Szpinalonga: séta a leprások szigetén (újabb nyári izgalmak, Kréta-korszak)

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

A „történeti források” eltérnek azt illetően, vajon nagy tehetségű kasszafúró volt-e, vagy könyörületet nem ismerő gyilkos, esetleg mindkettő? Gyilkos, akit egy menő makró megölése miatt ítéltek hosszú szabadságvesztésre, nem egészen világos. Már rég összefolyt más dolgokkal, de mindegy. Egyesek szerint ez a pillangó-tetkós figura azért vette el a futtató életét, mert súlyosan bántalmazta az ő legkedvesebb kurváját, de innen nézve ez már tényleg édes-mindegy.

A Pillangó névre hallgató férfiú – maga is francia – Francia Guyana egyik legszörnyűbb fegyenctelepén, az ún. ördögszigeti büntető intézményben kötött ki, ahol aztán szörnyű időket élt át.

Meg kell adni, nem volt rest. Börtönélete – ahogy maga a civil élete is – nem szűkölködött szökési kísérletekben. Ehhez azonban – ha kedvet éreznek, s még nem tették meg soha – szerezzék be, kérnénk szépen, majd olvassák is el Henry Charrière magyarul is megjelent, PILLANGÓ c. fordulatos, néha túlfordulatos, kipörgős kalandregényét, amelynek egyik fejezetében a főhős leprások közé keveredik, ahol furcsa dolog történik vele. Nevezetesen az, hogy vendéglátója csésze kávéval kínálja. (Olyan csészéből, amelyet csupán vendégek használhatnak.) Ő átveszi, kortyint belőle, csak utána eszmél rá, hogy egy majdnem egész emberi ujj ragadt oda kívülről a csésze oldalához. Mielőtt szólhatna, a házigazda máris hangos káromkodásba kezd, hogy a p*csába, már megint eltűnt az egyik ujja, vajon hol lehet? A héten ez már a többedik…

Kirándulás a leprások szigetére (LAFFERTON & BAB)

Az ebből készült film rég bejárta a földkerekséget Steve McQueennel és Dustin Hofmannal a főszerepben. Még messze a múlt évezredben – ha nem is épp a krétakorban –, hogy újabban legyen remake-je is. Nekünk pedig jutott eszünkbe most éppen, görög embertársaink híres Kréta-szigetén ez az emlékezetes alkotás. Pontosan Spinalongán v. Szpinalongán – nyelvészek vitassák meg, mi az utóbbi mellett döntöttünk.

Olyasmiről beszélünk, amihez konkrétabban egy másik népszerű szépirodalmi mű kötődik. Mégpedig Victoria Hislop: A SZIGET c. regénye. Benne a főszereplő lebírhatatlan vágytól ég, hogy megismerje édesanyja homályos múltját. Közben úgy hordja ezt az érzést magával, mint valami hosszú tüskefélét a szívében. Így jut el egy kis krétai faluig, neve szerint Plakáig. Aztán igazából ott a helyszínen ébred rá, hogy az a közeli szigetecske amott, átellenben a tengerben – amolyan nem túl megterhelő átúszásnyira – nem más, mint Görögország egykori hírhedt leprakolóniája: SZPINALONGA.

Jómaga pedig ott toporog tkp. a (BÉL)POKOL KAPUJÁBAN. Isten őt meg úgy segélje (ahogyan csak tudja).

– És akkor nekünk itt nem marad más, mint megköszönnünk neki, meg megköszönnünk mindenkinek, aki művével – csapongó képzettársítási szinten akár –, vagy röghöz kötöttebben, tehát magában a valóságban segített bennünket eljutni idáig. A bélpoklosok egykori tengeri karanténjáig, amelyik ma nyitva áll minden kíváncsi látogató előtt. Olyan előtt is, akinek amúgy halvány fogalma sincs, igazából mit is akar megnézni, ám ideje van, teje van…

– Na, jó: ehárisztó, e’fárisztó. Köszönetünk hát, aztán úgy álljunk, hogy mindenki lássa!

Görögország egykori hírhedt leprakolóniája: SZPINALONGA (LAFFERTON & BAB )

Szpinalonga, magyarul Hosszútüske manapság ott kerekedik inkább, mint sem hegyesedne, abban az éppen haragosan sötétlő, fehér tarajú hullámokat görgető tengerben Kelet-Kréta felségterületének északi részén. Régebben emlékeztethetett, akkor is lentről nézve – nem is pl. helikopterból v. hőlégballonból – holmi tüskére, amikor még félsziget volt. Történt azonban, hogy erős férfikezek szorgos kőcipelő munkával leválasztották a szárazföldről, ideális helyet teremtve, mondjuk, épp egy későbbi lepraszigetnek. Mert végül az lett belőle. – Ebből a tengeri Tüskevárból.

Eredetileg erődítmény volt. Valamikor réges-rég, amelyet az akkortájt nagyban terjeszkedő velenceiek építettek, akik számtalan erdőt tettek tönkre amúgy, hogy hajókat építsenek belőlük. Meg hogy jobban aládúcolják azt az egy, manapság szerencsétlenül süllyedő városukat odahaza. Éltek arrafelé egyébként – előttük is, utánuk is – zömmel görögök, majd pluszban törökök, akik nehezen jöttek ki egymással. Ami nem csoda, ismerve a török lelakásos habitusát.

Hiába jött létre köztük az egyezmény, hogy a görög nem épít, a török nem rombol, igazából nehezen viselték egymás közelségét. Nehezen bírták az egymásra utaltságot.

A velenceiek számtalan erdőt tettek tönkre (LAFFERTON & BAB)

A lepra-ötlet állítólag valamelyik ravasz görög elmebajnok fejéből pattant ki egy szép napon. Nemes egyszerűséggel szólva: a maga módján zseniális elképzelés. Azt követve a görög fél nagyszámú leprást telepített a szigetre, mire a törökök fejvesztve elmenekültek. Fegyvernek dördülnie sem kellett, viszont szegény összegyűjtött bélpoklosokat onnan már nem volt tovább hová vinni. Maradtak Szpinalongán. Idősebbek, fiatalabbak; férfiak, nők és gyerekek – mert a lepra nem, azaz a lepra sem válogat.

Létrejöttéhez képest viszonylag későn, valahol az első világháború előtt vált Szpinalonga intézményesen is a leprások szigetévé. Hogy a második világháború táján valamikor elkezdődjön a felszámolása, és hogy aztán az be is fejeződjön valahol az ötvenes évek végén.

Az idővel elnéptelenedett krétai Szpinalonga felkapott turista célponttá vált (LAFFERTON & BAB )

– Ördög tudja, mi tartott olyan sokáig, de végül meglett a lepra elleni gyógyszer. Utóbb a kombinált változat is a tkp. baktériumok okozta cudar kór mindkét fő megjelenési formája ellen. Így lett aztán idővel az elnéptelenedett krétai Szpinalonga is felkapott turista célponttá. Mert általában van valami ellenállhatatlanul vonzó mások iszonyatos tragédiájában.

Előfordul néha azon a tájon, mondják, Plaka és Szpinalonga között, hogy furcsa hangokat hoz és visz magával valahonnan a tenger felett vágtató szél. Egyáltalán nem valami agresszív, süvítő hangok ezek. Inkább olyan vékonykák, nyöszörgőek, végtelenül bánatosak. Egyes szakik ezzel kapcsolatban a mesterséges szigetkialakítás következményeiről beszélnek, ugyanakkor a helybeliek jól tudják, hogy egyáltalán nem arról van szó. Mert amit olyankor hallani lehet, az nem más, mint az anyjuktól elszakított gyermekek szívszorongató sírása.

Vagy éppen fordítva: az elkeseredett anyáké, akik soha, de soha többé nem vehetik ölbe gyermekeiket.

Megj.: Érdekes, hogy a második világháború idején mintha egyetlen hatalmas leprakolóniának, Szpinalongának nézték volna egész Görögországot a fasiszták. Ennek megfelelően mintha el akarták volna törölni a föld színéről az egész emberi kultúra egyik meghatározó bölcsőjét. – Akkor, amikor még nem a Lufthansa, hanem a Luftwaffe közlekedett arrafelé.