Frankenstein a Balkánon: a szuperbaktériumok már pusztítanak

Miközben a következő világháborúról beszélünk, régi, mikroszkopikus ellenségek térnek vissza – írja a Charlie Hebdo. Ez a mondat nem egy újságírói túlzás, nem a francia szatirikus laptól megszokott blöff vagy gúnyolódás, hanem egy tudományos vészjelzés.

Miközben drága politikusaink geopolitikai sakkjátszmákba merülnek – Ukrajna, Tajvan, Gáza, Kambodzsa, Irán ürügyén – addig a valódi háború, amely elpusztít bennünket, talán már most is zajlik. Nem a drónok és hiperszonikus rakéták, hanem a Petri-csészék és a kórházi klórhiány szintjén.

Ez a háború a szuperbaktériumokkal folyik – olyan mikroorganizmusokkal, amelyeket túlságosan okosra, és túlságosan ellenállóra „neveltünk”.

Az ember által előállított ellenség

A Charlie Hebdo szerint már most is olyan „Frankenstein-baktériumokat” alkottunk, amelyek – ha kiszabadulnak a laborból vagy a kórházi klímaberendezésekből – letarolhatják a világot.

Egy Lancet-tanulmány szerint ezek közül néhányat tudományos kísérletek során mesterségesen mutáltak, hogy jobban megértsék fejlődésüket. Csakhogy – mint tudjuk – a jó szándék gyakran a pokolba vezet.

A Center for Global Development tanulmánya szerint ezek a szuperbaktériumok jelenleg is évente közel 5 millió ember haláláért felelősek, és ez a szám 2050-re akár 39 millióra is emelkedhet. Ez több, mint a rák, a HIV és a közlekedési balesetek összesített áldozatának a száma.

A francia sürgősségi szolgálatok szóvivője, Christophe Prudhomme találóan fogalmaz: „Elbíztuk magunkat, azt hittük, nyertünk, és ésszerűtlenül használtuk az antibiotikumokat.”

Ez a kijelentés kiváló felütés, ha el akarunk indulni Délkelet-Európa, vagyis a Balkán irányába – ahol az ésszerűtlenség nem hogy elterjedt, hanem rendszerszintű, és ez tőlünk csak egy lépésre van.

A Charlie Hebdo cikke találóan világít rá a szuperbaktériumok által jelentett globális veszélyekre, és nem kevesebbet állít, mint hogy a következő világjárványt nem egy új vírus, hanem egy mutálódott, „ember alkotta” baktérium okozhatja. Miközben Franciaországban és Nyugat-Európában már zajlik a bűnbakkeresés – az orvosi protokollok, a távkonzultációk vagy épp a „gyógyszeripar profitmaximalizálása” miatt –, a térképen van egy régió, ahol ez az egész sokkal kevésbé kontrollált, sokkal inkább a véletlenre van bízva: ez a Balkán.

A Balkán: a rezisztencia inkubátora?

A Balkánon szinte ugyanolyan könnyű antibiotikumhoz jutni, mint egy doboz cigarettához. Bár hivatalosan vényköteles, számos országban – például Albániában, Koszovóban, Szerbiában vagy Bosznia-Hercegovinában – gyakorlattá vált a recept nélküli kiadásuk. A patikus megkérdezi, hogy mi a panasz, és ad egy „jó kis széles spektrumú antibiotikumot”.

A beteg másnapra jobban lesz, nem fejezi be a kúrát, a maradék tablettákat pedig félreteszi – esetleg odaadja a nagymamának. Ez nem ritka kivétel, hanem általános gyakorlat, amit a WHO is többször nevesített.

A kontrollálatlan antibiotikumhasználat gyorsítja a rezisztens baktériumtörzsek evolúcióját – ezt tudjuk. De Délkelet-Európában ehhez jön még két fontos tényező: a gyenge szennyvízkezelés és a rossz kórházi higiénia.

Több balkáni országban a kórházi fertőzések aránya meghaladja az uniós átlag kétszeresét. A betegségek kórházi környezetben fertőznek újra, antibiotikumokat váltogatnak, amivel egyre erősebb törzsek tenyésznek – nem laboratóriumban, hanem a valóságban, az egészségügyi intézményekben.

A háborúk és a migráció is veszélyforrás

A rosszul vagy sehogy sem ellenőrzött migráció elősegíti ezeknek a „szuperbaktériumoknak” a kialakulását. Ahogy a háborúk is. Ukrajnában a lövészárkokban elszaporodnak a multirezisztens baktériumtörzsek a régi betegségek következtében, amelyeket a siralmas higiéniai körülmények és a szigorú ellenőrzés nélkül, válogatás nélkül adott antibiotikumok ébresztettek fel.

A francia sürgősségi szolgálatok szóvivője szinte példabeszédként fogalmazza meg, hogy „a szociális háló bármilyen romlása, különösen pedig a háborúk mostani elszaporodása komoly egészségügyi problémák forrása lehet a jövőben”, főleg a bakteriális járványok miatt.

Christophe Prudhomme egy migráns hátterű multirezisztens tuberkulózis-esetről mesél – tuberkulózis 2.0 – ez a legnagyobb közegészségügyi probléma, amikor a rezisztens baktériumokról van szó.

A tuberkulózis hosszú antibiotikum-kúrát igényel. Sok bevándorló azonban nem fejezi be a kezelést, így a baktériumok kifejlődnek. Aztán utaznak. Amikor Franciaországba érkeznek, a migránsok megkapják a megfelelő kezelést, ám amikor a migránstáborokat néha kiürítik, a betegeket szélnek engedik, anélkül, hogy nyomon követnék a kezelésüket.

Így a tuberkulózis egy új, kezelhetetlen formája született meg Franciaországban, amit a mutációk és a kezelés idő előtti megszakítása erősített fel.

De ez nem csupán Nyugat-Európa problémája. A Balkán tranzitzóna a Közel-Keletről és Afrikából érkező menekültek számára, akik gyakran már fertőzötten érkeznek, a kezelésük valahol, valamikor megszakadt, követésük lehetetlen, miközben továbbindulnak új országok felé, így a tuberkolózis, a tífusz vagy más súlyos fertőző betegségek újra felütik a fejüket Európában.

A gyógyszeriparnak nem fizetődik ki

Christophe Prudhomme belecsúszott abba a megjegyzésbe, hogy „a távkonzultációs gyógyítás sz@r”, és hogy nem segít a „szuperbaktériumok” elleni harcban. Mert „amikor az orvos nem látja személyesen a beteget, a kockázatot áthárítja rá, ami egyértelműen antibiotikum-túlrendeléshez vezet.

Végül, de nem utolsósorban a kutatást harminc éve nem élesítették. Harminc éve nem hoztak piacra új antibiotikum-osztályt a baktériummutációk leküzdésére.

A sürgősségi orvos szerint a probléma az, hogy a nyolcvanas évektől a gyógyszeripar már nem foglalkozott az antibiotikumokkal, a kutatást fokozatosan leállították, hogy a rákos megbetegedésekre koncentráljanak, ami sokkal jövedelmezőbbnek bizonyult.

Kapcsolódó cikk

Globális elmélkedés a műhúsról, a vegán burgerről és az egyéb „finomságokról”

De ahogyan Nyugaton, úgy a Balkánon is elmaradt az új antibiotikumosztályok fejlesztése – sőt, itt még a meglévő protokollok betartása is ritkaság. Nincsenek országos antibiotikum-felhasználási statisztikák, ritka a felügyelet, és az orvos-beteg kapcsolat gyakran „kéréseken” alapul: „Valamit írjon már fel, doktor úr!”

A következő világjárvány nem a jövőben kezdődik, hanem már most zajlik. A baktériumok mutálódnak, alkalmazkodnak, és semmilyen földrajzi határt nem ismernek. Ha a balkáni rezisztens baktériumok elérik a nyugat-európai intenzív osztályokat, már késő lesz. A multirezisztens tuberkulózis, a kórházi MRSA-törzsek, vagy a carbapenem-rezisztens Enterobacteriaceae már ma is jelen van a régióban.

A karbapenemek (pl. imipenem, meropenem) olyan széles spektrumú, nagyon erős antibiotikumok, amelyeket általában akkor alkalmaznak, ha más antibiotikumok már nem hatnak, ez a „last resort”, vagyis az utolsó vonal. Ha ez sem hat, akkor mindennek vége.

A biológiai harctér már létezik – csak még nem vettük észre, vagy nem jutott el a tudatunkig. A szuperbaktériumok már gyülekeznek, és nem Frankenstein alkotta meg őket, hanem – mi magunk.