Connect with us

Szerbia

Vučić: Szerbia világbajnok a gyülekezés szabadságának tekintetében

Aleksandar Vučić szerb elnök Ursula von der Leyen látogatása alkalmával „megszokott magabiztossággal” igyekezett pozitív képet festeni hazájáról, miközben a sajtótájékoztatón „világbajnoknak” nevezte Szerbiát a gyülekezési szabadság biztosítása terén. A látványos önfényezés mögött azonban elmaradt az önkritika: Vučić nem említette sem a rendőri túlkapásokat, sem az orosz befolyás növekedését, és inkább az Európai Unióval való együttműködésről, valamint az energetikai nehézségekről beszélt – reményét fejezve ki, hogy Brüsszel a téli hónapokban „megértéssel” viszonyul Belgrádhoz

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A szerb elnök "világbajnoknak" nevezte Szerbiát a tüntetőkkel szemben tanúsított türelem tekintetében
A szerb elnök "világbajnoknak" nevezte Szerbiát a tüntetőkkel szemben tanúsított türelem tekintetében (Forrás: Screenshot, Informer)
Cikk meghallgatása

A szerb elnök jócskán kiszínezte a helyzetet, ami a gyülekezés szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást illeti. Az Ursula von der Leyennel tartott közös sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre válaszolva szó szerint azt mondta, hogy „Szerbia világbajnok a gyülekezés szabadságának tekintetében”. Azt is megemlítette, hogy az utóbbi tizenegy hónapban senki sem vesztette életét a rendőrségi beavatkozások során, ami után felmerül a kérdés, hogy szerinte bárkinek is meg kellett volna-e halnia?

Vučić folyamatosan a szebbik arcát mutatta Ursula von der Leyennek. A szerb elnök ezúttal például nem említette azt a vádat, hogy az Európai Unió és egyes uniós tagországok november elsejére – az újvidéki tragédia évfordulójára – Majdant készítenek elő Szerbiában.


A sajtótájékoztatón szóba sem került, hogy az EU újabb fejezetet nyitna meg Szerbiával, bár a szerb elnök fájlalta, hogy az ukrajnai háború kitörése óta ez nem történt meg – mintha ennek éppen a háború lenne az oka.

Uniós részről ugyanakkor komoly gesztusnak számít, hogy a bizottsági elnök ma találkozik a civil társadalom képviselőivel is.

Szerbia világbajnok

A szerb elnök egy újságírói kérdésre válaszolva a nagy európai országokhoz hasonlította Szerbiát, amivel azt kívánta hangsúlyozni, hogy a gyülekezés szabadságának tekintetében hazájában sokkal jobb a helyzet, mint a konkrétan meg nem nevezett uniós országokban.

– Amikor tiltakozó akciók voltak a nagy európai országokban, az is előfordult, hogy 27 ember halt meg. Szerencsére – és a szerb állami szervek hatalmas türelmének és állhatatosságának köszönhetően – senki sem vesztette életét az elmúlt tizenegy hónapban – jelentette ki a szerb elnök, aki itt tért ki a szerb hatóságok „világbajnok magatartására”.

– Miután a gyülekezési szabadság iránt érdeklődött, ez az ország (Szerbia) világbajnok a gyülekezési szabadság tekintetében, ugyanis több mint huszonötezer nyilvános bűnözői, illetve be nem jelentett, illegális gyűlés volt, amelyet őriztünk és biztosítottunk, gondoskodva azokról az emberekről, akik illegálisan tartották őket – mondta a szerb elnök, aki itt majdnem be is fejezte a témát, de aztán még eszébe jutott valami.

– Amikor a rendőri reakciókat és az erő alkalmazását – use of force – említi, vagy nevezze bárminek is, ha egyáltalán valaha is történtek túlkapások Szerbiában, erre nemigen volt példa. A rendőrség ugyanis csak végszükség esetén és minimális erő alkalmazásával reagált, és nem úgy, ahogy szerettem volna, és ahol szerettem volna, hogy lényegében kövessük az európai értékeket.

Orosz táborok Szerbiában

A szerb elnök az újságírói kérdés másik felére reagálva, ami az orosz táborokra vonatkozott, azt mondta, hogy három orosz állampolgár jelenlétét állapították meg a Sunčana Reka etno faluban létesült táborban, Loznica és Mali Zvornik között, de azt nem állította, hogy a felfedett személyek az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak volna. Az sem derült ki, hogy az oroszokat miért nem tartóztatták le.

– Szerb állampolgárokat állítottunk elő, akik elérhetők voltak, és ők adták meg, hogy kik azok (az orosz állampolgárok), akikről szó van, s a nyomozás folytatódik, ezek a személyek továbbra is őrizetben vannak – mondta a szerb elnök. Ez értelmezésünk szerint nem az orosz állampolgárokra vonatkozik, ők az elmondottak alapján nem kerültek letartóztatásra.

Vučić arról is beszámolt, hogy tizenegy embert vettek őrizetbe a párizsi (disznófejes) incidensek kapcsán, és két személy került előállításra egy németországi ellenzéki nagygyűléssel összefüggésben, ahol valaki festéket dobott a tömegbe, hogy ezzel aztán a német hatóságokat vádolja meg.

Most hízelgett az uniónak

A sajtótájékoztató egészére jellemző volt, hogy a szerb elnök vitte a szót, és egy alkalommal a bizottsági elnököt ügyesen megszakítva nem hagyta Orsolyánkat kibontakozni a NIS-szel kapcsolatos kérdésben.

Vučić „a helyzetnek megfelelően” ezúttal arról beszélt, hogy Szerbia számára az Európai Unióhoz való csatlakozás stratégiai elköteleződés és külpolitikai prioritás, amihez hozzátette, hogy ez az irány nem változik a következő választásokig – sőt, úgy hiszi, hogy azután sem.

Kifejező tekintettek: szemkontaktus mosoly nélkül, a szimpátia elmaradt

Kifejező tekintettek: szemkontaktus bátorító mosoly nélkül, a szimpátia elmaradt (Forrás: szerb elnöki Instagram)

A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy különösen hálás azért, amiért von der Leyen a világ azon kevés vezetője közé tartozik, aki többször is ellátogatott Szerbiába, és hogy a fővároson kívül más, szegényebb régiókat is felkeresett, hogy segítsen a kevésbé fejlett területeken, amit Belgrádban nagyra értékelnek, és emiatt különös tisztelettel és hálával tartoznak neki.

Ugyanakkor most nem hangzott el az a vád, hogy az Európai Unió és az uniós országok némelyike november elsejére Majdant készít elő Szerbiában – ez egyáltalán nem került említésre. Az uniós elnök a szuverenista világ részéről már bizonyára megszokta az ilyen és hasonló inszinuációkat.

A sajtótájékoztatón pozitív kontextusban az újabb csatlakozási fejezet megnyitásáról sem tudtak beszélni, vagyis nem történt bejelentés újabb csatlakozási fejezet megnyitásáról Szerbiával, amit a szerb elnök fájlalt is, miután korábban igencsak pedálozott érte.

Felvetette, hogy az ukrajnai háború kitörése óta nem nyílt újabb fejezet, amivel elég furfangos módon azt az érzést igyekezett kelteni az ország lakosságával – mivel a televíziók, még az ellenzékiek is, élőben közvetítették a sajtótájékoztatót –, hogy az újabb fejezetnyitás Ukrajna miatt, és nem a szerb viselkedés következtében nem történt meg.

Szóba került a szerb médiahatóság, a választói listák és néhány más jogállamisággal kapcsolatos kérdés is, amelyek a szerb elnök értékelése szerint pozitív visszajelzésre találnak majd az Európai Bizottság részéről, bár Belgrádban tudják, hogy még sok a tennivaló – jelentette ki Vučić, aki másfél héttel ezelőtt adta ki az „ordrét” Ana Brnabić házelnöknek, hogy fogadja el az Európai Unió minden észrevételét, még a választási listákkal kapcsolatban is. – Ama baš sve, vagyis mindent, de mindent!

A szerb elnök nyilván ezzel akkor már Ursula von der Leyen közelgő látogatására készült, hogy jobb benyomást keltsen.

Hosszú, hideg tél

A gazdasági kérdések között természetesen az olajválság vitte a prímet. A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy „ha a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (Naftna industrija Srbije, NIS) amerikai szankciók alatt áll, és ha amerikai szankciók alatt áll, akkor az gyakorlatilag európai szankciókat is jelent”.

– Ez a probléma számunkra nem könnyen és nem egyszerűen megoldható. Remélem, hogy minden olyan kérdésben, amely az energetikai biztonság szempontjából fontos, Szerbia számíthat az Európai Unió támogatására és segítségére – mondta a szerb elnök, aki saját állítása szerint tisztában van azzal, hogy az Európai Unió nem tud kivételt tenni Szerbiával, ennek ellenére tegnap este levelet adott át Ursula von der Leyen asszonynak, amelyben az energiaellátás ügyében kérte, hogy Szerbiát mentsék fel az új kvóták alól.

Hozzátette, hogy bízik abban, hogy az Európai Bizottság „talál majd módot arra, hogy a tagjelölt országok státuszán legalább enyhítsen valamelyest, és valamilyen könnyítést biztosítson számukra e tekintetben, mert hogy számukra a tél nem lesz egyszerű, és nem lesz könnyű”. Ezután még következett némi lelkizés, hogy Szerbia számára újabb kibúvókat biztosítson az EU, szokás szerint.

Ennek érdekében ígéretekből most sem volt hiány: Vučić ugyanis megígérte, hogy ezen a téren is szorosan együttműködnek az Európai Unióval, és bízik benne, hogy ez az együttműködés sikeres lesz az Európai Unió illetékeseivel.

– Szeretném hangsúlyozni, hogy az Európai Unió Szerbia legnagyobb befektetője és legfontosabb kereskedelmi, valamint szolgáltatási partnere. Mindannyian kicsik vagyunk a Nyugat-Balkánon az Európai Unióhoz képest, és mind jól ismerjük egymást – mondta Vučić, akinek a kijelentéséből az is következik, hogy őt is mindannyian jól ismerik.

Ursula von der Leyen Belgrádban találkozik a civil társadalom képviselőivel is – az ő véleményét az erről az eseményről szóló beszámolónkban foglaljuk össze.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap