Síró játék: ó, mozik, ó, emberek! (ó, béka, ó, skorpió!)

Egyes források szerint Ezópusztól származik, más források szerint valahonnan a perzsáktól, esetleg az indiánoktól, netán kínai, mások szerint az ágy alól mászott elő, de végül is pontos eredete nem annyira fontos. Létezik teknősbékás, meg létezik például közönséges mocsári-békás, kutykuruttyos változatban, mi pedig vegyük ezt az utóbbit. Mindkét esetben a történet másik szereplője egy skorpió, a helyszín pedig valami nagyobb kiterjedésű vizes terület. Holmi méretesebb víztömeg.

Nos, azt kérdi a skorpió a békától, vajon átvinné-e a hátán a túlpartra? Van odaát valami nagyon fontos dolga. A béka egy darabig méregeti az őt váratlanul megszólítót, habozik, ám amaz oly esdeklőn néz rá, hogy végül rááll. Csakhogy: amikor már jócskán benn járnak, a skorpió nem tud ellenállni, hirtelen megcsípi a békát. Utóbbi, mielőtt a méreg hatna, még megkérdi a nyavalyását, hogy ugyan miért tette ezt, hiszen így mindketten meg fognak halni.

A skorpió válasza mindegyik esetben ugyanaz:
– Mert nekem ilyen a természetem.

(Urbán-népies változatban: mert én „ilyen kis geci vagyok”.)

Szóval, Neil Jordan nem ment el Belgrádba, viszont lett ír filmfeszt

Biztos sokan hallották már ezt a mesét, még mielőtt áttételesen, nagyobb történetbe ágyazva filmvászonra került volna a ’90-es évek elején. Méghozzá Neil Jordan ír rendező, író, forgatókönyvíró egész estét betöltő, a roppant zavaros, egyenest rémisztően vérzivataros brit helyzetből indító, SÍRÓ JÁTÉK (The Crying Game) című alkotása révén.

A film, amelyben betétdalával Boy George is szerepel, bejárta a világot, a Balkánon is bemutatták, aminek nyomán akadtak olyan vélemények, hogy az a béka igazából Jugoszlávia. Kicsit lazábban véve a skorpió pedig nem más, mint a szerencsétlen ország népei és nemzetei, akik nem tudták kivárni, hogy elérjék a túlsó partot. – Netán a Boldogság Szigetét. (Mert ők ilyenek.)

Hogy szerencsés-e a hasonlat, vagy sem, tulajdonképpen nem is annyira fontos. Mekkora részében szerencsétlen, pontosan hol hamis, velejéig romlott és rosszakaratú-e, erősen vitatható, persze. Mindenesetre a rakéták roppant találók voltak, az eredményt ismerjük. Ezzel együtt a szükséges tanulság levonása? Hát, arról jobb nem is beszélni. Az a fajta tevékenység valahogy mindig csikorog, vagy még annyit sem ad ki magából.

SÍRÓ JÁTÉK (The Crying Game, 1992)

Mindez abból az alkalomból tűnt fel ismét a láthatáron, kapaszkodott vissza az emlékezet elülső fertályába, hogy az újabb harci, vagy csak tiltakozó kürtölésben – mert úgy látszik, ezt nem fújták le végül – ír filmfesztivál zajlik Belgrádban. Fővendége maga Neil Jordan. Azaz csak lett volna, mert a hírek szerint végül is Jordan – egyéb bokros teendőire hivatkozva – nem ment el a forrongó szerb fővárosba. A maga módján ugyan stílszerű lett volna, de nem ment el.

Helyette rövid mozgóképes üzenetet küldött, melyben reményét fejezte ki, hogy nem fog a szerbiai helyzet odáig fajulni, mint ameddig fajult a híres ír forradalmár, Michael Collins idejében. Fajult az a hajmeresztő ír szitu, úgy cirka száz évvel ezelőtt. – És most akkor mit is mondott Neil?

Elsősorban is tudni kell, hogy a MICHAEL COLLINS (főszerepben Liam Neeson, mellékszerepben Emir Kusturica) szintén egyik műve a rendezőnek, amelyet három másik Jordan-film és több más ír alkotás mellett most mutatnak be Belgrádban, ezúttal a The Crying Time nélkül. Idáig világos, a többi eléggé amolyan történelmi vakablakos.

Michael Collins a 20. század eleji ír függetlenségi harc egyik vezető alakja volt, akit egy rajtaütésben öltek meg Béal na mBláthnál, Co. Corkban, 1922 augusztus 22-én a szerződésellenes IRA-erők (Forrás: X paltform)

A csakugyan létezett Collins ugyanis a kissé homályos kapcsolatban álló Sinn Féin meg az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) csúcsformájának idején lett igazából komoly figurájává az eseményeknek. Utóbb az IRA hírszerzési igazgatójává nevezték ki őt, akit elképesztő polit-históriai bonyodalmak után pont akkor gyilkolnak meg „tes’véri” ellenfelei, amikor szép szerelme odahaza a tükör előtt a menyasszonyi ruháját próbálgatja. Éppen nézegeti, jól áll-e a fenekén. (?)

Aztán ezzel bevégeztetett? – Jó kérdés. Mindenesetre így is történhetett a skorpió többedik csókja, majd jött el képzeletünkben a CRYING… TIME. Tehát Boy George helyett, azaz után: a jó öreg, még megbízhatóbban depis: Ray Charles.

Szóval, Neil Jordan nem ment el Belgrádba, viszont lett ír filmfeszt. Ellentétben a nagy nemzetközi FEST-tel, amelyet őszre halasztottak. Tollforgató B. A. Balkanacunk botorkásan úgy gondolta, ezt a józanészre hallgatva tették, akik tehették, ám úgy látszik, nem egészen így van.

Mivel az ideit még nem tartották meg, így csak a tavalyi FEST plakátját tudjuk megmutatni

Ellenzéki hangok szerint rendkívül rossz megoldás pont szeptemberre csúsztatni a FEST-et, amikor épp más fesztiválok is zajlanak majd. Persze, ha isten is úgy akarja. – De lehet – mondják egyesek –, lehet, éppen ez volt a cél: hadd oltsák ki egymást, amennyire csak tehetik. (Még kevesebbet kell költeni rájuk, igaz, így se kapnak valami sokat…)

Kapcsolódó cikk

Uralkodóról, pokolról és a fogyó levegőről (52. FEST), kié lett a belgrádi Viktor?

A nem a hatalom befolyásolta kommentátorok kommentárjai szerint normális dolog, hogy minden fesztivál függvénye az éppen uralkodó társadalmi-politikai helyzetnek, miközben tükrözi azt. A jelenlegi bizonytalanságban tehát normális dolog lenne halasztani, ám ennek ellentmondani látszik, hogy szóban forgó szeptemberi terminus már tavaly felmerült. Méghozzá különösebb indoklás nélkül, mert az manapság már tulajdonképpen nem is szükséges.

– Vajon létezhet-e olyan – teszik fel többen a kérdést –, hogy valaki ukmukfukk gondol egyet, aztán csak úgy áthelyezi máshová a cannes-i vagy a velencei fesztivált például?

A válasz egyértelmű: NEM.

– Akkor hát ez is az esztelen, dölyfös hatalmi megnyilvánulások közé sorolható – szegeződik le.