Connect with us

Szerbia

Két Szerbia egy országban, kibékíthetők-e az ellentétek?

Az egyik helyi egyetemista beszédében arra mutatott rá, hogy a Novi Pazar-i fiatalok „rájöttek, hogy egy kicsit közelebb kell lépnünk Szerbiához, hogy Szerbia is közelebb léphessen hozzájuk

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A SZIMBÓLUMOK NYELVE: Muszlimok és keresztények együtt szeretnek pumpálni
A SZIMBÓLUMOK NYELVE: Muszlimok és ortodox keresztények együtt szeretnek pumpálni (Forrás: X platform)
Cikk meghallgatása

Belgrádban alkonyat, Novi Pazarban a jövő – ez az üzenet került fel az egyik belgrádi egyetemi kar közösségi oldalára, miután végetért a Novi Pazar-i Állami Egyetem által szervezett összejövetel ebben a dél-szerbiai városban.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

A helyszínen lévők, és azok, akik a sajtóból értesültek a két eseményről – Belgrádban Aleksandar Vučić új mozgalmának nagygyűlését rendezték meg „Nem adjuk Szerbiát” szlogennel, körülbelül egyetérthetnek ezzel a véleménnyel.

Ha másért nem, csak azért, amit a két rendezvény részvevői hagytak maguk után: Novi Pazarban a cigarettacsikkeket is összeszedték maguk után a fiatalok, Belgrádban pedig a köztisztasági vállalat sietett, hogy minél kevesebb felvétel készülhessen a disznóólról, amit maguk után hagytak azok, akiket buszoztattak a rendezvényre.

Szabadság a városban

Novi Pazar nem is olyan régen még szinte láthatatlan volt Szerbia térképén, a jelenlévők beszámolóiból az derül ki, hogy az egyetemistáknak sikerült az, ami a politikusoknak az elmúlt évszázadban nem.

A főként muszlimok (bosnyákok) lakta településen az egyik helyi pék például spenótos burekot készített az érkező szerbeknek, akik a böjt alatt nem fogyasztanak húst, mert az ő lányának is készítettek muszlim menüt, amikor Nišbe ment a tüntetésre. Köztudott, hogy a bosnyákok szerint szentségtörésnek számít az a burek, amiben nincs hús.

A Novi Pazar-i felvonulás résztvevői

​Novi Pazar, Szerbia délnyugati részén, a történelmi Szandzsák régióban található város, amely jelentős muszlim lakossággal rendelkezik. A legutóbbi elérhető, 2022-es népszámlálási adatok szerint a város lakosságának közel 80%-a bosnyák nemzetiségű, míg 13%-a szerb.

A szombaton tartott Szabadság uralja a várost (čaršija) című 12 órás rendezvényre gyalog, biciklivel vagy autóval érkeztek az egyetemisták és mindazok, akik az elmúlt hónapokban támogatták a megmozdulásokat, a cél pedig az volt, hogy megmutassák: Novi Pazar is a világ és Szerbia része, és hogy az ottani diákok egyenrangú résztvevői annak a hónapok óta tartó tiltakozásnak, amelynek célja egy szabadabb és jobb ország létrehozása.

Még nem végeztünk, üzenik az egyetemisták

Az egyik helyi egyetemista beszédében arra mutatott rá, hogy a Novi Pazar-i fiatalok „rájöttek, hogy egy kicsit közelebb kell lépniük Szerbiához, hogy Szerbia is közelebb léphessen hozzájuk.” Kiemelték, hogy ezeknek a tiltakozásoknak köszönhetően először érezték magukat egyenrangúnak és láthatónak Szerbiában.

– Nekik lehet gumibotjuk, sőt még illegális fegyverük is, de nekünk van valami sokkal erősebb – mi magunk

– üzenték a diákok. Felszólították mindazokat, akik – ahogy fogalmaztak – „még mindig a rezsim kalitkájában élnek”, hogy tapasztalják meg ezt a közelséget és szeretetet, és csatlakozzanak hozzájuk.

Az isztambuli tüntetések óta népszerű Pikachu megérkezett Novi Pazrba is, vajon Törökországnak is üzentek?

Az isztambuli tüntetések óta népszerű Pikachu megérkezett Novi Pazrba is, vajon Törökországnak is üzentek?

– A szabadság, a szeretet és a demokrácia azok az értékek, amelyekben a fiatalok élni szeretnének – ezek nélkül a rendszer csupán áldemokrácia, aminek az árát mi fizetjük meg

– üzenték a résztvevők, majd hozzátették, szóba sem jöhet, hogy megadják magukat, ők nem mondanak le a követeléseikről és meggyőződéseikről.

– Még nem végeztünk, és nem fogunk tűrni

– üzenték a Novi Pazar-i egyetemi hallgatók, miközben a színpad körül szappanbuborékok szálltak a levegőben.

Egyébként a nap folyamán kulturális programok várták a részvevőket, este 19 órakor 17 perc csenddel emlékeztek meg az újvidéki tragédia áldozatairól, valamint egy Novi Pazar-i egyetemistáról, Ernad Bakaráról, akit egy gyalogátkelőn gázoltak halálra Belgrádban.

A Szandzsák szívében fekvő városba kerékpáros diákok is érkeztek, akik Újvidékről, Nišből, Belgrádból és Kragujevácból indultak útnak a tiltakozásra, őket érmekkel, emléklapokkal ajándékozták meg.

A tüntetés Marčelo és Marko Louis fellépésével, valamint a „Nem akarok félni a sötétségtől” című dallal zárult.

A diákok követelései

A Novi Pazar-i Egyetem diákjai a színpadon olvasták fel követeléseiket, amelyek között hatodik pontként szerepelt a kényszerigazgatás bevezetése a helyi egyetemen.

A Novi Pazar-i Állami Egyetem Szerbia legfiatalabb egyeteme, 2006-ban alapították. Az egyetem vezetésének ellenállása kezdettől fogva nehezítette a január végén megkezdett blokádot. Az egyetem rektora, Zana Dolićanin meglátogatta a „tanulni vágyó” diákokat a belgrádi Pionír (Úttörő) parkban, akiknek előadást is tartott.

A nap folyamán – a délelőtti órákban – változott az előre eltervezett program, ugyanis az egyetemisták egy része megpróbálta megakadályozni, hogy a városból elinduljon a busz a belgrádi nagygyűlésre. A fiatalok az útra feküdtek, a rendőrség pedig erőszakkal eltávolította őket onnan.

Az egyetemisták túlkapással vádolják a rendőröket, ezért a tüntetés egy időre a rendőrség épülete előtt zajlott. Itt mindössze néhány rendőr védte az épületet, de az egyetemisták nem is foglalkoztak velük, vörös festéket öntöttek eléjük, valamint üzeneteket festettek az aszfaltra: tudatták velük, hogy „bűnösnek tartják őket”.

Palesztin zászlók, autonomista üzenetek, háborús bűnösöket éltetők

A nap folyamán több olyan zászló és transzparens is látható volt az egyetemista összejövetelen, amellyel eddig nem igen, sőt egyáltalán nem találkoztunk.

A diákok a színpadra palesztin sálakba burkolózva léptek fel – ezzel vállaltak szolidaritást a palesztin néppel. A rendőrség előtt a tüntetők liliommal és félholddal díszített bosnyák zászlót tartottak. Az eddigi megmozdulásokon csak szerbiai zászló volt látható, még uniós vagy orosz sem.

Ez lehet akár provokáció is, a kormányzatnak vannak piszkos eszközi, és használja is őket (Forrás: X platform)

Ez lehet akár provokáció is, a kormányzatnak vannak piszkos eszközi, és használja is őket (Forrás: X platform)

Szombat reggelre több transzparens is megjelent a városban: a Novi Pazar-i hídra több transzparenst is kifüggesztettek, amelyek egyértelműen Szandzsák elszakadását követelik Szerbiától. Egyiken ez állt: „Pumpáld az autonómiát. SDA Szandzsák. Suljo–Naser–Alija”.

A felirat persze lehet provokáció is, Újvidéken a hatalmi párt már bizonyította, hogy vannak piszkos eszközei, például a Vajdaság Köztársaság felirat kifüggesztésével, ugyancsak egy hídra.

Az egyértelműen rezsimhű Informer meg is ragadta az alkalmat, és azt írta, hogy az egyetemistákat “extrém szélsőségesek és bűnözők támogatják”, a helyszínen lévő egyetemisták pedig a háborús bűnösnek nevezett Alija Izetbegović volt bosnyák politikust, és a kilencvenes évek háborúi alatt a Srebrenicába bedobott bosnyák alakulat vezetőjét, Naser Orićot éltetik.

A Suljo szó Sulejman Ugljanin helyi bosnyák politikusra utal, aki 1990 óta vezeti a Szandzsáki Demokratikus Akció Pártját (SDA Sandžaka), és autonómiát követel a területnek, amiről persze a szerb vezetés hallani sem akar.

A rendezvény alapvető üzenete az volt: soha többé ne osszanak meg minket aszerint, ki vet keresztet, és ki imádkozik kereszttel, ki pedig félholddal. Az egyetlen megosztás a jövőben az legyen, hogy ki ember és ki embertelen.

Tüntettek Újvidéken is

Harminc napja vannak börtönben és újabb harminc nappal hosszabbították meg az előzetes letartóztatását annak a hat személynek, akiket az alkotmányos rend és Szerbia biztonságának veszélyeztetésével gyanúsítanak.

Az úgynevezett “lehallgatási ügy”, amely a Szabad Polgárok Mozgalmának a tagjait és aktivistáit érinti, a Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség, a BIA felvételeire alapul, amelyen a lefogott személyek állítólag arról beszélnek, hogy március 15-én hogyan foglalják el a parlament és a Szerbiai Rádió és Televízió épületét.

Újvidéken szombaton „Szabadság az embereknek – börtönt az emberteleneknek” címmel szerveztek tüntetést az ellenzéki és ifjúsági aktivisták támogatására, akiket március 14-én vettek őrizetbe Újvidéken, a belgrádi tömegtüntetés előtt, azzal a gyanúval, hogy az alkotmányos rend és Szerbia biztonsága elleni bűncselekmény előkészítésében vettek részt.

Ma ők, holnap bárki - tiltakozás Újvidékem a "verbális deliktum" ellen

Ma ők, holnap bárki – tiltakozás Újvidékem a „verbális deliktum” ellen

A tüntetők transzparenseket tartottak a letartóztatott ellenzéki és ifjúsági aktivisták neveivel, valamint egy másikat, amelyen ez állt: „Ma ők, holnap akárki más”.

A tüntetők szerint az aktivistákat a hatalom politikai fogolyként tartja fogva. A blokádot fenntartó diákok úgy vélik, hogy ez a titokban rögzített hanganyag a szerb jog szerint nem használható fel bizonyítékként, és így nincs jogi, bizonyító ereje a bíróság előtt.

Előzetes letartóztatásban van Lazar Dinić, a Diákok az autoriter hatalom ellen (STAV) nevű szervezet tagja, valamint a Szabad Polgárok Mozgalmának öt tagja. További hat fiatalt, többek között a STAV tagjait, körözik, jelenleg nem tartózkodnak az országban.

Több mint 100 civil szervezet, informális és aktivista csoport, valamint politikai párt írt levelet az európai intézményeknek április 2-án, amelyben felszólítják őket, hogy lépjenek fel az „újvidéki aktivisták politikai üldözése” és letartóztatása ellen.

Mindeközben Ulmban

Mindeközben azok a szerbiai egyetemisták és kísérőik, akik több mint másfél héttel ezelőtt kerékpárral indultak Strasbourgba, szombaton késő este a németországi Ulmba bicikliztek be.

Több mint ezer kilométer van már mögöttük és a tervek szerint csütörtökre érkeznek az Európai Parlament képviselőivel történő találkozóra. Ulmban is a diaszpóra fogadta őket, a város polgármestere és más városi tisztségviselők is köszöntötték a városba érkező szerb diákokat.

Ulm polgármestere ráadásul szerbül köszöntötte a diákokat, beszédét pedig így fejezte be: Pumpaj!

A szerb diaszpóra egyébként mindenhol könnyek között várja az egyetemistákat, az egyik legmeghatóbb feliratot pedig egy kislány tartotta, aki azzal fogadta őket: „ott akarok élni, ahol a nagymamám van”.

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel

A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7