Az „el nem kötelezett” Szerbia a Harmadik Világ felé kanyarodik?

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Szerbia már nem csak a múlt század kilencvenes éveiig kanyarodott vissza a történelemben, hanem egészen a hatvanas évekig, amire egyre kevesebb élő ember emlékezik az országban. Đuro Macut, eddigi „legbábabb” szerb miniszterelnök bejelentette, hogy szeptember elsejétől Szerbiában új emléknapot vezetnek be: az El nem kötelezettek napját (Dan Nesvrstanih).

Ezt a dátumot a kormány azért nyilvánította hivatalosan is emléknappá, mert 1961-ben ezen a napon tartották Belgrádban az el nem kötelezett országok mozgalmának (Pokret nesvrstanih) első csúcstalálkozóját.

A Đuro Macuttal bábozó szerb elnök ezzel a döntéssel megpróbál új életet lehelni abba a külpolitikai örökségbe, amely egykor a titói Jugoszlávia egyik legismertebb védjegye volt.

A jelenlegi Szerbiának túl sok köze nincs az egykori Jugoszláviához, Aleksandar Vučić azonban szívesen tekinti magát a volt jugoszláv diktátor politikai örökösének – ha másért nem, akkor azért, mert „Tito elvtárs” kétszer akkora földdarabot irányított, és ezt sokkal ügyesebben tette, mint ő.

Geopolitikai emlékezet és az „elismerés visszavonása”

Macut hangsúlyozta: a kormány célja a kapcsolatok elmélyítése mindazokkal az országokkal, amelyek tiszteletben tartják Szerbia területi integritását – különös tekintettel Koszovó státuszára.

Kapcsolódó cikk

NOSZTALGIATALÁLKOZÓ: Kicsit jelentéktelen, de az övék

A miniszterelnök szerint az El nem kötelezettek napja tehát nemcsak nosztalgikus gesztus, hanem annak az „aktív diplomáciai stratégiának” a része, amely az „úgynevezett Koszovó elismerésének visszavonását” szolgálja.

A szerb vezetés tehát „átveri” a volt el nem kötelezett országokat, amikor az el nem kötelezettség leple alatt aktuálpolitikai csapdába ejti őket.

Titónak és Jugoszláviának több szempontból is szüksége volt a mozgalomra. Ahogy megalakult és megerősödött az el nem kötelezett csoport, úgy nőtt a kereskedelmi forgalom Jugoszlávia és a többi tagállam között, és úgy nőtt az akkor még virágzó délszláv államszövetség nemzetközi súlya is.

A szerb hatalom négy évvel ezelőtt, tehát a hatvanadik évfordulón egy emlékünnepségre összerántotta az egykori tagországokat – az viszont egyenesen a vicc kategóriájába tartozott, hogy az el nem kötelezett országok belgrádi „nosztalgiatalálkozóján” – megfigyelő pozícióban ugyan – de részt vett Oroszország is, amelyet Szergej Lavrov külügyminiszter képviselt.

Jugoszlávia utolsó dobása

1961-ben a belgrádi csúcson 25 ország képviseltette magát, köztük Hailé Szelasszié etióp császár, Nepál és Marokkó királya, valamint az el nem kötelezett politika ikonikus alakjai: Dzsaváharlál Nehru, Gamál Abdel Nászer és Josip Broz Tito. Ők hárman tekinthetők a mozgalom igazi alapítóinak.

A mozgalom célja a nemzetközi feszültségek enyhítése és a békés együttélés előmozdítása volt egy olyan világban, amelyet a hidegháború két pólusa, a NATO és a Varsói Szerződés határozott meg.

Jugoszlávia különösen arra törekedett, hogy „egyenlő távolságot” tartson a nagyhatalmaktól – ez a politika jelentősen növelte Belgrád nemzetközi súlyát.

A jugoszláv (ma szerb) főváros 1989-ben ismét házigazdája volt az el nem kötelezettek csúcstalálkozójának, amelyet sokan Jugoszlávia utolsó külpolitikai kísérleteként értelmeztek a szövetségi egység megmentésére.

Ám hiába remélték, hogy az esemény összehozza a nemzeti ellentétek miatt szétesésre ítélt délszláv tagköztársaságokat – a belgrádi Sava Központban elhangzó nyitóbeszédet Janez Drnovšek, a jugoszláv államelnökség akkori elnöke szlovénul mondta el, ami már önmagában is jelezte a Nagy-Szerbia megteremtésére vonatkozó törekvések közelgő kudarcát.

1992-ben Jugoszlávia megszűnt létezni, és a volt tagállamok közül ma csupán Fehéroroszország rendelkezik teljes jogú tagsággal a mozgalomban – Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Horvátország csak megfigyelő státuszt élveznek.

Egy új régi Szerbia?

A volt Jugoszlávia és a „töredék Szerbia” lakosságának jelentős része számára a hatvanas évek világa már idegen, a kezdeményezés nem épül kollektív történelmi emlékezetre.

Az el nem kötelezettek országainak 2021-es csúcstalálkozóján a saját országának népét – vagy annak egy jelentős részét – mostanság „lenácizó” Aleksandar Vučić azt mondta, hogy Belgrád büszke otthona minden emberi lénynek, aki békét hordoz a szívében – ami vonatkozik a múltra, a jelenre és a jövőre is.

Mindez azt jelzi, hogy a kilencvenes években „háborúba ájult” Szerbia a mostani többpólusú világ felé fordulva ezúttal nem akar nyíltan szembeszállni a Nyugattal, inkább „alternatív kapcsolatok” építésével szeretné újrapozícionálni magát a globális diplomácia térképén: az El nem kötelezettek napja ehhez a stratégiához igyekszik történelmi legitimitást nyújtani – mindhiába.