várjuk, hogy az elnökválasztáson elért győzelmet követően folytathassuk a közös munkánkat – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök.

Dodik hosszabban írt

Dodik saját internetes portálján – blogjában – sokkal bővebben foglalkozott a magyarországi kiruccanással, amiből jóformán csak az derült ki, hogy szinte már hazajár Budapestre, és elvárja a szíves fogadtatást.

– Ez egy rendkívül sikeres és jó találkozó volt, amilyenekhez már hozzászoktunk itt Budapesten Orbán miniszterelnökkel és csapatával. Beszéltünk a kölcsönös együttműködésünkről, és megerősítettük a kooperáció legmagasabb szintjét – írta Dodik a saját portálján.

Kiemelte, hogy stratégiai szinten számos folyamatban lévő gazdasági projektről tárgyaltak, amelyekről a nyilvánosság már tudomást szerzett.

– Beszéltünk a politikai helyzet esetleges alakulásáról is. Mindig lenyűgöző hallgatni Orbánt és az értékeléseit az ukrajnai háború lehetséges lezárásáról. Szó esett az Európai Unióban zajló fejleményekről és az áprilisi választásokra való felkészülésükről is – tette hozzá, amivel természetesen a magyarországi választásokra utalt.

Dodik arról is beszámolt, hogy Orbánt és csapatát tájékoztatták a Szerb Köztársaságban uralkodó aktuális helyzetről is.

– Tájékoztattuk őt azokról a választásokról, amelyeket egyértelműen alkotmányellenes döntés alapján tartottak meg, és amely folyamat inkább egy lejárató kampány volt annak érdekében, hogy a Szerb Köztársaságot egy dezintegrációs és destabilizációs folyamatba taszítsák. Sikerült olyan helyzetbe kerülnünk, hogy megtarthattuk ezeket a választásokat, amelyeken Siniša Karan győzött, és megköszöntük Orbánnak az első gratulációt, amit küldött – írta Dodik, körüludvarolva egy kicsit a vendéglátóját.

Külön kitért arra is, hogy a szerb delegáció különleges módon érkezett, amit maga Orbán is észrevett.

– Ez alkalom volt arra, hogy különleges módon legyünk itt, amit Orbán is megjegyzett, mivel elmondtuk neki, hogy ez számára egyfajta ajándék, hiszen ritkán adódik olyan helyzet, hogy mi hárman, akik az elmúlt hónapokban betöltöttük vagy be fogjuk tölteni az elnöki tisztséget, együtt jelenünk meg – ez is bizonyítja, hogy mi egy csapat vagyunk, amely továbbra is együtt dolgozik – fogalmazott Dodik, amiből mindenképpen kiderült, hogy a gyakorlatban továbbra is ő lesz a vezető, még ha közpénzekből nem is kap érte díjazást, majd kárpótolja magát máshogy.

A szarajevói bosnyák portálok egyike-másika azzal szórakozik, hogy megalakult a boszniai „szerb államelnökség”. Ez azonban – jegyezzük meg a BALK részéről – inkább azt jelzi, hogy Dodik képtelen leválni a hatalomról, leamputálni sem lehetne róla.

Dodik hangsúlyozta, hogy ami a Szerb Köztársaságban történik, az a politikai és minden más szempontból vett folytonosság kérdése, különösen a Magyarországgal való szoros együttműködés terén.

– Hálásak vagyunk Magyarországnak minden figyelemért. Beszéltünk új projektekről és új politikai értékelésekről is. Ez egy szokatlanul jó, baráti és bizalmon alapuló találkozó volt – zárta gondolatait Dodik, aki egy másik megnyilvánulása alkalmával bejelentette, hogy holnap Banja Lukába látogat Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, akit a Banja Luka-i egyetem a közelmúltban díszdoktorává választott.

Szijjártó nem kapott leszállási engedélyt

A találkozóról tehát jóformán nem tudtunk meg semmit, viszont a külsőségek felborzolták a kedélyeket, miután csak a boszniai szerb és magyar zászló került használatba, Bosznia-Hercegovina állami zászlóját sehol sem lehetett látni, ami erős felháborodást váltott ki, főleg a bosnyák térfélen.

– Nem adtam hozzájárulást a magyar katonai repülőgép leszállásához a Banja Luka-i repülőtéren, amelyen a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter érkezett volna – közölte Zukan Helez, Bosznia-Hercegovina védelmi minisztere, akinek már nem ez az első hasonló megnyilvánulása. Március elején sem engedte leszállni azt a magyar katonai gépet, amely Magyar Levente külügyi államtitkárért ment.

[TS_Poll id=”14″]

Most Helez úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter évek óta nyílt támogatást nyújtanak Bosznia-Hercegovina egyik közigazgatási egysége, a korábbi elnök Milorad Dodik által vezetett Szerb Köztársaság politikai vezetésének, annak ellenére, hogy tevékenységük aláássa Bosznia-Hercegovina szuverenitását, területi integritását és állami egységét.

Helez szinte szóról szóra ugyanezt mondta fél évvel ezelőtt is, akkor úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök folyamatos támogatást nyújt Milorad Dodiknak, a boszniai Szerb Köztársaság elnökének, aki szerinte „aláássa Bosznia-Hercegovina alkotmányos rendjét”.

Helez ezúttal arról beszélt, hogy a magyar fél nem adott semmilyen világos magyarázatot arra, miért katonai repülőgéppel érkezne a magyar külügyminiszter.

– Bosznia-Hercegovina védelmi minisztereként kötelességem megvédeni az ország alkotmányos rendjét, törvényeit és érdekeit. Ezért hoztam meg azt a döntést, hogy nem engedélyezem a leszállást mindaddig, amíg nem biztosított az ügy teljes átláthatósága és az országunk iránti tisztelet.

Nem sokkal korábban a Vijesti.ba hírportál arról számolt be, hogy Helez azért orrolt meg, mert a budapesti találkozó során ismét kísérlet történt Bosznia-Hercegovina megszégyenítésére.

[TS_Poll id=”15″]

A portál megjegyezte, hogy sem a fogadáson, sem a hivatalos tárgyalások során nem volt látható Bosznia-Hercegovina zászlaja, ami következetes folytatása annak a gyakorlatnak, amelyet Orbán kormánya a boszniai Szerb Köztársaság tisztségviselőivel folytatott hivatalos találkozókon alkalmaz.

Staša Košarac, a boszniai Miniszteri Tanács szerb származású elnökhelyettese nyilatkozatban reagált Zukan Helez védelmi miniszter mai döntésére. Košarac hangsúlyozta, hogy Magyarország baráti ország, amely tiszteletben tartja a Daytoni Békeszerződést és Bosznia-Hercegovina alkotmányos rendjét, és hozzátette: szerinte Helez populista lépései nem akadályozzák meg Szijjártó látogatását Banja Lukába.

– Helez ismételten politikai tőkét próbál kovácsolni az olcsó populizmussal, amiből senkinek sem származik haszna. Nem tudja megakadályozni, hogy kedves barátunk felkeresse Banja Lukát – fogalmazott Košarac.

Azt is hozzátette, hogy szerinte nem ez az első alkalom, hogy Helez meggondolatlan és értelmetlen döntéseket hoz, és valószínűleg nem is az utolsó.

Gazdasági hazafiság

A találkozó legvitatottabb eleme tehát a hivatalos protokollt érintette. Ezt Szarajevóban nem technikai mulasztásként, hanem tudatos politikai üzenetként értelmezték, ami során Magyarország kormánya – különösen Orbán Viktor – figyelmen kívül hagyja Bosznia-Hercegovina állami szuverenitását.

Šemsudin Mehmedović, a Naprijed (Előre) párt elnöke szerint Bosznia-Hercegovina elnökségének és külügyminisztériumának haladéktalanul be kell hívatnia a magyar nagykövetet, és hivatalos tiltakozó jegyzéket kell átadnia neki. Emellett felvetette, hogy az EU felé is panaszt kellene tenni Magyarországgal szemben, mert hogy az entitás szintjén fogadták a vendégeket, miközben az állami jelképeket figyelmen kívül hagyták.

Mehmedović szerint nem elég, hogy a védelmi miniszter önállóan fellépett: Bosznia-Hercegovinának mint államnak, intézményes szinten kell reagálnia, méltósággal és határozottsággal. Figyelmeztetett: ha Magyarország továbbra is ilyen módon viszonyul Bosznia-Hercegovinához, meg kell fontolni a diplomáciai kapcsolatok felülvizsgálatát.

A bosnyákok a következő magyar termékeket bojkottálhatják válaszul a budapesti politikára

A bosnyákok a következő magyar termékeket bojkottálhatják válaszul a budapesti politikára (Forrás: Vijesti.ba)

Mehmedović ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak az intézmények, hanem maguk a polgárok is képesek cselekedni – mégpedig nagyon is kézzelfogható módon. Elmondása szerint a magyar gazdaság jelentős hasznot húz abból, hogy termékei jelen vannak a boszniai piacon, és közvetlen pénzügyi előnyökhöz jut a helyi fogyasztók révén.

A legismertebb termékek közé sorolta a Mizo tejtermékeket, a Mogyi ropogtatnivalókat, a Hell energiaitalokat, valamint a Floriol étolajat. Emlékeztetett arra is, hogy a MOL üzemanyagtöltő állomásain és kenőolajain keresztül is pénzügyi előnyöket élvez Magyarország, illetve hogy a TEMU raktárai is magyarországi területen működnek, komoly nyereséget termelve.

Mehmedović kijelentette: minden olyan aktivizmust támogat, amely a boszniai államiság megerősítését szolgálja – beleértve a gazdasági hazafiságot is. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Bosznia-Hercegovina szuverén állam saját intézményekkel és tisztségviselőkkel, akiknek kötelességük és becsületbeli feladatuk megvédeni az ország államiságát a nemzetközi színtéren.



HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap