Connect with us

Szerbia

A diákok újabb általános sztrájkot tartanak Szerbiában

A mára meghirdetett diáktüntetésnek és általános sztrájknak országos jellege van, vagyis egész Szerbiára kiterjed. A megmozdulást az egyetemisták és középiskolások kezdeményezték, de csatlakoztak hozzájuk különböző szakszervezetek és szakmai szervezetek is. Ez az év második nagy sztrájkja a január 24-i megmozdulás után. A demonstrációk és sztrájkok várhatóan estig tartanak országszerte

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Mindenkit sztrájkba szólítanak az újvidéki diákok
Mindenkit sztrájkba szólítanak az újvidéki diákok (Screenshot)
Cikk meghallgatása

A szerbiai egyetemeket blokád alatt tartó diákok „általános sztrájkot” hirdettek a mai napra, amelynek célja a közösségi médiában megjelent hallgatói bejegyzések szerint, hogy ne menjenek dolgozni, ne költsenek pénzt, viszont vonuljanak az utcákra. A mai diákmegmozdulások ezáltal némileg „összekeverednek” a korábban Horvátországból indult vásárlási bojkottal, elvégre egyik is, másik is bizonyos értelemben a fennálló rend ellen irányul.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

A mára meghirdetett diáktüntetésnek és általános sztrájknak országos jellege van, vagyis egész Szerbiára kiterjed. A megmozdulást az egyetemisták és középiskolások kezdeményezték, de csatlakoztak hozzájuk különböző szakszervezetek és szakmai szervezetek is. Ez az év második nagy sztrájkja a január 24-i megmozdulás után.

A legnagyobb tüntetések természetesen a nagyvárosokban várhatók, mint Belgrád, Újvidék, Niš és Kragujevác, de lesznek demonstrációk kisebb városokban és egyéb vidéki településeken is.

A szervezők arra kérték az embereket, hogy azzal támogassák a sztrájkot, hogy szabadságot vesznek ki, elkerülik az üzleteket, az éttermeket, a közlekedési eszközöket és a kulturális eseményeket, vagyis nem költenek pénzt.

Tüntetések és demonstrációk Belgrádban

A tervezett demonstrációk számát nehéz megítélni, de a lényeg az, hogy a felvonulások a koradélutáni órákban kezdődnek és az esti órákban fejeződnek be, és sok települést érintenek.

Belgrádban például a végzős középiskolások, köztük a Nikola Tesla Elektrotechnikai Iskola, a Matematikai Gimnázium, az Első, a Harmadik és az Ötödik Gimnázium, valamint a Szent Száva Gimnázium diákjai, 15:30-kor gyülekeznek a Slavija téren, ahonnan fél órával később protestmenet indul.

A felvonulás érinti az Oktatási Minisztériumot, a Fellebbviteli Bíróságot, a szerb kormány épületét és az Igazságügyi Palotát, majd a résztvevők visszatérnek a Slavija térre, ahol korábban az eddigi legnagyobb megmozdulást tartották a diákok a belgrádiakkal karöltve.

Közben több vidéki diákcsoport érkezik Belgrádba, feltehetően gyalogosan, ami egyre inkább bevett módszer, és bár lassú, toborzó ereje azért lehet.

Tüntetések és sztrájkok Újvidéken

Az Újvidéki Egyetem hallgatói már délelőtt megkezdték a megmozdulásokat, a a kampuszból diákok a Szerb Nemzeti Színház előtti térre vonulnak, ahol 11:52-kor 15 perces néma megemlékezést tartanak a vasútállomási áldozatok emlékére.

Ezt követően 12:07-kor folytatják a menetet, amely során számos intézményt érintenek.

Az újvidéki IT-közösség is csatlakozott a sztrájkhoz, 10 órától lezárta az egyik központi útkereszteződést a hallgatók érkezéséig. A városi középiskolások 11:30-kor a Futaki úti piacnál tartanak néma megemlékezést, majd találkoznak az egyetemi diákokkal és tanárokkal.

A városi pedagógusok 11:00-kor a Megyei Oktatási Hivatal előtt demonstráltak az elmaradt fizetések miatt, majd csatlakoztak az egyetemistákhoz.

Az óvodapedagógusok is részt vesznek az országos megmozdulásban, és 11:52-kor több kereszteződést lezártak, majd szintén csatlakoznak a diákok menetoszlopához.

Általános sztrájk Nišben és Kragujevácban

A niši egyetem egyik hallgatói csoportja „Nincs feszültségcsökkentés” címmel szervezett demonstrációt az oktatási dolgozók támogatására.

A vidéki városok közül Čačak is csatlakozott az általános sztrájkhoz

A gyülekezés az Alapfokú Bíróság előtt lesz, ahol 11:52-kor 15 perces néma megemlékezést tartanak az újvidéki tragédia áldozataiért, majd a menet elindul a Megyei Oktatási Hivatal elé.

A tiltakozás szervezői azt állítják, hogy a pedagógusok februári fizetésének elmaradásáról szóló hírek nagy felháborodást keltettek, ezért sokan bekapcsolódhatnak a sztrájkba, hogy támogatásukat fejezzék ki.

A niši diákok arra buzdítják az állampolgárokat, hogy csatlakozzanak a sztrájkhoz és függesszenek fel minden napi tevékenységet.

A Kragujeváci Ügyvédi Kamara bejelentette, hogy mára teljes munkabeszüntetést hirdettek, és így csatlakoztak a hallgatók által kezdeményezett sztrájkhoz.

A sztrájk ideje alatt az ügyvédek nem vállalnak jogi képviseletet a bíróságokon és más állami szerveknél, kivéve az előzetes letartóztatásról szóló döntéseket, a családon belüli erőszak eseteit és egyéb sürgős ideiglenes intézkedések meghozatalát.

Estig tartanak a megmozdulások

Várhatóan több egyetem és középiskola lemondja az előadásokat és órákat Szerbia-szerte, hogy lehetővé tegye a diákok részvételét a megmozdulásokon.

A Szerbiai Oktatási Dolgozók Szakszervezete támogatásáról biztosította a diákokat, de nem jelentett be hivatalos munkabeszüntetést.

Más szakszervezetek, köztük az egészségügyi és közműszolgáltató dolgozók független szervezetei szintén kifejezték szolidaritásukat, de aktív részvételt nem ígértek.

A Szerb Nemzeti Könyvtár dolgozói már március 6-a óta általános sztrájkban vannak, és nem veszik fel a munkát a követelések teljesítéséig.

A héten a Belgrádi Filharmónia is csatlakozott a munkabeszüntetéshez, valamint a Nemzeti Színház zenekara is felfüggesztette a próbákat és előadásokat március 9-ig.

A demonstrációk és sztrájkok várhatóan estig tartanak országszerte.

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel


A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7